Miraculous novellák

Elzászi napok (Adrinette S1)

Ez a fejezet eredetileg a Szuperhős Napjaink könyvemben volt, de valahogy nem éreztem odaillőnek, így átdolgoztam és áthoztam ide a novellák közé.

---

Az esti őrjárat után a két hős az Eiffel-torony felső kilátóján pihent meg. Egy ideig csak a város távoli zaját és a szél zsongását hallgatták, majd Macska feszélyezetten megszólalt. - Hölgyem... cserben kell hagyjalak néhány napig. A jövő hét végén néhány napot hiányozni fogok Párizsból. Olyan dolog, amelyet nem kerülhetek el a civil életben.

- Oké, rendben. Majd tartom a frontot. - felelte a lány. - Bízhatsz bennem.

- Köszi. Sajnálom, hogy ez most így közbejött.

- Igazán semmi gond, Cicus - nyugtatta meg Katica. Nem ez volt az első eset, hogy egyikük vagy másikuk hiányzik pár napot; senki nem várhatta el tőlük, hogy minden nap készenlétben álljanak. Ami azt illeti, ő maga is vágyott egy néhány napos szünetre. - Érezd jól magad. - Társa vállára helyezte fejét, kezeiket összekulcsolták és meghitt csendben nézték az aludni készülő várost.

- Mondasz egy esti mesét? - szólalt meg egy idő után álmosan Macska.

- Túl fáradt vagyok, hogy most kitaláljak egyet - kuncogott Katica. - Majd legközelebb, megígérem.

- Már előre várom - mondta álmodozva a fiú.

---

Amilyen meghitt volt Adrien számára az előző este, annyira lehangoló volt a következő reggel. A srác éppen magányosan költötte el reggelijét a rideg ebédlőben, mikor apja belépett az ajtón, hogy beszéljen vele.

- Fiam, közbejött egy megbeszélés és Párizsban kell maradjak a hétvégén, így sem én, sem Natalie nem tudunk ott lenni veled a vívóbajnokságon Strasbourgban. Bízom benne, hogy Monsieur D'Argencourt majd gondodat viseli.

- Megértettem - felelte a gyerek rezignáltan. Titokban remélte, hogy apja ott lesz vele, nézi, biztatja, de újból csalódnia kellett. Néha már fizikailag fájt a szülői jelenlét, szülői szeretet hiánya. Megtörölte a szemét.

- Szedd össze magad, Adrien - mondta közömbösen Gabriel. - Tudhatod, mennyire elfoglalt vagyok. A mostani szerződés nagyon fontos. Remélem, megérted.

- Nem, nem értem meg - állt fel dacosan Adrien. - Régebb, amíg Anya még velünk volt, ugyanilyen elfoglalt voltál, mégis szakítottál időt, hogy ott legyél minden versenyemen. Vagy hogy időnként együtt étkezzünk, elmenjünk valamerre... - Lehajtotta fejét. - Úgy érzem, hogy azon a napon nemcsak anyát vesztettem el, hanem téged is.

Nem tudta, milyen reakcióra várjon. Azt várta, hogy a férfi ideges lesz, üvölteni fog vele, eltiltja az iskolától vagy a vívástól. De Gabriel ehelyett odalépett hozzá és átölelte. - Sajnálom. Nekem sem könnyű, hidd el. Én is bízom abban, hogy hamarosan jobbra fordulnak a dolgok.

A fiú meghatódott; nem számított erre. Nem tudta, mit válaszoljon, de apja nem is várt választ.

- Hogy ne érezd magad ott annyira magányosan - mondta végül Gabriel - hívd meg két-három barátodat. Az útiköltséget, a szállást, a belépőket a nézőtérre én állom.

- Köszönöm, apám - ölelte meg újra Adrien a férfit. Mégsem lesz egyszál egyedül - pontosabban az edzővel, aki se nem oszt, se nem szoroz, meg néhány ismeretlen sporttárssal - egy idegen városban.

- De ez nem jelenti azt, hogy úgy tekintsd a dolgot, mint egy kirándulást a haverokkal. Ez egy fontos verseny, és szeretném, ha nagyon komolyan vennéd. D'Argencourt részletesen be fog számolni a teljesítményedről.