The truth of sinners

18. Anabiosis

    Kellemesen meleg nyári nap volt miközben a park egyik félreeső padján vártam. Talán még a napsütést is élveztem volna, ha nem ad okot a nyugtalanságra, hogy már túl régóta itt ülök. Cole lehet, hogy egy piti kis drogdíler, de sosem szokott késni...

     Egy félóra múlva feladtam és elindultam a mostani lakásom felé. Remélem semmi komoly baja nem esett. Egyike azon keveseknek akikbe szorult egy kis becsület is a melója ellenére. Fiataloknak sosem ad el semmit, és távol tartja magát a nagyobb és zűrösebb ügyektől is. Bőven megelégszik azzal, ha a havi lakbérre valót megkeresi, nem akar meggazdagodni. Ezzel szerencsére a nagyobb bandák is mind tisztában vannak, és nem tekintik konkurenciának. Hiába na, van valami a srácban ami miatt lehetetlen nem kedvelni. Ami miatt én felfigyeltem rá az elsősorban az volt, hogy ismer mindenkit és egy kis mellékesért cserébe elvállalta az összekötő szerepet az egyik ügyfelemmel.

    Már az ajtó előtt kotorásztam a kulcsom után mikor megpillantottam az utca végén beforduló rohanó srácot.
- Ne haragudj! - lihegte előttem lefékezve.
- Hé, nyugi. - próbáltam csitítani, de csak ismételgette.
- Ne haragudj! Én-én nem akartam.... De erősködött, és...
- Cole, nyugi. - tettem a vállára a kezem, de csak a fejét rázta.
- Én tényleg....
- Tudom. - szakítottam félbe. - Tudom nyugi.
     Kicsit megkönnyebbülten lihegett tovább. A fél várost átfutotta szegény.
- Azt hittem Európában vagy. - szólalt meg egy hang mögülünk.

     Cole lefagyott és megint szabadkozni akart. Azt hitte lerázta a fickót, pedig szép pénzt ajánlott ha hozzám vezeti. De elutasította. Rettegett hogy mit fogok tenni vele, ha nem tud meggyőzni... Pedig feleslegesen tette.
- Az másfél éve volt. - mosolyodtam el.
      A Vasember páncél szétnyílt és a benne lévő férfi a nyakkendőjét igazgatva kisétált belőle.
- Igazán szólhattál volna, hogy visszajöttél. Összefutottunk volna vagy valami. - széttárt karokkal megállt előttem. - Meg sem ölelsz?
    Persze, hogy megöleltem.
- Mi járatban Tony?
- Igazából téged kerestelek. - komorodott el. - Beszélnünk kell. RÓLA van szó.
Erre az én arcomról is lefagyott a mosoly.
- Cole! - fordultam a döbbent srác felé kiszedve a táskámból egy mappát. - Ezt add oda a közös barátunknak és kérd el a pénzt. Utána tartsd meg.
- Bi-biztos? - dadogta.
     Csak bólintottam majd innentől minden figyelmemet Tonynak szenteltem.
- Hol van? Életben van? - kerülte a tekintetem, mire közelebb léptem. - Tony, mondj már valamit!
- Még mindig bízol benne? - kérdezte válasz helyett.
Kezem a nyakamban lógó medálra siklott. Próbáltam a fejébe nézni, de mindent megtett hogy másra gondoljon. Én pedig túl ideges voltam ahhoz, hogy nekiálljak kibogozni a gondolatait.... Végül mély levegőt vettem.
-  Tudod hogy igen. - feleltem egy fokkal higgadtabban.
- Nem fog tetszeni amit mondani fogok, de úgy gondolom tudnod kell róla. - figyelmeztetett. - De ne itt beszéljük meg.
      Bólintottam és a mellettünk lévő épületre intettem. 

- Chicago igazán jó választás. - jegyezte meg az ablakon kinézve. - Londont mikor untad meg?
- Talán egy hónapig bírtam. - feleltem sóhajtva. - Utána utaztam tovább, de sehol se tudtam sokáig megmaradni. Három hónapja jöttem ide és ez a leghosszabb idő amit egy helyben töltöttem az utóbbi időben.
- És a kis díler barátod?
- Cole? Rendes gyerek, rossz körülmények.
- Tudja mit csinálsz valójában?
- Nem. - mosolyodtam el halványan. - Azt hiszi valami beépített zsaru vagyok.

-Szóval... - adtam a kezébe egy bögre kávét.
- Thor pár napja bukkant fel. - kezdett bele kicsit kelletlenül. - Loki ismét lakat alatt van és ezúttal ki is akarják végezni.
- Mi?! - éreztem hogy megszédülök.
- Tarzan biztos abban, hogy ártatlan, de minden jel rámutat. És valaki tényleg megpróbálta megölni Odint.
     A kávéjába kortyolva leste a reakcióimat. 
- Thor miért biztos benne?
- Mert... - megakadt de a gondolatai nem.
      Szemeimet lehunytam és bűntudatosan fordultam el. 
- Sajnálom, ennél kíméletesebben akartam, de kicsúszott vagy felvillant vagy tudom is én hogyan kell mondani. De te vagy a gondolatolvasó, úgyhogy gyakorlatilag ez most a te hibád!
- Jobban, mint hinnéd.... - motyogtam de meghallotta.
- Megbántad? - ült át mellém a kanapéra.
- Kismilliószor. - néztem fel rá. - Nincs nap, hogy ne rágódnék azon mi lett volna ha másképp döntök....
- Valószínűleg Olaf előbb került volna hűvösre. - bökött rám. - Talán nem ilyen súlyos vádakkal, de akkor is.
       Megdörzsöltem a szemem és egy dologban biztos voltam.
- Meg kell mentenem. - jelentettem ki és eltűntem a folyosó végén.

