Korhatáros

13. rész

- ... szóval kérlek ne haragudj! - esküszöm, minden erőmmel próbáltam Márk bocsánatkérésére koncentrálni, de az egyáltalán nem vészes részeg viselkedése és egy kis hányástakarítás momentán a problémalistám utolsó utáni pontján szerepelt. 

Mondjuk úgy, hogy egyetlen más személy foglalta el az összes megelőző, nagyjából ezer helyet.

- Márk kérlek lépj már tovább, megesik az ilyesmi. - próbáltam kedves maradni, de eléggé zaklatottan ébredtem, kimerült voltam, izgatott és egyben baromi összezavarodott. Tekintetemmel folyamatosan az étkezőt pásztáztam, egy valakit keresve, aki természetesen nem volt ott.

Az sem segített a helyzetemen, hogy a hatalmas étkező egyik hosszú asztalának a végében ültünk, gyerekzsivajjal körülvéve. A tanulók sutyorgása és a tányérok koccanása egészen szép zajjá nőtte ki magát.

- Léna te keresel valakit? Az egész reggeli alatt csak forgatod a fejed, mint valami ideges bagoly. - Márk még másnaposan is túl jó megfigyelő, bár már lehet tényleg feltűnő vagyok.

- Csak próbálom felügyelni az egész étkezőt, hiszen négyen vagyunk ilyen sok gyerekre. Nem szeretnék újból hibázni valamiben. - próbáltam ezúttal a kávémra koncentrálni, és egy hihető választ adni az engem fürkésző fiúnak. 

- Nyugi már, minden rendben lesz, Iván hamarosan visszaér, épp az előbb írt. És hidd el, négy ember bőven elég, a gyerekek nyugisak, izgatottak és alig várják a mai programot. - a név hallatán összeugrott a gyomrom, de próbáltam meggyőzően bólogatni, és visszatérni a kiflimhez, amiből még csak pár falatot sikerült leküzdenem. 

Bárhogyan próbáltam elnyomni az éjszaka emlékeit, folyton visszakúsztak a gondolataimba és leírhatatlan bizsergést okoztak.

Reggel ugyan egyedül ébredtem, de az egész ágyneműmből áradt Iván parfümjének illata. Tudtam, hogy ezúttal nem csak álmodtam, viszont a következményekkel ma kell elszámolnom. 
Sosem volt még ilyen jellegű "egyéjszakás" kalandom, nem igazán tudtam, hogyan is kellene viselkednem a férfivel.

- Hozok még egy kávét, te is kérsz? - kérdeztem Márkot, mert már nem bírtam tovább tétlenül a ülni. 
- Igen légyszi, nagyon magamhoz kellene térnem nekem is. - csak bólintottam, és a tanárok számára felállított ki asztalhoz sétáltam, amin egy csúcsszuper darálós kávéfőző volt. Egyszerre maximum két adag kávét tudott elkészíteni, így be is tettem alá a csészéket. 

Hallgattam, ahogy a kávészemeket darálja a gép, figyeltem a gyöngyöző kávécseppeket. Teljesen kizártam a külvilágot, csak a jó erős, fekete italra tudtam gondolni és vártam, hogy hátha majd helyre ráz. 

- Gondolom egyiket sem nekem készíti, de ha nem bánj elvennék egyet. - Iván hangja villámcsapásként ért, és olyan sebességgel zökkentett ki a bambulásomból, amit egy vadászrepülőgép is megirigyelt volna. 

Megfordultam és valóban szemben találtam magam vele, de természetesen karakteres pókerarcáról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni. Amennyire én szét voltam esve, ő annál inkább magabiztosan és tekintélyt sugározva állt előttem.
Egyik szemöldököm felszaladt. Meglepődtem, hogy újra magázódunk. 
Azt hittem ezen már túljut az ember, ha a csúcsra juttatja a másikat és majdnem lefekszik vele, de úgy látszik tévedtem. 

- Csak nyugodtan, a bal oldaliban már van két cukor, a másik még tiszta fekete. - egyik kezemmel a csészékre mutattam, majd magam is meglepődtem, hogy mennyire természetesen sikerült kinyögnöm ezt a mondatot, bár valójában azt sem tudtam, hogyan kellene megszólítanom.

- Köszönöm. - csak ennyit mondott, és továbbsiklott a tekintete rólam a kávégépre. 

Minden szó nélkül kikerült, és elvette a feketén hagyott kávét, majd rám se nézve otthagyott.

