Az Igazi

,,Szeretlek!"

Egész nehezen, de végre elérkezett a hétfő. Szó szerint 4-5 napja semmi másra nem tudok gondolni. Mindennél jobban vártam már és végre itt van! Most nem a mamámhoz jönnek, hanem mi megyünk hozzájuk és onnan indulunk el a nagy ,,túrára". Viszonylag korán kell kelnem, mert hála istennek egész korára beszélték meg a szüleink. Örökké hálás leszek! Nagy izgalommal keltem, amint kinyomtam az ébresztőt, egyszerre szó szerint ugrottam ki az ágyból. Letusoltam, bekaptam valamit reggelire, fogat mostam, megfésülködtem, dezodor, parfüm és indulásra készen álltam. Egy negyed órára leültem meditálni, lélekben felkészültem rá, mert sokszor annyira szép az élet, hogy majdnem felfoghatatlan, éppen ezért fel kellett készülnöm lélekben és agyban, hogy majd fel tudjam fogni, hogy élet legnagyobb csodájával töltöm a napomat. Amint elindultunk, kezdtem megnyugodni és már akkor élveztem ezt a napot.         Amikor odaértünk és megláttam azt a végtelen gyönyörű lányt, első dolgom volt megölelni őt. Majd pedig útnak indultunk. Az autóba MEGINT kellet egy kis idő ahoz, hogy megjöjjön a bátorságom megfogni a kezét. De már kezd idegesíteni, hogy mindig ugyanaz történik....Összekulcsoljuk a kezünket és csak akkor jövök rá, hogy semmi okom félni vagy aggódni valamitől. Miért nem érzem így mindig??? Bár, az ember egész óvatos, (igen, még én is) ha úgy érzi, hogy élete legnagyobb, legfontosabb lehetőségével áll szembe. Nyílván az út alatt több adrenalin keletkezett bennem, mint bármilyen eddigi fellépésnél, versenynél, viszont annyival jobban is élveztem, remélem Szofi is. Először megálltunk Balatongyörökön fotókat készíteni és elsétáltunk valami forráshoz is. Imádom a Tündit! Annyira vicces, hogy fotómániás és majdnem MINDEN pillanatot meg szeretne örökíteni. Nem mondom, hogy nem vagyok partner ebben, csak szimplán szerintem egy kicsit túlzásba viszi, de semmi bajom ezzel. Fagyiztunk egyet, lángost ettünk, aztán lementünk a kikötőbe képeket csinálni. Utána elindultunk a következő helyszínünkre, ahol elmentünk hajókázni egyet. Ráadásul naplementében. Nagyon romantikus volt és egyszerűen csak IMÁDTAM!!! A vállára hajtottam a fejemet, mosolyogtunk és csak élveztük. Jókat beszélgettünk és nagyon sokat nevettünk. Még a hajókázás előtt kinéztünk egy óriáskereket, amit hát nyílván nem hagyhattunk ki. Leszálltunk a hajóról és kézenfogva odasétáltunk az óriáskerék pénztárosához. Megkaptuk a jegyeket. Elsírtam magamat....nem az óriáskeréknél, hanem most, ahogy ezt írom. Annyira megható és hiányzik az a pillanat.....na, de vissza a történethez. Szóval megkaptuk a jegyeket, amit a mai napig a szobámba őrzök és minden nap rápillantok. Úgy volt, hogy 3 kört megyünk és még mellette viszonylag sokat meg is álltunk, mert közben mások is felültek. Beültünk az egyik fülkébe. Még el sem indultunk, de már megfogtam a kezét. A fejét a vállamra hajtotta, én meg hízelegtem egy kicsit.     -Szofi, hadd köszönjem meg neked már most ezt a napot, mert nagyon jól érzem magamat veled!                              -Jaj, ne viccelj Márk! Én is köszönöm és én is jól érzem magamat! 
-Na, és mi az, amit Márk számára nem lehet kihagyni a hízelgésen kívül? Hát a bókolás! Az az igazi, főleg, ha nem csak azért bókolsz, hogy örömet szerezz a párodnak, hanem azért is, mert amiket mondasz, azok igazak.                                -Tudod, sokat írtam már neked messengeren, hogy gondolkozok. Mindig kérdezted, hogy min, de én az istenért sem akartam elmondani. Na, most elmondom az egyiket, amin egész sokat agyalok. Azon járt az elmém, (ami már alapból csodálatos, mert benne vagy) hogy hogy az istenbe lehetsz ennyire gyönyörű és szép?!                      Szofi sóhajtott egyet. De ez inkább olyan pozitív sohajtás volt. Mi már úgy hívjuk ezt a sóhajtást, hogy elolvadó hang. Mert azért valjuk  be, egypárszor el szokott olvadni attól, amiket mondok. Egész sokáig nem szólalt meg se ő, se én, ami zavart, hogy ennyivel letudta a bókomat. Viszont még 1 percen belül megszólalt..........

-SZERETLEK!!!                                           

Most kivételesen nem sokkoltam le, pedig egy elég nagy és fontos dologról van szó.                           

-Én is téged!-válaszoltam egy minimális kihagyással.                                                

Nem tudom, hogy lehetséges ez, de egész konkrétan éreztem magamon, hogy elpirultam. Én ezt úgy könyveltem el magamban ezt a pillanatot, hogy ez az eddigi legikonikusabb, legfontosabb történés köztünk. Szintén soha nem fogom elfelejteni!