Gyönyörű halálok

Hamis remény

Fák. Bokrok. Út.
Autók. Mező. Verseny.
Fák.
Ugord át a lábaddal a kis kiálló útjelzőket, de csak a zene ritmusára. Ha eltéveszted vesztesz és megsérülsz.
Leszakadt lábbal, szomorúan bámulsz ki az ablakon a gondolataidba merülve.
Mert túl hosszú még az út hazáig.
Az eső elered és fájó könnycseppekként folynak le az ablakon a szemednél.
Nem vagy jó semmire.
Még az érzelmeidet is a természet fejezi ki helyetted.
.

Zötykölődés.
Hánykódás.
Hányás.
Undor.
Mindenki undorodik magától.
A mocsár közepén fekvő, törött szárnyú sirály, könnyekkel a szemében próbál kijutni, de a krokodil egyre közelebb megy hozzá.
Meg fog halni
A vég a szeme előtt lebeg, de az utolsó pillanatig reménykedve kúszik a felszínen
Majd miután eleséggé vált véres szemekkel fordítod el a fejed az ablaktól.
Senki nem segít.
A világ felfal.
Bekebelez
Kivégez
A kedvességed semmit nem ér
Kihasználnak
Mert senki nem fog törődni veled annyira, amennyire te törődsz.
A hamis remény fájdalma lyukat fúr a mellkasodba, majd a szép lassan szivárgó véres foltból egy hatalmas hasadás lesz, míg szét nem szakadsz darabokra.
Minden székben egy széttépett húskupac ül, a hatalmas fékezésre viszont legurulnak a darabok.
Minden véres.
A vonat belseje vörös színben úszva áll meg a sínen.
A fáknak minden ágára jut egy darab az emberekből.
Kezek.
Lábak.
Fejek.
Szívek.
A vörös tengerré vált erdőre hamuként hullanak az ég könnyei.
Majd miután a kiéhezett hollók megették a szíved, kínok között újra útnak indul a szerelvény.
.

Fák.
Autók. Mező. Verseny.
Fák. Bokrok. Út.
Mire megérkezik a vonat már csak a csomagjaid vannak fent. A hamisan táplált remény eltűntetett.
Pánikolva üvölt az ég
Az eső keserű vízeséssé válik
A következő sikolynál minden pirosra vált
És lehullanak a madarak az égről
Amint földet érnek porrá válnak.
A vonaton kívül minden eltűnik,
Soha nem értél haza és nem is fogsz.
Mert nincs olyan, hogy otthon.
És nem is létezett.