Shelter /teen Wolf ff/

--7--

Én csak bólintottam egyet óvatosan.

-Miután elmentetek, nemsokkal azután elkezdtek anyán mutatkozni különféle tünetek. Kialvatlanság, ingerlékenység, hallucinációk és elfelejtett dolgokat. Például elfelejtett olvasni. Az orvosok frontotemporális demenciával diagnoztizálták. Nem lehetett gyógyítani. Nemsokkal ezután meghallt. - meredt maga elé. Nagyon sajnáltam, de muszáj volt feltennem neki még 1 kérdést.

-Nagyon sajnálom. És egyébként ma mi történt? Ne néz rám így, tudom, hogy van valami. Rajta kivele. - fordultam vele szembe. Láttam a szemében, hogy elsőnek vívódik magában, hogy elmondja-e vagy sem.

-A lány, aki eltűnt pár napja. Tudod Heather, akinek a buliján voltam. - kezdett bele, rengeteg fájdalommal a szemében. - meglett. Megölték, pont úgy, mint ahogy azt a srácot. - gördült le egy könnycseppe az arcán.

A szívem majd megszakadt, hogy a mindig mosolygós, jókedvű, szarkasztikus Stiles most itt ül az ágyamon és sír. Gondolkodás nélkül magamhoz húztam, és egy ölelésbe zártam. Éreztem, hogy folynak a fiú könnyei, de nem mondtam neki semmit. Tudtam, hogy most az kell neki, hogy ki sírja magát. Percekig így lehettünk, mire Stiles megnyugodott.

Az este további részében beszélgettünk. Próbáltuk, az elmúlt pár órában történt témákat kerülni. Már kezdett feljönni a nap, amikor azt vettem észre, hogy Stiles bealudt. A gyomrom görcsbe rándult. Nem tudtam, mi ez az érzés, de betudtam az este történt eseményeknek. Nem sokkal később egy ajtónyitódást hallottam. Bizonyára apa jött haza.

Gyorsan leterítettem a szobámban alvó fiút egy takaróval, majd kimentem a folyosóra. Apa a lépcső közepén járt, amikor elértem őt. Megöleltem, majd váltottunk egy pár szót, aztán elküldtem aludni.

Nem volt szívem felkellteni Stilest, de még kellett tennem. Nehezemre ment, mivel szegény srácnak is érdekesen telt az elmúlt nyolc órája. Megráztam, majd mivel erre nem reagált elkezdtem bökdösni.

-Még öt percet adj apa- mondta kómásan, ki se nyitva a szemét.

-Hát ha az apád lennék, de adnék neked öt percet.-nevettem el magam, mire kipattantak Stiles szemei. Szeme alatt enyhe karikák voltak, a szemében fáradság tükröződött. Rakoncátlan haja most csak mégjobban szanaszét állt. Megint éreztem a gyomromban azt a furcsa érzést, de próbáltam nem foglalkozni vele.

-Mennyit aludtam? - ásított egy nagyot a fiú.

-Úgy kb 3-4 óra hosszát. - néztem rá bágyattan. Mikor ásított, bennem akkor tudatosult, hogy az éjjel egy szemhunyásit sem aludtam.

-És te mennyit aludtál? Nagyobbak a szem alatti táskáid, mint a sulis tatyóm. - fogalmazta meg a mondandóját.

-Semennyit.köszönöm szépen ezt a pompás hasonlatot- ásítottam én is egy nagyot.

-Egyébként mennyi az idő? És miért nem aludtál? - kérdezte meg tőlem, amíg nyújtózkodott.

- Pont annyi, hogyha egy tíz percen belül indulunk, akkor gyalog be érünk az első órára. -mutattam rá az órára. A második kérdést inkább eleresztettem a fülem mellett.

-Ne hülyéskedj, eldoblak kocsival, csak előtte még gyors hazamegyek a cuccom ért. Addig készülj el. - mosolygott rám, majd indult is az ablakhoz.

-Stiles használhatod az ajtót. - nevettem el magam. A fiú megköszörülte a torkát majd elindult a kijárat felé. -Ó majd elfelejtettem. - mondtam gyorsan, mielőtt kilépett volna a folyosóra. A fiú érdeklődve fordult vissza. - Halkan, mert apa alszik. - figyelmeztettem.