The truth of sinners

8. Monophobia

    Teltek a hetek a báli este után minden különösebb esemény nélkül. Stark megölésére megszabott idő lejárta előtt a megbízó rejtélyes módon visszalépett, de mivel szép összeget fizetett kárpótlásként túl gyanús lett volna firtatni a dolgot. Tony is megkönnyebbült annak ellenére, hogy még mindig nem tudtuk ki van az ügy mögött.

    Én a magam részéről meglepően nyugodt vagyok a Bosszúállók között. Újabban Steve is szokott csatlakozni hozzám ha futni megyek és meglepően jó társaság. Úgy tűnik sikerül áthidalnunk a kezdeti feszültséget köztünk.
    Még Loki is kezd belerázódni az itteni életbe, bár ő ezt tagadja. Az viszont feltűnt, hogy csak felém nyit, de ebben semmi problémát nem látok amég nem csinál ostobaságot. Néha megvicceli a toronyban élőket, de ezek csak gyerekes csínyek, apró bosszúk a múltban történtekért és általában az áldozaton kívül mindenki nevet rajtuk. Bruce az egyetlen aki kimarad ezekből, úgy tűnik Hulkot még a csínytevések istene sem meri ugratni. 
    Az egyetlen ami változatlan, hogy továbbra sem mehet sehová egyedül, illetve fegyver közelébe sem kerülhet. 

   Az idei első hóban sétáltunk Lokival egy igencsak lepukkant külvárosi környéken. Többen is végigmértek amihez sokban hozzájárult kihívó öltözékem, de egy prostikkal teli környéken ez a legfeltűnésmentesebb még akkor is ha vonzza a tekintetteket... A mellettem lévő istenség lazán átkarolt amiből sokan leszűrték, hogy nem érdemes megpróbálkozni a felszedésemmel egyenlőre. Utálom ezt a környéket.....
    Egy lepukkant motel előtt kerültünk ki egy bedrogozva fetrengő srácot, mikor huncut mosollyal behúztam az épületbe a fekete hajú férfit. Ő hasonló mosollyal fogadta a tettem.
- Egy órára, vagy egész éjszakára? - kérdezte unottan a recepciós.
- Nézzen csak végig ezen a vadmacskán. - mutatott végig rajtam Loki miközben átkaroltam a nyakát. - Gondolja, hogy egy óra elég bármire?
    Éhes tekintettel fürkészett amég megkaptuk a kulcsot. Utána úgy siettünk el a lépcső felé mint akik nem biztosak benne, hogy kibírják a szobáig. Az emeleti folyosón egy idősebb férfi elismerően biccentett Lokinak miután végigmért.
- Mennyi egy estére? - kérdezte meg tőle.
- Oh, nem olcsó és nagyon remélem hogy minden fillért megér. - felelte miközben a nyakamba puszilt.

    Az ajtón belépve egyből elengedett én pedig kivettem a másik kezéből a táskát. Az ágyon felnyitottam és elkezdtem összeszerelni a puskámat.
- Tudod. - fonta össze a kezeit maga előtt a falnak dőlve. - Mikor azt mondtad tudsz programot ma estére nem pont erre számítottam. 
- Hé, te kérted az utóbbi pár alkalommal hogy hozzalak magammal. - pillantottam rá.
- Csak alibinek hoztál. - vigyorodott el megjátszott sértődöttséggel.
- Még szép. - mosolyogtam rá. - Egy jóképű férfi enyeleg egy szajhával. A legjobb álca.
- Jóképű lennék szerinted? - lépett közelebb vigyorogva.
- Ne játszd túl a szerepedet. - figyelmeztettem, mire megadóan felemelte a kezeit.
    Az ablakhoz léptem és kikukucskáltam a sötétítő mögül.
- Akkor most várunk? - kérdezte az ágy szélére ülve.
- Bizony. - húztam egy széket a most már nyitott ablakhoz.

    A következő két órában kint besötétedett én pedig töretlen figyelemmel néztem a szemben lévő épületet.
- Mindig ilyen unalmas? - kérdezte meg végül.
- Nem, egyedül unalmasabb.
    Ekkor végre mozgást láttam a szemközti ablakban. Azonnal a puska távcsövén keresztül figyeltem tovább. A kopaszodó férfi az ablaknak háttal állt meg, tiszta célpontot nyújtva. Egy fél pillanattal később lőttem. Még össze sem esett a férfi mikor észrevettem, hogy nem volt egyedül...
    Nem láttam a másik férfit csak az egyik karját és az arca oldalát. De megszólalt az összes vészharang a fejemben. Éreztem hogy elönt a hideg veríték. A kezemben a fegyver ólom súlyúnak tűnt hirtelen, majd rájöttem hogy remegő kezem miatt nem tudom megtartani.
- Melody? - egy kéz érintését éreztem a vállamon.
    Ez kizökkentett. Felpattantam és gyakorlott mozdulatokkal szedtem szét a fegyverem és raktam vissza a táskába, majd vállamra kanyarítottam azt. Loki értetlenül figyelte ahogy sebes léptekkel indulok az ajtó felé, majd a folyosó végén kimászok a tűzlétrára, onnan pedig az utcára.