Rosalie Deanchester alig várja, hogy tizenegy évesen a Roxfortba mehessen. De a szülei titokzatos halála meggátolja őt ebben. A lány csak tizenkét évesen kerül be a Roxfortba. A lány ereje-ami eddig nem mutatkozott-már erősödik. Rosalie ereje nem so...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Másnap délután három órakor a ház szinte teljesen kiürült, ugyanis aki nem a gyümölcsöskertben felállított sátornál várta a vendégeket - ez jelentette a férfi részlegét a háznak -, az Fleur körül tüsténkedett. Hermione és én viszont a szobánkban készülődtünk. A ruhám világoskék színben tündökölt, s a magassarkúm is hasonló szint viselt. Hermione könnyű orgonalila ruhát viselt és hozzá párosított magassarkút.
Amint elkészültünk lesétáltunk a szobából, majd megkerestük a fiúkat.
George a nyakát nyújtogatva fürkészte a közeledő társaságot.
—Szuper, látom, eljött pár véla unokatestvér- állapította meg. —Szegények nem ismerik az angol szokásokat, muszáj lesz felkarolnom őket...
—Szemfületlen vagy te ahhoz- mondta Fred, azzal fürgén megkerülte a menet élén haladó középkorú boszorkányokat. —Permet-tez-moi, hogy én vous assiste- szólított meg két csinos francia lányt, akik némi kuncogás után engedték is, hogy Fred bekísérje őket a sátorba.
Hermione Ronhoz ment, én pedig Harry mellé léptem.
—Gyönyörű vagy- szólt Harry.
—Köszönöm- mosolyodtam el. —Te is nagyon jól nézel ki.
Ezután a következő vendéghez fordultunk. Egy feltűnő külsejű varázsló állt előttünk. Az illető enyhén kancsal volt, vállig érő fehér haja a vattacukor állagát idézte, sipkájának bojtja az orra előtt fityegett, és bántóan rikító sárga talár volt rajta. Nyakában aranylánc, s azon egy különös, leginkább háromszög alakú, szemre emlékeztető szimbólum lógott.
—Xenophilius Lovegood- mutatkozott be a varázsló, kezet nyújtva nekem. —Lunával, a lányommal a dombon túl lakunk, és Weasley-ék voltak kedvesek meghívni minket. Ha jól tudom, ti ismeritek az én Lunámat.
—Igen, Luna a barátunk- szólt Harry. —Ő nincs itt.
—Áh, Harry Potter- nézett Harryre, majd vele is kezet fogott. —Nagyon örvendek. Luna is mindjárt jön, megállt egy percre abban a bűbájos ki kertben, hogy köszöntse a törpéket - káprázatos kolónia!
Azzal bevetette magát a sátorba. Alighogy eltűnt, felbukkant Luna.
—Sziasztok!- köszönt a lány.
—Szia Luna!
Akárcsak apja, Luna is rikító sárga talárt viselt, s kiegészítőnek egy jókora napraforgót tűzött a hajába.
Az utolsó vendéggel Ron tűnt fel a sátorban; az öreg boszorkány, aki a karjába csimpaszkodott, horgas orrával vörös karikás szemével és tollas, rózsaszínű süvegével úgy festett, mint egy mogorva flamingó.
—... a hajad pedig túl hosszú, Ronald, egy pillanatig azt hittem, Ginerva vagy. Merlin szakállára, mi van ezen a Xenophilius Lovegoodon? Úgy néz ki, mint egy rántotta. Áh, és itt a híres Harry Potter!- reccsent rá Harryre.—A haja neki se valami rövid... És ez az a Rosalie? A ruhája túlságosan sokat mutat! A menyasszonyt is most oktattam ki, hogy miként viselje a diadémomat!- Muriel néni szinte már kiabált. —Koboldmunka, ha nem tudnátok, és évszázadok óta a családunk tulajdona. Nem mondom, szemrevaló fruska, de hát - francia. Na jól van, kísérj egy jó helyre, Ronald, százhét éves vagyok, kímélnem kell a lábamat!
