Az Igazi

Az edzés

Nyugodtan ültem a széken, idegességemben a körmömet csesztettem és ráztam a lábamat. Elmélkedtem. Rájöttem, hogy ezt a gyönyörű lányt még nem láttam itt az edzésen, szóval lehet, hogy ő lesz az új párom. Próbáltam másra gondolni, mondván, hogy majd úgyis kiderül, csak legyek türelemmel. Ahogy gondolkoztam és elvoltam a magam kis világában, egyszer csak belépett az ajtón a lány az anyukájával együtt. Már nem ráztam a lábamat, konkrétan remegett a lábam. Főleg amikor elindultak felém. Majdnem szívrohamot kaptam és nem tudtam elképzelni, hogy miért jönnek ide. A lány megállt tőlem körülbelül 1 méter távolságra, az anyuka viszont odalépett hozzám. Felálltam a székből és olyan érzésem volt, alig állok a remegő lábaimon. Az anyukának világosbarna haja és barátságos tekintete volt. Mondhatni az első pillanattól szimpatikus volt. Nagyon pozitív kisugárzása volt. Önkéntelenül is elmosolyodtam. Amikor felálltam, kezet fogtam és bemutatkozott.
-Szia! ...... Tündi vagyok! Ha jól tudom, akkor te pedig vagy a Márk.
-Csókolom! Igen, én lennék az!
Elkezdtem attól tartani, hogy esetleg a hangom is remeg, nem csak a lábam. Majd utána a lány is odalépett hozzám. Nagyon hosszú, barna haja, gyönyörű barna szemei és szintén nagyon barátságos tekintete volt. Viszont nagyon fiatalnak nézett ki. Biztos voltam benne, hogy 1-2 évvel fiatalabb nálam. Egy teljes fejjel magasabb voltam. Viszont mintha nem is láttam volna még ilyen gyönyörű lényt ezen a földön.
-Szia! Szofi vagyok! Azt hiszem, én leszek az új párod!
Abszolút lefagytam. Szinte sokkban voltam, de ez kívülről nem látszott hála istennek. Úgyhogy mi mást tudtam volna tenni? Őszinte voltam.
-Szia! Márk vagyok. Igen, én is ezen gondolkoztam, hogy hátha te leszel az, de akkor ez már szinte biztos.
Csak mosolyogtunk egymásra. 5-6 másodpercig néztük egymást. A rövid, kínos csendet az anyukája törte meg. Odafordult Szofihoz és mondta neki, hogy akkor edzés végén találkozunk. Szofi még elsétált Tündivel kijárathoz, majd pedig a helyiség másik oldalán leült egy székre. Valamiért mindig egymásra talált a tekintetünk, amit kínosnak találtam, szóval inkább elővettem a telefonomat és megnéztem a holnapi időjárást. Az edzőm megszólalt, hogy tessék beállni melegíteni. Mivel gondoltam, hogy senkit nem ismer innen, ezért odaléptem mellé és együtt melegítettünk be. Norbi, az edző mondta a bemelegítés végén, hogy akkor a párosok jöjjenek előre. Mi Szofival önkéntelenül is egymás mellé álltunk, elöl. Egy kicsit beszélgettünk, amíg nem volt feladatunk.
-Hány éves vagy egyébként?-kérdeztem Szofit.
-14, és te?
-14??? Wáó! Ha nem sértelek meg vele, akkor kevesebbnek néztelek. Én még csak 13 vagyok, óktóberben leszek 14.
-Tényleg? Én meg pont, hogy idősebbnek néztelek téged, körülbelül 15-nek!-lepődött meg Szofi.
Meg is volt az első dolog, amin együtt nevettünk. Amikor megtudtuk egymás életkorát, odalépett hozzánk Norbi és a következőt mondta.
-Na, hát akkor ha jól láttam, már be is mutatkoztatok egymásnak.
-Hát Márk, Szofi 14 éves...
-Igen, mondta, meg is lepődtem, egy ,,kicsit".-szakítottam félbe.
-Szóval neki te vagy a kisfiú, ő pedig a nagylány.-nevetett fel.
Majd folytatta:
-Ahogy már azt tudjátok, nem szeretem ha az edzésen beszélgettek és nem dolgoztok. Most viszont kivételt teszek. Nem fogok szólni, nyugodtan beszélgessetek sokat és ismerjétek meg egymást minnél jobban!
Mi csak bólogattunk. Lement az edzés, viszonylag sokat táncoltunk, de az edzés 60%-át inkább csak végigbeszélgettük. De azért edzés végére kijött valami a táncból, szóval duplán boldogok voltunk. Még az edzés végén elkértem a messengerét, hogy feltétlenül tudjunk beszélgetni otthon is, ha nem untatom. Azt tudni kell rólam, hogy borzasztó sokat tudok beszélni, a szüleim emiatt sokat is becéztek dumagépnek. Amikor kimentünk az ajtón, akkor megláttuk a szüleinket, ahogy egymás mellett állnak és beszélgetnek. Ránk mosolyogtak. Anyukám elhozta a kutyánkat is, szóval először megsimogattam őt. Kérdezték, hogy milyen volt az edzés, mi meg azonnal rávágtuk, hogy nagyon jó! Végül nagy nehezen, egy negyed órás ,,unalmas" beszélgetés után elköszöntünk egymástól.
-Akkor majd írok este!-mondtam Szofinak.
Ő meg mosolyogva a következőt mondta:
-Én meg majd visszaírok.
Majd kacsintott egyet.