Rosalie Deanchester alig várja, hogy tizenegy évesen a Roxfortba mehessen. De a szülei titokzatos halála meggátolja őt ebben. A lány csak tizenkét évesen kerül be a Roxfortba. A lány ereje-ami eddig nem mutatkozott-már erősödik. Rosalie ereje nem so...
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
A hét további bájitaltanóráin Harry mindig a Félvér Herceg tanácsait követte. Ennek az lett az eredménye, hogy Lumpsluck a negyedik órán már ódákat zengett Harry képességeiről. Néha eltűnődtem azon, hogy vajon ki lehetett az a Félvér Herceg.
—Honnan tudod, hogy nem lány volt?- kérdezte ingerülten Hermione, mikor Harry egyik szombat este a Griffendél-klubhelyiségében felolvasott néhány jegyzetet a könyvből Ronnak. —Nyugodtan lehetett lány is. Sőt, a kézírása inkább lányos, mint fiús.
—Félvér Hercegnek nevezi magát- hangsúlyozta Harry. —Nem pedig Félvér Hercegnőnek.
Hermione erre hirtelen nem tudott mit felelni, úgyhogy csak fintorgott. Harry az órájára pillantott, majd sietve táskájába dugta a Bájitaltan haladóknak értékes példányát.
—Öt perc múlva nyolc, indulnunk kell Dumbledore-hoz, Ro.
Bólintottam, majd összepakoltam a cuccaimat.
—Húú!- kapta fel a fejét Hermione. —Sok sikert! Megvárunk titeket ébren, jó? Nagyon érdekel, hogy mit tanít nektek!
—Kéz- és lábtörést!- mondta Ron.
Harryvel kiléptünk a portrélyon, majd megindultunk. A folyosók szinte néptelenek voltak. Nemsokára megis érkeztünk a hetedik emeleti folyosón álló szörnyszobor elé.
—Sav-A-Júj- mondtam, mire a kőszörny engedelmesen félreugrott. Mögötte megnyílt a fal, s feltűnt a mozgó csigalépcső. Ráléptünk, majd türelmesen vártunk, amíg a szerkezet felvitt minket Dumbledore dolgozószobájának rézkopogtatós ajtajához.
—Szabad!- szólt ki Dumbledore, miután bekopogtam.
—Jó estét, igazgató úr- köszöntünk egyszerre Harryvel.
A helyiséget pásztáztam tekintetemmel, hátha megpillantok valamit, amiből kitalálhatom, mi Dumbledore szándéka velünk. A kör alakú dolgozószoba azonban a megszokott képét mutatta: a vékony lábú asztalokon békésen zümmögtek a füstfelhők eregető ezüstszerkezetek, a régi igazgatók és igazgatónők portréi szuszogva bóbiskoltak kereteikben, s Dumbledore gyönyörű főnixmadara, Fawkes ott üldögélt az ajtó mögötti állványán, csillogó szemét rám szegezve.
—Nos- fogott bele hivatalos hangra váltva Dumbledore —, bizonyára kíváncsiak vagytok rá, mivel szeretném tölteni ezeket a... különórákat, ahogy jobb szó híján neveztem őket.
—Igen, igazgató úr.
Dumbledore felállt, kilépett az íróasztala mögül, és elsétált mellettünk, mi pedig utána fordultunk. Dumbledore átvágott a szobán, majd megállt az ajtó melletti szekrénynél és lehajolt. Mikor felegyenesedett, ismerős tárgyat pillantottam meg a kezében: egy, a pereme mentén furcsa jelekkel televésett, sekély öblű kőtálat. Dumbledore visszasétált az íróasztalhoz, és letette a merengőt elénk.
