𝙀𝙡𝙧𝙖𝙜𝙖𝙙𝙩𝙖𝙡𝙖𝙠 /𝙋𝙚𝙩𝙚𝙧 𝙋𝙖𝙣/

Part 2/1 ×𝕍𝕚𝕘𝕪é𝕝 𝕞𝕒𝕘𝕒𝕕𝕕𝕒𝕝×

Hűvös,őszi idő volt; az ablakot csapkodta az erős szél,az esőcseppek pedig csárdást jártak a betonon. Kissé félelmetes volt, főleg úgy,hogy a sötétszürke égbolt kiegészítette mindezt.. A poros és sötét padláson ültem, és a porszemeket számolgattam;igen,pont mint Hamupipőke.. Csupán szerencsére nekem nem kellett egerekkel beszélgetnem,az valóban meseszerű lett volna;viszont én nem hiszek az ilyesmiben, csak a mesékben léteznek tündérek,hercegnők vagy esetleg daliás hercegek,akik eljönnek érted, és megmentenek a gonosz mostohától. Ez mind hazugság, értem sohasem jött senki,amikor meg kellett volna védeni engem a gonosz mostohaanyámtól..
Nos igen,Mrs.Darling nem olyan kedves és szeretetteljes családanya,mint amilyennek a városbéliek hiszik. Hatéves korom óta élek a Darling családnál, miután örökbefogadtak,mivel a szüleim öt és fél éves koromban meghaltak. Nem volt nagynéném,vagy nagymamám aki felnevelt volna, így hozzájuk kerültem. Az első hetekben remekül kijöttem az új szüleimmel, és a három új testvéremmel, legfőképpen Wendy-vel. Jó barátnők lettünk, igazi testvérek.. Ám ahogy telt az idő Darlingék épp úgy mint Wendy egyre gonoszabbak lettek velem. Mindenért engem okoltak,nem ehettem annyit mint ők,egy héten csak egyszer fürödhettem meg,mondván úgysem érdeklek senkit.. Egyedül a két 'öcsém' próbált velem kedves lenni, viszont az idő múlásával őket is elmarták mellőlem. Bár ők nem gonoszkodtak velem soha,de nem is beszélhettem velük egy árva szót sem.. Felköltöztettek a padlásra,ahol csak egy aprócska ablakon tud beszűrődni a fény; épp akkora,hogy szomorú estéimen kitudok rajta mászni a tetőre és ott üldögélve nézhetem a csillagokat. 16 éves vagyok, mégis úgy érzem,mintha már nekem kellene magamról gondoskodnom; mindennap eljárok dolgozni. Egy kedves néni alkalmaz engem; újságot kell árulom,egy viszonylag forgalmas szakaszon,egy kicsi fűtött bódéban töltöm napjaim. Igaz,nem sok fizetséget kapok,de legalább nem kell a téli, hűvös napokat kinn eltöltenem a hidegben. Pont egy-egy új kis ruhára, esetleg kardigánra elegendő egy évben,valamint pont az a hónapi betevőre. Kicsiny összeg,de elég..
Vörös,vállig érő hajam általában egy szoros kontyba fogom,hiszen nincs pénzem fésűre, néha jutok csak hozzá,ha a család egyik női tagja esetleg ott hagyja a közelemben, így nem adok esélyt arra,hogy összeköcolódjon. Az igazi anyukám mindig azt mondta, gyönyörű hajam van, göndör és vörös, szerinte csak a hercegnőknek adatott meg az ilyen csodás hajkorona. Pompás ruhákat adott rám,nap mint nap,hogy az ő kislánya valóban kisasszonynak érezhesse magát. Tökéletes anya volt..
Ahogy visszagondolok minderre újra elfog a fájdalom, és a honvágy; bár tudom,vissza már nem mehetek. Rettentően nem szeretek itt lenni, legfőképpen Wendy utál engem, s a legrosszabb,hogy okát sem tudom. Ám elhatároztam,ma este megszököm innen,keresek egy új otthont, és soha többé nem jövök ide vissza. Nem akarom őket látni, rengeteg fájdalmat okoztak nekem.