     Tony türelmesen várt amég teljesen beöltözve, fegyverrel a kezemben visszatértem.
- Tehát bízol az ártatlanságában. - jelentette ki bár tudta hogy így lesz. - Van valami terved?
- Majd csak kitalálok valamit ha már ott leszek. - vontam vállat.
- És hogy akarsz odajutni? - tette fel a kézenfekvő kérdést.
     Erre nem tudtam válaszolni.... Igyekeztem kiötleni valamit.
- Thor még a toronyban van?
- Nincs.
- Akkor megoldom valahogy másképp. - néztem határozottan a szemeibe.
      Elég magabiztosra sikerült. Jól is hangzik, csak fogalmam sincs hogyan fogom kivitelezni.....

      Végül abban maradtunk, hogy visszamegyek vele New Yorkba és a frászt hozom a Bosszúállókra.... De amint kiléptünk a házból egy fényörvény vett körbe....

     Szorosan lehunyt szemekkel, kissé émelyegve álltam mikor egy ismeretlen hang szólított meg.
- Üdvözöllek Asgardban. - egy magas, sötét bőrű, arany szemű férfi köszöntött. - Tudod miért hoztalak ide.
Ez kijelentés volt nem kérdés, mégis bólintottam.
- Te vagy Heimdall ha nem tévedek.
Ő is csak bólintott.
      Körbepillantottam. Egy arany kupolában álltunk aminek ajtaján kinézve megállapítottam, hogy éjszaka van. A másik oldalon a végtelen űr tárult a szemem elé. Elképesztő látvány volt.
- Sajnálom, hogy meg kell zavarnom, de nincs sok időnk. 
- Mikor lesz a kivégzés? - tértem a tárgyra.
- Még nem tűzték ki az időpontot, de ettől még az idő ellened dolgozik.
- Mint mindig. - húztam el a számat. - Azt hittem halandó nem léphet Asgardba.
- Vannak kivételek, de Odin megtiltotta, hogy bárki élő átlépjen a Bifrösztön még ki nem derül Loki bűnössége. De szellemekről nem volt szó.
     És gyakorlatilag halott vagyok... tette hozzá még fejben.

     Érdekes volt a gondolat menete. Addig csűrte-csavarta még a végére a tettével szigorúan véve nem szegett parancsot. Bámulatos képesség.
- Esküm királyomhoz köt. - figyelmeztetett. - Ha rákérdez válaszolnom kell.
- Akkor nem leszek több egy árnyéknál. - ígértem.
       Biccentett.
- Miért segítesz? - kérdeztem meg pár percnyi csend után.
- Loki sok mindenben bűnös, de most mégis úgy érzem ártatlan ebben. Hiába utal minden bizonyíték ennek az ellenkezőjére. Látásomra köd ül, így nem tudom ki a valódi tettes.
- Nem elég ha te mellette szólalsz fel?
- Loki képes elrejtőzni előlem, és másokat is el tud rejteni. - magyarázta sóhajtva. - Nem tudom mi az igazság. Talán csak megsajnáltam azt őt szüntelen emésztő gyász miatt. Talán ez elvette az eszét és valóban összeesküvést szervez.
      Képtelen voltam állni az átható tekintetét a bűntudat miatt.... Jaj Loki, mit tettem veled?
- Tudom miért tetted amit. - tette hozzá kedvesen. - De nem késő helyrehozni.
- Valóban? Gyűlölni fog ha meglát....
- Remény mindig van. Több is mint hinnéd.
      Szerettem volna hinni neki, de nem vagyok ennyire naiv... Csak azért vagyok itt, mert tartozom annyival neki, hogy kiderítem az igazságot. Talán nem is kell megtudnia, hogy itt jártam... 

      Haimdall a csillagok felé fordította a tekintetét és elképesztő volt a tudatán keresztül látni azt amit ő. Szavakkal leírhatatlan mélységek, színek kavalkádja a csillagok között melyeknek nem tudtam a nevét sem, sem teljesen befogadni a látványt.... Mosolyra húzta a száját a reakciómtól és halkan felkuncogott.
      Ekkor eszembe jutott valami.
- Megmentettél egyszer, akkor a tetőn....
- Nem miattad tettem. - ismerte be. - Loki miatt. A nornák néha furcsa játékot űznek. Más lett ott Midgardon melletted. Fényt mutattál az életében mikor nem látott már mást csak sötétséget. És reményt hoztál nekünk, hogy meg tud ő változni. Kár lett volna elveszteni ezt a lehetőséget, és a halálod összetörte volna.
      Ahogy összetörte később....
- Bármi is az ok, megmentettél. - érdeklődve pillantott rám. - Köszönöm.
- Szívesen. - felelte meglepve.
      Ugyanakkor örült, hogy nem lettem dühös amiért meghallottam az igazságot.

     A tekintetem a híd túloldalán elterülő palotára és városra szegeztem. Majd láthatatlanná válva útnak indultam.