Shelter /teen Wolf ff/

--6--

Már kezdtem volna megnyugodni, mikor Lydia a válamra tette a kezét és bal oldalra fordította a fejem. A gyomrom görcsbe rándult, és elkapott a hányinger. A vér mintha elhagyta volna teljesen az arcomat. A szám kiszáradt, a  lábam elkezdett remegni. Sikítani akartam, de egy hang se jött ki a torkomon.

Az vízi mentők székében ott volt egy srác, akinek a torka el volt vágva és alatta egy hatalmas vértócsa volt. Összeszedtem minden bátorságomat, és míg lydia felhívta a zsarukat és Stilest, közelebb mentem a holttesthez. Magam sem tudom, hogy miért. Amikor kellő távolságban voltam, észrevettem, hogy a fejéből is folyik a vér. Bizonyára fejbe verték. A tekintetem az ő üveges szemére vándorolt. Mélyen belenéztem élettelen szemébe. A lábam megrogyott, de éppen annyi lelki erőm volt, hogy megtartsam magam.

A srác véres kezét néztem meg. Volt rajta egy gyűrű amin ez állt: érintetlenség. Tehát a fiú még Szűz volt. Átfutott az agyamon, hogy milyen szörnyűségeket élhetett át szegény gyerek. A szülei mit fognak szólni, ha ezt megtudják. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Gondolataimból egy kéz ragadott ki.

Valaki megragadta a válam és maga felé fordított. A kéz tulajdonosa Stiles. Aggódva nézett rám, majd egy szoros ölelésbe zárt. Az arcom mélyen belefurtam a mellkasába. Hirtelen, mintha minden gondom elszállt volna abban a pillanatban. Mikor Stiles elengedett, megint egy égető érzés nehezedett a mellkasomra. Akaratom ellenére a  halott fiúra néztem.

-Gyere El, ígyis eleget láttál. - fogta meg a kezem és elkezdett szépen lassan maga után húzni Stiles. -Lydia te jólvagy? -nézett a lányra Stiles.

-Igen, azt hiszem. De ő. - mutatott a halott fiúra. - Ő odefent, ő nincs jól. - kezdett el remegni a barátnőm.

-Igen, hát azt hiszem hívom az apámat. - vette elő kicsit zavarodottan a telefonját Stiles.

-Már hívtam a rendőrséget. - nézett rá Lydia.

-Szóltál nekik, mielőtt engem hívtál? - kérdezte kicsit ingerülten Stiles.

-Téged hívjalak először,ha hullát találok? - nézett rá értetlenül Lydia.

-Igen! -kiabálta Stiles. Ezután Stiles elővette a telefonját és felhívott valakit.

-Bizony. Kitépett torok, tengernyi vér. Mintha a ragyogás rimékje lenne. Azon sem lepődnék meg, ha két ikercsaj kimászna az erdőből, hogy örökké játszak velük. - hadarta el Stiles. Nem tudtam hova tenni a beszélgetést, így jobbnak láttam, ha csöndben maradok.

-Hogy biztos-e? Szerinted ki más tépked ki még torkokat? - kérdezte Stiles a telefonba. Sajnos nem tudtam, hogy ki lehet a vonal másik oldalán, de volt egy megérzésem, hogy Scott az. Stiles miután lerakta a telefont, közelebb ment a testhez.

Nem sokkal később megérkeztek a rendőrök. Apa amint észrevett odajött hozzám. Elmondtam neki nagyjából, hogy mi történt.

-Jólvan gyerekek, ti most rögtön menjetek haza. Holnap iskola, úgyhogy addig próbáljatok meg pihenni. - nézett ránk a Sheriff. -Stiles légy szíves vidd haza a lányokat. - fordult most a fiához.
Stiles csak bólintott egyet, majd elindult a Jeepje felé. Épp be akartam mászni hátra, mire Stiles kapta el a kezem.

-Egyszerűbb, ha Lydia ül hátra, mivel téged hamarabb raklak ki.- nézett a szemembe. Én csak bólintottam, majd előre engedtem lydiát. A lány hátra mászott, én meg beültem előre.

Nem telt el sok idő, már a házunk előtt jártunk. Mielőtt ki szálltam volna a kocsiból, ránéztem a mellettem ülő fiúra. Ő is ugyan így tett. Nem tudom meddig nézhettük egymást, mivel én teljesen elvesztem a barna szemeiben. Lydia köhintése vetett végett a stilessal való, néma szemezésünknek.

