Egy fiatal fiúról (rólam) és egy lányról szóló igaz történet, amely valamiért mégis mesebelinek tűnik, pedig én szavamat adom, hogy minden szó, amit olvastok, az úgy volt, ahogy leírtam!
,,Nagyon szerencsés embernek tartom magamat, hogy egy ilyen lá...
Kedd Hajnali 2-ig csak ábrándoztam, gondolkoztam. Most viszont egész másról, mint eddig. Azon járt az agyam, hogy mikor és hogyan csókolhatnám meg........igen, tudom, milyen gondolatok ezek. Furcsák.....ezek a dolgok általában helyzetnek megfelelően történnek, de vaĺahogy mégis ezen kezdtem el agyalni. Negyed 7-kor már ébren voltam, Szofiék viszont csak háromnegyed 9 körül keltek. Hajnali 2-ig és reggel is, amíg fel nem ébredtek, ezen agyaltam.....néha túl bonyolult vagyok.... Na, de felébredtek. Végre, nagyon vártam már, de bármennyire is akartam, hogy végre elkezdődjön a nap, akkor sem volt szívem felébreszteni őket. Az első mondatuk az volt hozzám, hogy miért nem keltettem őket, nyugodtan megtehettem volna. Még most, hogy már mégjobban ismerem, szeretem őket és tudom, hogy nem lett volna baj, akkor sem keltettem volna fel őket! A reggel nyugisan telt a gondolatban, hogy ma este még nem megyek haza! Megreggeliztünk, közben jót beszélgettünk, átöltöztünk és mentünk le a Balatonra ismét. Viszont reggelinél elkövettem egy óriási hibát, ami akkor még nem is tűnt annak, sőt az én szemszögemből a mai napig úgy gondolom, semmi rosszat nem tettem, de vannak emberek, akik ezt nem így gondolják. Írtam egy lánynak névnapja alkalmából...... Minden nap valahogy ugyanazt csináltuk, de valamiért mindig volt valami különleges vagy más dolog, ami kivételessé tette mindhárom napot. A strand után Tündi autóval, mi Szofival pedig gyalog mentünk haza. Valahogy a kézfogásokkal most nem voltam jóban. Ugye múltkor Szofi kiakadt azon, hogy túl sokat fogom a kezét, azóta ezt már megbeszéltük, túlléptünk rajta stb., de nekem azóta is, a mai napig minden alkalommal megfordul a fejemben, hogy biztos jó ötlet-e, szeretné-e, illetve nem túl sok. De aztán megjött egy soha eddig nem érzett érzésem. Olyat éreztem, mintha egyszerre 100 ember mondaná ezt: -Tedd meg, mert később nagyon bánni fogod! Meg akartam fogni a kezét, de attól tartottam hogy vajon mit tennék tönkre ezzel. Próbáltam elfelejteni ezeket a gondolatokat és folyamatosan azt súlykoltam magamnak, hogy: ,,Márk. Nagyon bánni fogod! A nyaralás után ülni fogsz az ágyadon sírva, vissza fogsz emlékezni erre a pillanatra és borzasztóan bánni fogod, hogy nem tetted meg!" Ezt addig csináltam, amíg meg nem fogtam a kezét. Siker! Elmosolyodott. Dúrva egy érzelmi hullámvasút volt ez. Rendesen fel is sóhajtottam. De tekintettel a vágyaira, amikor éreztem, hogy izzadni kezd a kezünk, inkább elengedtem nehogy ,,túl sok" legyen. Mivel majdnem végig a parton sétáltunk hazafelé naplementében, ezért megjegyeztem, hogy milyen jó lehet itt horgászni! Ilyenkor elkezdtünk beszélgetni a horgászásról. -És mit szoktatok csinálni a hallal, amikor kifogjátok?-kérdezte Szofi a csodálatos, érdeklődő tekintetével vegyítve. -Hát először kivesszük a horgot a szájából, utána.................majd pedig szépen lassan visszahelyezzük a vízbe. -Na, látod Márk! Ezt akartam hallani!-kuncogott, majd megfogta a kezem. Olyan érzésem lett megint, hogy enyém a világ. Vagy hát ha a világ nem is, akkor a legnagyobb kincse igen. Hazaértünk. Bementünk a házba. Megbeszéltük, hogy kicsit később átbiciklizünk egy közeli faluba és ott fogunk megvacsorázni. Így is tettünk. Visszafeleúton pedig naplemente volt, úgyhogy csak azért, hogy Tündi vágyait kielégíthessük (na meg persze azért, hogy legyen mit nézegetnem este, amikor nem tudok aludni a dög melegben) megálltunk fényképeket készíteni.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
