Az Igazi

A vég...

Október 24.
Hát mit is mondhatnék.....
Hibáztam! Nagyot! Hazudtam és ennek meg lett a következménye. A szerelem sajnos így működik. Szerintem ezen a világon senki nem akarta azt, hogy ennek egyszer vége legyen. De vége lett! Én lezártam magamban és csak reménykedni tudok, hogy Szofi nélkülem is boldog lesz. Tartom magamat az ígérethez, miszerint örökké szeretni fogom! Soha többé nem fogok annyira szeretni embert, mint őt! Én így működök....annyira megszerettem őt ezidő alatt, hogy teljes mértékben LEHETETLEN kiszeretnem belőle. Kedden edzés lesz, amit nagyon várok, hogy újra láthassam a szerelmemet, aki immár nem szeret viszont.....a tánc miatt is várom, mivel már 1 hete karanténban vagyok, ezért már az is hiányzik az életemből.
Egy kicsit rátérve a pozitív részére, ami nem lesz hosszú, mert ebbe alig van pozitív dolog. Egész pontosan kettő pozitívuma van.
Valamiért szabadabbnak érzem magam. Nem tudom megmondani miért. Talán azért, mert többé nem érzek megfelelési kényszert ahhoz, hogy megfeleljek egy embernek, akit örökké szeretni fogok! De mit ér ez az érzés amellet, hogy hiányzik?! Semmit!
A másik, hogy a legjobb barátommal jobb lett a kapcsolatom. Ő az, akinek mindent elmondtam az esetről és mindent tud rólam. Tudja, mit gondolok, mit érzek és ő kiáll mellettem. Ott van velem, amikor szükségem van rá és átsegít/át fog segíteni az elkövetkezendő nehéz időkön. Mert ez az lesz. A szívem összetört és úgy érzem érzéketlenné váltam....
Két dolgot érzek a szívemben. Ürességet és Szofi iránti szerelmet. Beletörődtem, hogy bármennyire is akarom, már szinte lehetetlen visszakapnom őt. Bár mivel lehetetlen nem létezik, ezért ez is csak közel áll hozzá, de még van remény. A remény olyan, mint a Nap: Ha csak akkor hiszel benne, amikor látod is, akkor nem éled túl az éjszakát.

 Ez sajnos ilyen. Igazából egy kicsit még visszatérve az okokra. Nem szeretnék részleteibe belemenni, de pontosítanék. Valamit nem mondtam el neki, egyetlen dologban hazudtam és ő ezt sajnos úgy fogta fel, mintha átvertem volna. Még ha lenne rá esély, hogy valamilyen módon folytathassuk, boldog lennék, de nem müködne. Hogy miért? Mert attól tartok, hogy már sosem bízna bennem úgy, mint régen. De ezen kívül még reménykedem, hogy visszakapom egy olyan lány szerelmét és bizalmát, aki a világot jelenti nekem.

November 20.

Hát most van vége....
Október 27-én Szofi időt kért tőlem. Ebben benne voltam, meg is értem. Hadd gondolkozzon egy kicsit. Csak bocsásson meg. Eleinte 2 hetet akartam neki adni. Eltellett a 2 hét és inkább 3 hétre csúsztattam. Majd három hét után  úgy voltam vele, hogy muszáj lesz ,,kérdőre vonnom", mert ő sosem fogja velem ezt megbeszélni, ha én nem teszek ennek érdekében semmit. Feltettem 5 egyszerű, eldöntendő kérdést. Igen vagy nem?
1. Bízol bennem?
2. Szeretsz engem?
3. Érdemes még folytatnunk?
4. Érdemes még várnom rád?
5. Fogsz bennem valaha bízni?
Mind az 5 kérdésre ugyanazt a választ kaptam. Igen, bárcsak azt írhatnám, hogy ezekre a kérdésekre a válasz igen volt. De nem. Mindegyikre azt felelte, hogy ,,Nem tudom".
Nekem ebből egyértelművé vált, hogy soha nem fog már szeretni engem és soha nem fog bízni bennem. Én pedig nem akartam sem az én szívemet, sem az ő szívét tovább kínozni, ezért szakítottam.... De én akkoris örökké szeretni foglak! Nem te leszel a gyerekeim anyja. De tudod mit Szofi? Te leszel a történet, amit el fogok nekik mesélni, amikor a szerelemről kérdeznek!
Ha én már nem is, de a könyv karjai közé zárt téged egy olyan világban, ahol nélküled kellett becsuknom azt a könyvet, melynek minden szava rólad szólt!