-Köszönöm szépen, hogy haza hoztál. Majd holnap beszélünk a suliban. Vagyis ma, mármint értitek nah. - zavarban voltam, így gyorsan ki ugrottam a kocsiból. Megvártam, amíg a Jeep elgurul, majd csak utána mentem be a házba.

Belépve a sötét házba, minden jó kedvem elszállt. Az elmúlt egy óra alatt történt események, megrohamoztak. Elkezdtem megint remegni, ahogy eszembe jutott szegény fiú. Gyors pizsamára öltöztem, majd be feküdtem az ágyba. Egyáltalán nem éreztem magam álmosnak.

Már lassan egy óra telt el, hogy fekszem a sötétben és a plafont bámulom. Apa még mindig nem ért haza. Bizonyára elhúzódik a helyszínelés. Egyszer csak valami kattogást hallok a jobb oldalamnál lévő ablaknál. Nagyon lassan arra fordultam. Megállt egy pillanatra a szívem.

A sötétben is jól látszódott, hogy valaki bemászott az ablakomon. Megállt az ágyam mellett és figyelt. Megbénított a félelem. Szaporábban vettem levegőt, a szívem őrült erővel vert, a szám kiszáradt. Újra elkezdtem remegni.

Az alak egyszer csak felém nyúlt. A félelmem hirtelen elszállt. Gondolkodás nélkül a párnámhoz nyúltam, és elkezdtem püfölni vele a betolakodót. Tudom egy párnával nem sok mindent érek el, de reménykedtem, hogy annyira megtudom zavarni vele az illetőt, hogy el tudjak menekülni. Már éppen futásnak eredtem volna, mire az alak megszólalt.

-Áuh. Hé El nyugi, csak én vagyok az, Stiles. - a név hallatán abbahagytam a püfölést.

-A frászt hoztad rám! - mérgelődtem és még egy utolsót ráütöttem a párnámmal. -Mit keresel te itt? És miért nem az ajtót használod, mint minden normális ember? - förmedtem rá dühösen.

-Bocsi, én csak meg akartam nézni, hogy jól vagy-e. A számod meg nincs meg, így nem tudtalak felhívni. - ült le mellém az ágyra. - az ablakon meg romantikusabb bemászni. - viccelődött velem, de hallottam a hangján, hogy valami nincs rendben. Felkapcsoltam az éjjeliszekrényemen lévő lámpát, majd felé fordultam.

A szemét könnyek borították és láttam rajta, hogy valami nagyon bántja.

-Mi a baj Stiles?- néztem rá szomorúan.

-Van itthon valaki? - kérdezte meg tőlem, a kérdésemet figyelmen kívül hagyva.

-Nincs, apa még nem ért haza. - néztem rá.

-Anyukád? - nézett rám. Na a legjobb kérdés. Nem nagyon szeretek anyáról beszélni.

- Ő... Ő már... - haboztam egy kicsit. Nem tudtam eldönteni, hogy elmondjam-e neki vagy sem. Már éppen mondani akart volna valamit, mire kinyögtem. -Ő meghalt. Ezért is költöztünk el annó. -néztem magam elé szomorúan. Még sosem beszéltem senkinek sem anyáról. Valamilyen szinten jól esett végre elmondani valakinek.

-Úristen El sajnálom. Én nem akartam. -  kért bocsánatot Stiles. -De, ha szabad tudnom, mi történt? - érdeklődött. Nagy erőt vettem magamon, és belekezdtem.

-Mielőtt elköltöztünk, előtte nemsokkal derült ki, hogy agydaganata van. Azt mondták, hogy Londonban van egy kezelés, ami lehet, hogy segít rajta, de több hetes, így hát Londonba költöztünk. Az elején még minden jól ment, azonban a kezelés nem segített. Rá egy évre anya elment. - gördült le egy könnycsepp az arcomon. -Még igazából sosem meséltem el ezt senkinek. -

-Ez szörnyű. Sajnálom- karolt át a fiú. A vállára hajtottam a fejem.

-És mi történt a te anyukáddal? Apa csak annyit mondott, hogy már nincs közöttünk. Egyébként nagyon sajnálom. -kérdeztem rá tapintatosan. Tudtam, hogy Stiles anyja már meghallt, de azt nem tudtam, hogy miben. Eddig nem mertem megkérdezni, de úgy gondoltam, ha már én ennyire megnyíltam neki, hátha ő is viszonozza ezt.

-Örülök, hogy legalább nekem elmondtad ezt. Az sem vidámabb történet, de elmondhatom, ha akarod. - nézett le rám.