The truth of sinners

19. Vestigo

     Azt kell mondanom, hogy bejutni a palotába gyerekjáték volt. Viszont benne eligazodni már egy sokkal nehezebb feladat... Amin nem javított, hogy nem kérhettem útbaigazítást senkitől.

     Még a hajnal beköszönte előtt sikerült megtalálnom a tömlöcöt. Az ajtót résnyire nyitottam és beosontam. És azonnal megtorpantam az ismerős szempár láttán...

     Igaza volt azzal kapcsolatban, hogy csak átmenetileg nem tudtam olvasni a gondolatiban. De most sokkal jobban örültem volna, ha végleges...
     Összevont szemöldökkel pásztázta a kinyílt ajtót, bár nem látott de akaratlanul mégis az eszébe jutottam. A szívében feléledő remény csak egy pillanatig tartott... Az ágya szélére ülve a kezeibe temette az arcát és magát korholta az előbbi reakciója miatt...

     Lassan közelebb sétáltam a cellája energia falához. Körbepillantottam és megállapítottam, hogy a többi cellához képest egész otthonos. A kis asztalon egy kupac könyvet vettem észre. Köztük volt az a három amit karácsonyra vettem neki...
     Végül kényszerítettem magam, hogy ránézek... Haja kicsit hosszabb volt mint mikor legutóbb találkoztunk, talán egy hajszálnyival soványabb is, de ezt leszámítva nem változott. Mégsem volt ugyanaz a férfi, mint aki az emlékeimben él... És ez az én hibám....

     Már épp azon voltam, hogy felfedem magam mikor lépteket hallottam és gyorsan a közeli falhoz húzódtam.
     Megismertem az érkező férfit noha még sosem láttam. Odin volt személyesen.
- Látom ébren vagy.
- Ahogy te is. - felelte Loki és hangjában nyoma sem volt a benne zajló háborúnak.
    Egy hosszú percig csendben voltak. Végül a fekete hajú törte meg.
- Ha jól sejtem nem azért jöttél, hogy megnézd hogy vagyok.
- Miért tetted? - tette fel a kérdést Odin nem törődve a gúnnyal.
- Nem tettem semmit. - állta az apja pillantását pislogás nélkül.
- Az elfogott merénylők mind azt mondták te bérelted fel őket.
- Hazudnak. - sziszegte dühösen.
    Ökölbe szorított kezem megremegett és vissza kellett fognom magam, hogy ne lépjek előrébb és szóljak bele.
- Bár hihetnék neked. - fordította el tekintetét szomorúan az idős király.
- Már eldöntötted hogy mit hiszel. - a keserűség amivel ezt kimondta összeszorította a szívem, nem csak a mostani helyzetről beszélt. - Már mind eldöntöttétek...
     Odin a könyvkupacra pillantott és a földi könyveken megakadt a tekintete. Hezitált, hogy kimondja amire gondolt és magamban reméltem, hogy megteszi. Mert Lokinak szüksége lett volna azokra a szavakra, amik végül most is kimondatlanok maradtak....

    Elfordultam és óvatos léptekkel távoztam a nyitva hagyott ajtón át. Eleget láttam....
    Loki önmarcangolása bebizonyította, hogy rossz döntést hoztam... Milyen barát az  aki ilyen mély szakadékba löki a másikat? Főként ha épp ez a személy volt  az, aki őt kihúzta belőle....
     Nem ezt akartam! Reméltem, hogyha eltűnök az életéből akkor folytatni tudja mint ahogy azt eleve kellett volna.... De úgy tűnik túl későn döbbentem rá arra, hogy mi is van köztünk... Vagy csak volt.... Eddig abba a naiv reménybe ringattam magam, hogy csak a saját szívemet törtem össze végérvényesen.... Félek mit mondana ha elé állnék....

     Akárhogyis nincs időm most erre! Főleg mert végre van egy nyom amin elindulhatok. Egyszerűnek tűnt a tervem. Megkeresni azokat a merénylőket akiket nem sikerült elfogni. Ugyanakkor tudtam jól, hogy a kivitelezés lesz a nehezebb része a feladatnak.

     A választott folyosó végén a konyhában találtam magam és mivel senki sem láttam megálltam egy pillanatra. Vajon mennyire megbocsátható, ha élelmet lopok? Esetleg súlyosbító tényező ha a palota konyhájáról emelek el valamit?
    Ezen merengve szórakozottan kezdtem dobálni egy almát. Lopni vagy nem lopni, ez itt a kérdés...