1.0 || houston we have a problem

167 16 0
                                        

Mivel tegnap csak úgy be botladoztak a szobába nem törődtek azzal, hogy kitakarítsanak vagy behúzzák a függönyöket. Így aztán a napfény reggel nyolckor besütött az ablakon. Tuuli felnyögött, majd hunyorított az erős fénytől, utána megfordult Max karjaiban. "Ideje felkelni?". Sóhajtott fel Max, hanga még mindig rekedt az álmosságtól. "A nap szerint igen". Válaszolta a lány, később ismét lehunyta a szemét, amikor fejét a férfi mellkasába fúrta. Max hirtelen rájött, hogy így aludtak egész éjjel, a nagy adrenalintól szíve egyre gyorsabban vert. "Másnapos vagyok". Szólalt fel megint Tuuli. "Nem is vagyunk azok". Felelte Max, a tervező kuncogott. "Tuuli?". Kérdezte halkan, a leányzó kristályos szeme kinyílt, amikor tenyerével megfogta az arcát. "A barátságunkban semmi sem fog változni a tegnap este után, ugye?" Fogai az alsó ajkába mélyedtek, amikor a csókra gondolt, miután vissza értek a szállodába. "Nem, ha engem kérdezel." Elmosolyodott, élvezte az érintését.

Max bólintott, visszamosolygott rá, majd egy kicsit az arcát tanulmányozta. A tegnap esti alkoholnak határozottan volt hatása, különben nem merte volna megcsókolni. Biztos volt benne, hogy ez fordítva is így van. Akárcsak most, ahogy az ajkára pillantott, de mégsem tette. "Mi a mai program?" Max úgy döntött, hogy rákérdez. "Nézzünk körül egy kicsit, aztán majd meglátjuk, mit lehet még csinálni ebben a nyugati városban, utána vehetjük Phoenix felé az irányt." Javasolta Tuuli, válaszul bólintott. "Rendben". Felelt, közben a lány felült, Max karjai pedig lecsúsztak róla. "Megyek zuhanyozni. Rosszul érzem magam, és biztos vagyok benne, hogy ugyan olyan illatú is." Vágott egy grimaszt Tuuli, ez nevetésre késztette a férfit. Kezét a feje mögé tette, amikor kikelt az ágyból. Kicsit megdörzsölte a szemét, majd a bőröndjébe nyúlt egy friss fehérneműért és tiszta pólóért. Úgy döntött, hogy még egy darabig viseli a farmert. Phoenixben mosodát kell keresniük, ahol ki tudják mosni a szennyesüket. Max felnézett a mennyezetre, amikor a fürdőszoba ajtaja becsukódott, utána észlelte, ahogy a víz megindult.

Hallgatta azt a halk dallamot, amit időnként szokott hallani, és örült, hogy ez nem rontotta el a lány hangulatát. Meg azért is, amiért a csók nem tette tönkre a barátságukat és az utazást. Tuuli nem tette kínossá, de nem is volt rá szükség. Max is felkelt, egy tiszta farmert vett elő a poggyászából, és egy új felsőt. Gyorsan megigazította a kis ágyat, majd egy kicsivel több helyet csinált, hogy felrakhassa a bőröndjét. Kicsit félretolta a függönyöket, hogy teljesen beengedje a fényt. Kinyitotta az ablakot, hogy friss levegőt engedjen be a szobába. Sütött a nap, úgy tűnt, jó napjuk lesz, amit ki is használhat, mert a tegnap esti tequila felesek után még mindig kimerültnek érezte magát. Tuuli befejezte a zuhanyzást, miután harcolt egy nagyot a folyton leeső függönnyel. Ezért csak rádobta az állványra, utána megtörölközött, hogy utána felvegye a ruháját. Befonta hosszú haját, hogy ne kerüljön az arcába, majd visszament a szobába. A lány összerezzent, amikor a táskájáért nyúlt, Max ránézett.

"Jól vagy?". Kérdezte, a lány biccentett. "Csak egy kicsit fáj". Kezét a vállára tette, mielőtt kissé megtornáztatta volna, majd megragadta a poggyászát, hogy mindent bele tegyen. Kopott csizmáját hamarosan vissza vette, és gondoskodott arról, hogy minden holmijukat magukkal hozzák, mielőtt kimennének. Lent reggelizhettek, így ezt is tették, Max már kifizette a szobát, meg vissza is adta a kulcsot, így evés után azonnal távozhattak. A pult mögötti hölgy rájuk nézett, nem felejtve el, hogy éjjel kettő körül botorkáltak fel hangosan az emeletre. Azonban egyáltalán nem szólt semmit, erre kis vigyorral összenéztek. Tuuli érezte, ahogy Max keze végig simít a derekán, amikor beléptek az étkezőbe. Összeszorította az ajkát, amikor érintése szikrázó érzést hagyott maga mögött, de a lány kétségbeesetten figyelmen kívül hagyta. Max és Tuuli egy kettes asztalhoz ültek, egy tányér kenyérrel és tojással meg két pohár narancslével.

𝙰𝚌𝚒𝚍 𝚁𝚊𝚒𝚗 - [𝙼𝚊𝚡 𝚅𝚎𝚛𝚜𝚝𝚊𝚙𝚙𝚎𝚗] *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*Where stories live. Discover now