Teljesen lesokkolódva néztem utána. Se egy "jó reggelt" köszönés, se egy sejtelmes mosoly, se célzás az éjszakánkra, de még egy valamire való beszólást sem kaptam. 
Tekintetemmel követtem, ahogy odament Márkhoz, kezet fogott vele és ha jó láttam váltottak is pár szót, de Iván nem ült le. Ezalatt elkészült egy újabb adag fekete kávé Márknak, úgyhogy fogtam a poharakat és nagy levegőt véve elindultam feléjük. 

- Komolyan Iván, ne haragudj rám a tegnapi hülye helyzet miatt. - erre a mondatra értem oda hozzájuk és egyszerűen nem hittem el, hogy Márk még mindig itt tart - Remélem tudtál azért valamennyit aludni tőlem.

- Tessék, a kávéd. - elétettem a poharat, majd visszaültem a helyemre, próbáltam az italomra koncentrálni, de sajnos tekintetemet nem tudtam levenni a két férfiról. 

Én magam voltam a tanú rá, hogy - bár nem sokat -, de Iván tökéletesen tudott Márktól aludni, hiszen egy másik szobában tartózkodott.

- Köszi Léna. - Márk a szájához is emelte a poharat és belekortyolt. 

- Márk. - kezdte Iván nagyon kimért hangsúllyal -  Utoljára mondom el, hogy felejtsd el a tegnap éjszakát. Egyáltalán még csak említésre sem méltó az egész. Megesik az ilyesmi, lépj tovább. 

Szavait ugyan Márkhoz intézte, de annyira magaménak éreztem őket, hogy a toromon végigcsorgó kávét a megszokottnál is keserűbbnek éreztem.

- És Judit hogy van? - érdeklődtem Ivánra emelve a tekintetemet, ezzel őt is rákényszerítve, hogy ha csak egy pillanatig is, de rám nézzem. 

- Éjszaka megfigyelték, semmi komoly baj nincs, viszont az orvos pár nap pihenést javasolt, így a tesója hamarosan érte megy a kórházba, aztán felveszik itt a cuccait. Szóval ha megkérhetlek pakolj neki össze, Márk te pedig vidd le a portára a csomagokat. 

Iván úgy mondta mindezt, mintha csak az időjárásról beszélne, rám egyetlen résznél nézett, amikor megkért, hogy pakoljak össze, akkor is csak egy röpke pillanatra. 

- Okés Iván, megoldjuk. - bólintott Márk, aztán további szavait hozzám intézte, mert Iván közben továbbsétált Éváékhoz.

- Szerintem én most megyek, és összekészítem a bőröndöt - sóhajtottam - esküszöm annak a nőnek annyi cucca van, hogy két hétre is maradhatott volna. 

- Rendben, megiszom a kávét és utánad megyek. 

Valójában a vártnál hamarabb elrendeztem Judit ruháit, szépen mindent betettem a bőröndjébe. Márk még sehol nem volt, ezért a mai egésznapos kirándulásra én is összeraktam a dolgaimat, és átöltöztem gyorsan a fürdőben. 

Épp a hajamat tűztem fel a fürdőszobában, amikor Márk kopogtatott az ajtón.

- Gyere nyugodtan, nyitva van! - kiáltottam és hallottam ahogy belép, becsukja maga mögött az ajtót.

- Már azt hittem sosem érsz ide! - mondtam, miközben kiléptem a kis helyiségből, de egyből meg is torpantam, mert a szobában nem Márk állt.

- Márknak előre kellett mennie a program helyszínére Gáborral, előkészíteni a vetélkedő feladatait az Arborétumba, úgyhogy én jöttem, de már megyek is. - ezzel Iván megfogta a hatalmas rózsaszín bőröndöt és elindult az ajtó felé.

- Most úgy fogunk tenni, mintha misem történt volna? - nem bírtam megállni, hogy ne szóljak.
Amikor elhaladt mellettem, a szavak csak úgy kicsúsztak a számon, talán erélyesebben a kelleténél. Már-már vádlóan.

Iván megállt majdnem mellettem, letette a bőröndöt, és egy nagy sóhaj kíséretében felém fordult, majd egyenesen a szemembe fúrta tekintetét. A szívem a torkomban dobogott, még ebből a távolságból is éreztem a belőle áradó energiát és az ágyneműmből is jól ismert illatát. 

- Miért Léna? Történt valami?