❝𝙇𝙤𝙫𝙚𝙧𝙨 𝘰𝘯 𝘵𝘩𝘦 𝘴𝘦𝘢❞ - ꒰𝙼𝚒𝚗𝙹𝚘𝚘𝚗𝚐 𝚏𝚏꒱ ✓

10

Hajnali négykor felkeltem, felöltöztem, és mentem is le a partra. Mielőtt bemennék a vendéglőbe, még egyszer körül akartam nézni. Ráadásul az éjszakát jobban kedveli ha jól emlékszem. Talán így több esélyem van.
Ezúttal sétálva mentem el ahhoz a távolabbi parthoz, majd útnak eredtem.

Talán két órát várakozhattam annál a korallzátonynál, de egyszerűen Hongjoongnak nyoma sem volt. Kénytelen voltam elindulni visszafele.
Mikor már elég közel értem a parthoz, ahol a cuccaimat hagytam, egy kicsit távolabb megláttam valamit. Azt a helyet sziklák vették körbe, és olyan volt mintha valami víziállatot sodort volna ki oda a víz.
Miután kiértem el is indultam arra.

Egy kicsit tényleg nehéz volt odajutni a sziklák miatt, de azt hiszem megérte. A látvány először ijesztő volt. Azt hittem hogy egy halott az, hiszen nagyon sovány és fehér volt, de aztán megláttam az uszonyát is amit félig homok fedett. Egy sellő volt az, belegabalyodva egy halász hálóba, és egy kis idő múlva rájöttem hogy pontosan ki is. Tessék, nem figyelek Hongjoongra egy ideig és ez a vége. Pedig még figyelmeztettem is a hálókra.

Gyorsan oda mentem hozzá és fölé hajolva letöröltem az arcáról a homokot. Semmit nem reagált. Sőt, még azt sem láttam hogy lélegzik.

- Hány napja lehetsz már itt? - húztam elő a zsebemből a bicskám amit mindig magamnál hordok, és elkezdtem szétvágni a hálót.

Miután kiszabadítottam felemeltem, és elindultam vele visszafelé. Hazaviszem és majd ellátom. Biztosan le van gyengülve, ráadásul a háló miatt sebes az egész teste.

A testét egy törölközővel eltakartam, majd gyorsan megpróbáltam a lehető legkevésbé feltűnően bejutni a házamba. Amint ez sikerült, jobb hely híján csak befektettem a kádba, amibe hűvös vizet engedtem.

Eléggé megváltozott. Mintha felvett volna valami védelmező réteget. Például, a bőrét már több helyen védte erős pikkely, és kis apróságok. Ijesztőbbnek nézett ki.

Egy kicsit lemostam hogy ne legyen homokos, majd kimentem a konyhába hogy csináljak magamnak valami kaját. Közben ahogy hallottam Bada be sem mert menni miatta a fürdőbe, de negyed óra múlva már meg is szokta. Viszont nekem mennem kellett a munkahelyemre, így hát kissé félve, de elhagytam a házat.

A főnököm egész hamar felvett, hiszen úgyis volt már tapasztalatom. Valamint volt akkora szerencsém, hogy majd csak holnap bejönnöm dolgozni. Azonnal rohantam is haza, hátha Hongjoong felkelt azóta. És igazam is lett. Amint betettem a lábam a házba, hallottam hogy üvöltözik. Biztos megijedt Badatól.

- Hát élsz! - léptem be a fürdőbe mosolyogva, de ahogy látom ő nem ismert fel. Még meg is ijedt, méghozzá annyira, hogy a kádból is kiesett. Nem szép dolog, de muszáj volt nevetnem rajta. Kivittem Badat a fürdőből és becsuktam az ajtót. - Ne félj Hongjoong. Én vagyok az, Mingi. Emlékszel? - mentem oda hozzá lassan, nehogy a végén még megijedjen. Leültem mellé, de ő csak szótlanul nézett rám. - Érted egyáltalán amit mondok? - kérdeztem miközben lehervadt az arcomról a mosoly. Ismét csak szótlanul nézett engem. - Nos... akkor mindegy. Talán jobb is hogy elfelejtettél. - álltam fel. Fel akartam emelni hogy vissza rakjam a kádba, de mintha hirtelen valami emlékeztető gombot benyomtak volna a fejében, és szinte a nyakamba ugrott.

- MINGI MINGI MINGI MINGI!! - szorított olyan erősen, hogy azt hittem megfulladok.

