Te elfogadsz? [Armin x Reader] (Befejezett)

21. rész

-Most mi lesz? - kérdezte Eren tanácstalanul amikor épp Armin szobájában ültünk.

-Na! Elmondom mire gondoltam. - szólalt fel Armin miközbe combjára csapott egyet, figyelemfelhívás képpen.

-Te meg az ötleteid....-forgattam a szememet.

-Suli mellett délutánonként dolgozni fogunk. Plussz munkát vállalunk, szüleinktől is kérünk egy kis pénzt és biztos meglesz az összeg. - folytatta Armin figyelmen kívül hagyva megszólalásom.

-Hogy erre én miért nem gondoltam? A pánik elvette az eszemet. - csapott a homlokára Eren.

-Szóval, anya egyik barátnőjének van egy kávézója, ott tudnánk dolgozni. - ajnálotta a szőke.

-Na, ez aztán a jó hír. - mosolygott Mimasa. - Nyugi (név), minden rendben lesz. Lekoptatjuk rólad azt a....valakit.

-Köszönöm. Köszönöm mindnyájatoknak a segítséget. - mosolyogtam rájuk őszintén kivéve Arminra. Majd egy nagy sóhaj után el mondtam nekik mindent arról hogy ki ez a Reiner nevezetű férfi. Hogy mikor először láttam mit tett velem, honnan ismerem. Mindent amit tudniuk kell róla.

-Ez szörnyű. - nézett maga elé Armin. - Erről én miért nem tudtam eddig? Miért nem mesélted el? - kapta rám tekintetét.

-Na és te miért nem meséltél arról nekem hogy a hátam mögött tök jóba vagy az exeddel? - vontam kérdőre és itt nem is tudott már mit mondani csak a földet kezdte el pásztázni. Beállt közöttünk a csend. Egyikőnk se tudott mit mondani. Nem is volt mit mondanunk egymásnak. Eren és Mikasa rajtunk gondolkdott ez biztos. Mi, Arminnal pedig azon, hogy miért kellett így történnie mindennek?

-Figyelj, (név) - szólalt meg végül a mellettem ülő szőkeség. - Hidd el, hogy meg tudom magyarázni miért volt ez.

-Aha. - volt minden válaszom.

-Beszélhetnénk?

Csak a vállamat megvontam, mire folytatta.

-Mikasa, Eren...kimennétek egy kicsit, kérlek? - nézett rájuk kérlelően.

-Persze, amúgy is dolgunk van. Sziasztok. Majd írjatok. - köszönt el Eren majd Mikasával együtt elhagyták a szobát, majd a házat is. Csak mi ketten voltunk, újra. Ketten, de nem az okból hogy szerelmesledjünk vagy éppen jaj de jó közös progi van meg filmezünk stb. Amiért itt vagyunk az az, hogy megbeszéljük a dolgokat köztünk. Minden párkapcsolatba vannak bökkenők amiket meg kell tudni beszélni, de miután ő az első ember akibe végre meg tudtam bízni annyi idő után és képes a hátam mögött más lánnyak vagy akár több lánnyal együtt lenni meg csavarogni, minden bizalmam elveszítette.

-Szóval. - kezdett bele. - Tudnod kell miért is történt ez. Nem magamtól cselekedtem így. Haru mielőtt láttál minket balesetet szenvedett. Pár nap után ébredt fel, de semmire nem emlékezett. A szülei engem említettek még az orvosnak és hogy emlékezni tudjon én kellek. Velem talán eszébe juthat a régi pillanatok amikor még együtt voltunk. Rámbízták, én pedig csak ez érdekébe belementem. Teljesen megváltozott. Kedvesebb és szerényebb lett. Olyan kis ártatlannak tűnt, ó pedig ha tudná milyen volt. De hidd el, nem csaltalak meg és semmi ilyesmi. Kérlek, bocsáss meg nekem!

-És erről miért nem szóltál nekem? Megbízhattál volna bennem. Viszont tudod nehezen bízok meg az emberekben. Mindegyik amíg szükségük van rám felhasznlának, utána ha elérték rajtam keresztül a céljuk, vagy nincs már rám szükségük eldobnak maguktól. Adtam neked egy esélyt. Megbíztam benned. Elfogadtalak olyannak amilyen vagy és te is engem. Szerettelek. Te mégis egy apró hibával elmartál magadtól. Visszaestem a régi állapotomba. Sokmindent nem tudsz még. Nézd! Például ezt! - húztam fel polóm ujját hogy ráláthasson vállaimra. Direkt ott vagdostam magam, hogy azt senki más ne lássa. Szokásos kérdések az emberektől: Mi a baj? Mi történt? Jaj minden rendben lesz szövegek, közben nem is érdekli a legtöbbjület, csak megkérdezi mert így illik. Volt egy időszak amikor nagyon a padlón voltam.
Kiközösítettek, csúfoltak, megaláztak. Nagyon rosszul esett. Saját anyám sem állt ki mellettem. Jobb dolga volt az, hogy a barátnőivel csavarog valahol. Senki nem tudott megérteni. Magamba zárkóztam, vagdostam magam, amik halványan még látszanak a karomon is, de a barnító por takar mégjobban rajta így nagyon nehezen vehető észre.

-Átgondolom még. Nem fogom egyből a nyakadba ugrani, hogy ó akkor nincs semmi baj. Most elmegyek. Majd beszélünk. Szia, Armin! - álltam fel, majd sietősen elhagytam a házat.

Jött egy üzenetem anyától, melyet egyből meg is nyitottam.

"Sürgősen beszélnünk kell"

Ennyi állt mindössze az üzenetébe majd szinte futva kezdtem el hazafelé menni.

*Time skip*

Itthon voltam. Végre. A nappaliba ültem anyával aki egy nagy sóhaj után bele is kezdett a mondani valójába.

-Figyelj, tudod ez a ház apádé is. És azzal fenyeget minket....hogy ez nagy részbe az ő lakása és költözzünk ki innen. Teljesen elborult. Ittas volt és késsel is fenyegetőzött. Ott volt a kezébe a kés.. - suttogta. - Muszáj elköltöznünk. Egy másik városba.

És itt jöttem rá hogy Arminnal most hiába vagyok összeveszve, nem bírnék messze költözni tőle. Nem tudnánk tallákozni se, csak ritkán. Megöl a gondolat hogy más lánnyal ismerkedjen meg ennek következtébe. Szeretem őt. És ez nem érhet így véget. Még nincs vége. Nagyon nem.