❝𝙇𝙤𝙫𝙚𝙧𝙨 𝘰𝘯 𝘵𝘩𝘦 𝘴𝘦𝘢❞ - ꒰𝙼𝚒𝚗𝙹𝚘𝚘𝚗𝚐 𝚏𝚏꒱ ✓

06

Már egy hónap biztos eltelt amióta Mingi szerelmet vallott. Furcsa módon még mindig ugyan úgy ragaszkodik hozzám és megpróbálja minden egyes szabad percét velem tölteni, pedig már az iskola is elkezdődött neki. Sokszor emberré szoktam változni miatta, és egyre jobban kezdek hozzá szokni. Nem is olyan rossz, csak néha egy kicsit nehéz.

Most is oda mentem GYALOG a sulijához, ami egyáltalán nincs közel. Kibaszottul macerás lehet ember gyereknek lenni. Minden nap bemenni erre az eleve zsúfolt helyre biztosan nem lehet valami kellemes. Bár ezek szerint az emberek enélkül hülyék. Nem csodálom hogy Mingi is alig ért meg valamit.

- Ah, Hongie~! - ölelt meg egyből amint kijött az iskola kapuján. - Örülök hogy itt vagy. Nem fáradtál el? - fogta meg a kezem mosolyogva és elkezdett húzni.

- Nagyon messze van ez a cucc a parttól... - sóhajtottam fáradtan, de azért rá mosolyogtam. - Mikor fogsz ezzel végezni?

- Hát... Még van három évem az érettségiig, de nyaranként tudod hogy szabad vagyok. - Egyébként ma elmondtam Yunhonak, és normálisan fogadta. Bár kicsit féltékenynek tűnt... Végülis sosem volt még kapcsolata. - vont vállat a végén. - Na, ugye hogy jók a ruhák amiket adtam? - utalt arra amiben most vagyok, én meg csak bólintottam. A sziklák mögé rakom őket mindig mikor vissza megyek a tengerbe, és így neki nem kell mindig újat hozni.

Miután a hazához értünk ő gyorsan bement átöltözni, majd együtt ismét lementünk a partra. Mint ahogy mindig, csak leültünk valahova és beszélgettünk. Azonban pár óra múlva a telefonja elkezdett csörögni, és miután beszélt az anyukájával, úgy tűnt kicsit feszült lett.

- Uhm... Haza kell mennem. Bocsi. - állt fel és egyből elment. Jól egyedül hagyott...

Szinte egész este a parton voltam hátha jön, de ez nem történt meg. Másnap ismét végig a parton ültem, azután pedig a házához is elmentem. Egy fehér teherautó állt az otthonuk előtt, de úgy tűnt senki nincs bent. Nem tudom mi történt, de egy kicsit aggódtam.

- Hongjoong! - rohant hozzám a partra egy újabb magányos nap végén Yunho. Amíg lihegve próbált egy kicsit lenyugodni, én csak csendben vártam. - Nah szóvalh... Mingi el... elmenth... - mondta ki végre.

- Hm? - néztem rá értetlenül. Mégis hova ment? Jöjjön akkor vissza.

- Az apukája Japánban kapott munkát... És elköltöztek. Vagyis nemrég szálltak fel a repülőre. Mingi nem tudta elmondani mert pakolniuk kellett meg papírokat intézni, szóval... megkérte hogy mondjam meg neked. - mosolyodott el a végén.

- Mingi... nincs itt? - csak ennyit tudtam hirtelen kérdezni. Ez nagyon váratlanul ért.

- Nincs. Épp Japánba tartanak, de holnap fel tudom hívni és beszélhetsz vele! - mondta lelkesen, azonban bennem mintha valami összetört volna. Mingi elment. Szó nélkül. Talán ő nem akarta, de akkor is elment. Megígérte hogy velem marad. Persze, gondoltam hogy egyszer úgyis el fog hagyni, de valahogy mégis elképesztően rosszul esett.
- Hongjoong... Mondj valamit...

- Ő is csak egy átlagos ember. - hagytam ott egyből, és a nyílt víz felé vettem az irányt. Hiba volt hinnem neki. Hiba volt vele tölteni a napjaimat, ahelyett hogy magammal foglalkoztam volna... Nem is tudom mit gondoltam. Hülye vagy Hongjoong.

Pont megláttam Seonghwát. Azonnal oda mentem hozzá, és elpanaszoltam neki a bajom. Ilyesmi történt vele is, biztos tud segíteni. Ha ő túlélte, valószínűleg nekem is sikerülni fog. Amúgy is meg kéne gyorsan tanulnom  hogy az ilyenekbe beletörődjek.

- Önfejű vagy. - mondta miután végig hallgatott. - Tanulhattál volna az én hibámból. De ne aggódj, mostmár legalább tudod. - fogta meg a kezem, majd kedvesen rám mosolygott. - Csak sellő fog téged szívből szeretni. Ne bízz az emberekben. - fejezte be a kis mondandóját, majd egyből elterelte valami mindkettőnk figyelmét. Egy sellő lány volt az, aki úgy tűnt teljesen egyedül van. Szép volt, de engem ugyan úgy nem ragadott meg, mint ahogy a többi se akiket eddig láttam. Vajon Seonghwa is így érez, mikor egy lány után megy?

~~~

♡R