Lement a nap,a telihold fénye sejtelmesen világította meg az ablak kopott üvegét. Csönd honolt a házban,mindenki az igazak álmát aludta; gyorsan pakoltam be azt a pár kacatom és ruhám egy ázott,szakadt, régi bőrtáskába. A legmelegebb kardigánom vettem magamra, felkontyolt hajam egy molyrágta kendővel kötöttem be,lábamra felhúztam a régóta használatban lévő fekete,lyukakkal teli topánkám,ami ebben a hideg időben kínzás volt,viszont mit lehetett tenni..
Halkan tápászkodtam fel a dohos matracomról, nehogy valakit felébresszek, és magamra hívjam a figyelmet;tudom nem bánnák ha elmegyek,viszont dacból azért is itt tartanának. Attól már kevésbé féltem,hogy meglátnak,hiszen az ittlétem alatt egyszer sem jöttek fel ide. Ám most valami nem stimmelt,dobogást hallottam a lépcső felől,ez pedig csak egyet jelenthetett, jön valaki...
Gyorsan szaladtam az ablak felé,igyekeztem minél hamarabb kituszakolni rajta magam, ám amikor azt hittem sikerül,valaki megrántotta hátulról a karom.. Wendy volt az..
-Hova hova?-vigyorgott rám gúnyosan.
-El innen,-vettem a bátorságot-Soha többé nem akarlak titeket látni,elmegyek,oda ahol szeretni fog majd valaki, és megbecsül!
-Komolyan? Téged,szeretni? Mégis kicsoda? Mióta vagy ilyen hiszékeny?-nevetett hangosan.
-Tudod mit? Hiszek benne..-mondtam ki e szavakat hangosan,ám ekkor valami hihetetlen történt..
Egy sötét alak ragadta meg a kezem, és az ég felé kezdett velem repülni. Teljesen biztos voltam benne,hogy vagy álmodom, vagy cserben hagyott a józan eszem, és valószínűleg hallucinálok..
-Engedj el!!-visítottam,-Ki vagy te?
-Az árnyéka- jött egy monoton,egyszavas válasz.
-Mégis kinek az árnyéka?-próbáltam a levegő nyomását túlkiabálni,a félelemtől remegő hangon.
-Hm,majd megtudod! - vágott hozzám egy semmitmondó választ,majd elengedett. Másodpercekig zuhantam, biztosra vettem,hogy eljött a vég;viszont egy óriási csattanás következtében értem földet, viszont fájdalmat nem éreztem.

-Árnyék! Máskor óvatosabban dobd le,megsérülhet a fiú!-hallottam a távolból egy mély,férfias hangot, bár azt nem láttam kihez tartozik. Fiú? Kikérem magamnak.. Dobálnak össze-vissza,nem én akartam ide jönni..
Hangos léptekre lettem figyelmes;mire feleszméltem egy csapat fiatal fiú állt előttem, egytől-egyig velem egykorúnak tűntek, és vizslató tekintettel pásztáztak.
-Dehát ez lány!- nézett végig rajtam egy szőke, göndör.Majd körbenézett magyarázatot keresve érkezésemre. Miért olyan meglepő, hogy lány vagyok?
-Mit keres itt egy lány?-kérdezte a másik is,egy fekete hajú, szemüveges,majd egyre többen.
-Pan nemsokára ide ér, ő biztosan tudja mit keres itt ez a nő..
-Igen,-egyezett bele a másik- Pan-nak nyilván terve van vele, azért van itt.
Ki az a Pan, és milyen terve van velem?Velem senki se tervezgessen.. Fogalmaztam meg magamban ehhez hasonló mondatokat,amikor a bokorból zörgés hallatszott, és a tengernyi ifjú rögtön utat adott az érkezőnek.
Ahogy egyre közelebb jött, jobban szemügyre tudtam venni, ő is egy velem idős fiú volt, zöld levélből készült ruhát viselt; barna haja kissé hosszabbra volt hagyva, barnás zöld szemei sokat sejtően csillogtak. Kicsit elálló fülei még karakteresebbé tették arcát;amin egy ragyogó mosoly díszelgett, egészen addig amíg meg nem pillantott engem..
Daliásan elém lépett,majd az államnál fogva felemelte fejem, és a tekintetét az enyémbe fúrta,majd tanulmányozni kezdte arcom.
-Ki vagy te?-tette fel a kérdést kimérten,megtörve a csendet,mintha csak attól félne,hogy azonnal lemészárolom őket. Most szívesen megtenném..
-Lisa Morgan-ejtettem ki nevem óvatosan,majd egy fát kezdtem szugerálni,hogy ne legyen kínos a szemkontaktus.
-Mhm,Lisa Morgan,mit keresel te itt? Egy lány.. Miért hozott ide az árnyék?-fürkészett továbbra is. A mögötte álló fiúk mindeközben moccanni sem mertek.
-Fogalmam sincs-rántottam egyet a vállamon,- Az ablaknál álltam amikor a mostohatestvérem rángatni kezdett,majd  veszekedtünk..Annyit mondtam utoljára,hogy: hiszek benne, és elragadott ez az árnyék..
-Áh értem..Mondd csak Lisa,van családod?- kérdezte továbbra is rezzenéstelen arccal.
-Nincs igazán senkim..-sütöttem le tekintetem,-Mindenki utált abból a családból akik örökbe fogadtak,pont elakartam szökni,amikor ez a valami elragadott és elhozott ide..- rugdostam a földet.
A furcsa fiú elengedte az állam,majd hátrált pár lépést,hogy jobban szemügyre vegyen. Feltűnően nézett végig rajtam, és láthatóan jobban elidőzött a tekintete szakadt ruhadarabaimon.
-Menj Lisa,mosdj meg a pataknál,Jacob megmutatja hol találod,-mutatott rá egy vörös,szeplős fiúra,aki a legártatlanabbnak tűnt mind közül,- Az új ruháid majd ott találod a patak melletti fatörzsön. Nyugodtan fésülködj meg, majd Jacob minden eszközt biztosít neked.Ha kész vagy,gyere a vissza a táborba,ott majd mindent megtudsz amit tudnod kell..-hadarta le egyben,majd eltűnt mintha ott sem lett volna.
A többiek is lassan elmentek,majd elindultam a kis szeplős nyomában a víz felé.