- Akkor még emlékszel. - mosolyodtam el ismét és vissza tettem a kádba. - Mikor akadtál bele abba a hálóba? - térdeltem le mellé.

- Uhm... - kezdett el számolni az ujjain. - Hat...?

- Elfelejtettél beszélni?

- Nem volt ember, és mi nem beszél. - rázta meg a fejét. - De én mérges rád! - csapott meg hirtelen.

- Miért vagy mérges? - kérdeztem meglepetten. - Mert elmentem?

- Uhum.

- De nem tehettem mást. A szüleimmel kellett lennem... Sajnálom. De mostmár itt élek egyedül, és itt is maradok. Ígérem. - mondtam, mire ő felém nyújtotta a kisujját. Pont úgy mint ahogy régen is megegyeztünk. Egy kicsit elmosolyodtam, de végül én is oda nyújtottam.
- Hozok neked kaját, jó? Vagy inkább száradj meg és gyere ki.

- Vegyél ki~! - nyújtózott felém.

- Oké, na várj... - ültettem ki a kád szélére. Egy törölközővel áttöröltem, majd egy másikat köré csavarva kivittem a konyhába.

Leültettem az egyik székre és elé raktam egy tál halat amit gyorsan vettem mikor jöttem vissza.
Egyből megfogott egyet és szinte egészben lenyelte. Csoda hogy nem hízik el. Mondjuk biztosan sokat mozog.

- De jó újra látni... - könyököltem az asztalra mosolyogva. - Sokat változtál.

- Te nem.

- Van valakid?

- Hm... - gondolkozott el egy pillanatra. - Szerintem már meghalt.

- Huh? Ezt hogy érted? - lepődtem meg.

- Tavasz elején pároztunk volna, de nem jött. Biztos elkapta egy cápa. - vont vállat és evett tovább.

- Szóval ez nálatok ilyen megszokott dolog... Na és a testvéreid? Ők még élnek?

- Uhum. Az idősebb már terhes. - válaszolt mosolyogva. - Bár a lány hamar elhagyta... Nem voltak szerelmesek.

- Miért szerelem nélkül csináljátok?

- Mert a terhesség szép egyedül is, ráadásul kevesen vagyunk. Ja, meg egy sellő életében egyszer esik igaz szerelembe, ami halálig tart. Amíg nem találjuk meg a párunkat addig aktív életet élünk. - magyarázta el gyorsan. - Amúgy ennyi elég volt.

- De csak hármat ettél. - vettem el előle a tálat és elraktam.

- Úgy nem tudok sokat enni ha nem nekem kell elkapni őket. Így nem mozgom le.

- Oh, értem. Legalább nem kell sokat vennem. - nyitottam ki a konyha ajtót, mivel Bada nagyon kaparta. Egyből berohant és Hong mellett kezdett el ugrálni, aki ijedtében felmászott az asztalra.

- Miért hagyod hogy megöljön?! - kérdezte idegesen, amin én nevettem egy jót.

- Nem fog megölni. Nézd. - ültettem le egy kis fellépőre ami a sarokban volt, Bada pedig oda is ment hogy körbe szaglássza. Hongjoong össze húzta magát, de hagyta.

- Nem szeretem ezt az állatot... - motyogta kissé mérgesen.

- A neve Bada. Már 7 éve velem van, szóval ne mondj rá rosszat.

- Jó, de akkor is. Vidd innen. - próbálta eltolni magától. Helyette viszont csak felemeltem őt és bevittem a nappaliba. Bada tudja, hogy ott nem szabad nagyon tartózkodnia, szóval nem követett.

- Nem fogsz átváltozni? - kérdeztem, amire csak vállat vont.

- Hat napig kint feküdtem, és nem történt semmi. Van akinek ez könnyen megy, és van aki ezt kinövi.

- Hát... Akkor muszáj leszek egyedül hagyni téged. Nekem dolgoznom kell, téged pedig nem vihetlek még vissza. Oh, erről jut eszembe... - rohantam be a fürdőbe, majd pár krémet és kötszert hoztam. - Lekezelem a sebeid.

- Minek? Majd meggyógyulok.

- De ezekkel gyorsabban, és akkor hamarabb mehetsz vissza. - ültem le mellé, mire csak megadóan sóhajtott egyet. El sem hiszem, hogy végre újra láthatom. Már nagyon hiányzott. Még pár évet lehet, hogy ki sem bírtam volna nélküle.

~~~

♡R