𝙰𝚌𝚒𝚍 𝚁𝚊𝚒𝚗 - [𝙼𝚊𝚡 𝚅𝚎𝚛𝚜𝚝𝚊𝚙𝚙𝚎𝚗] *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*

0.6 || miami

        "Ideje elhagyni New Yorkot, de még józan sem vagyok". Panaszkodott Tuuli, amikor rá kellett ülnie a bőröndjére, hogy becsukhassa. "Nem kell elhagynunk New Yorkot." Válaszolt Max a székről figyelve a lányt. "De igen". Mondta Tuuli, és egy pillantást vetett Maxre. Tudta, hogy tovább akar menni, hogy aztán kihúzhassa New Yorkot a bakancslistájáról. "Kell egy kis segítség?". Kuncogott, és már fel is állt, mielőtt a lány nemet mondhatott volna. Nem arról van szó, hogy túl sokat vásárolt volna, egyszerűen csak a bőröndjébe dobta ruháit, és remélte, hogy így jó lesz. Max lenyomta a tetejét, és a lány becipzározta, mielőtt elengedte volna. "Aitäh, Max. [Köszönöm] Hümmögött válaszul, majd felvette a kabátját. Max is így tett, sapkáját a fülére húzta, mivel odakint még mindig nagyon hideg volt.

Tuuli felemelte bőröndjét az ágyról, és magával vitte, a válla fölött nézett az ajtóból megbizonyosodva arról, hogy minden holmijukat elrakták. Max a liftnél várta, Tuuli pedig hozta magával a szoba kártyákat, hogy kijelentkezzenek. Rámosolygott, amikor belépett a liftbe, majd lementek az előcsarnokba. Egy sofőr már készen állt, hogy elvigye őket a repülőtérre, akivel Max beszélt. Tuuli titokban örült, hogy mindezt elintézte. Gyűlölte, hogy fel kell hívnia az embereket, a dolgok megszervezését, amit viszont Max habozás nélkül meg is csinált. A recepción visszaadták a kulcsokat, és kisétáltak a szállodából.

A sofőr kinyitotta a csomagtartót, utána elvette Tuuli és Max poggyászát. A lány kinyitotta az ajtót, és beült, Max nemsokára is csatlakozott hozzá. "Szóval, merre tovább?" Kérdezte, amikor elindultak a szállodától. "Meglátjuk, milyen járatok indulnak ma". Mosolyodott el Tuuli vállat vonva. De Max erre nem volt képes. Szerette el tervezni a dolgait, mivel a lány nagyon szétszórt volt. Nyugodt volt, 'a majd meglátjuk, és minden rendben lesz' elvet használta, amit jómaga egyáltalán nem tudott. De ő volt Tuuli, Tuuli pedig okos, ezért bízott benne, még akkor is, ha vak volt. Fejét a fiú vállára hajtotta. A tegnap esti álarcosbál csodálatos volt, de egyben nagyon fárasztó is. Sejtette, hogy ez volt az első, amit a műtét és a betegsége óta észrevehetett, könnyedén elfárad.

"Bevetted a gyógyszert?" Kérdezte Max, a tervező lány pedig felnevetett. "Ez úgy hangzik, mintha kokainon élnék, vagy valami ilyesmi." A sofőr belenézett a visszapillantó tükörbe, Max és Tuuli egymásra nézett, ezzel elfojtva nevetésüket. "De igen, bevettem őket." Biccentett a lány, majd elővette zsebéből a telefonját, hogy megnézze hány óra van. Még nem reggeliztek, ezért a reptéren fognak étkezni, miután átmennek a biztonsági szolgálaton. A vezető lerakta őket a főbejáratnál, Tuuli pedig a bőröndjét gurította maga után, hátizsákja a hátán lógott, benne a kamerájával és a laptopjával. Nyugodtan álltak a képernyők előtt, amik az ezen a napon induló összes járatot jelenítették meg. "Atlanta?". Javasolta Max, mutatva az egyikre, ami két és fél óra múlva indult. "Miamin megakadt a szemem." Mondta Tuuli, égkék íriszeivel rá tekintett. "Akkor oda megyünk." Mondta Max, Tuuli pedig helyeslően bólintott.

"A bakancslistádon van, ugye?" Kérdezte, nem tudva miért van listája, ha úgyis a repülőtéren döntik el, hogy hová mennek. "Persze". Mondta Tuuli, majd elindultak a jegypénztárhoz, hogy megvegyék a jegyeket. Max ragaszkodott ahhoz, hogy első osztályú helyeket szerezzen, annak ellenére, hogy a járat New York JFK-ból a Miami MIA repülőtérre megy, amely Miami belvárosában, Floridában volt. Tuuli a kezében tartotta a jegyét, miközben keresztülment a reptér biztonsági szolgálatán. Szokásos módon a poggyászát átvizsgálták, viszont a kulacsot kivették, és azt mondták, hogy nem viheti el. Ez automatikus folyamat, ha állandóan úton vagy egy Forma-1-es csapattal. Max a folyosó végén várta, utána kereshettek egy Starbucksot, ahol tudnak enni, és lecsillapítani Tuuli koffein utáni vágyát. "Ezzel kedvezményben részesülünk". Integetett a jegyével az arca előtt, amire a férfi kuncogott.