Miraculous novellák

Cicafül (Ladynoir LF)

A telihold fénye éteri álomképpé varázsolta a tájat, és a város szívverése távoli hangok szimfóniájává csendesült, mialatt Katicabogár és Fekete Macska rövid pihenőt tartott a késő esti őrjárat során. Meghittségben ültek egymás mellett ültek egy háztetőn; ilyenkor nem volt szükségük szavakra, a közöttük lévő köteléket már rég szorosra fonta a számtalan csata és gyengéd pillanat.

Katica tekintete Macskára siklott, a holdfény által lágyan megvilágított, rejtélyes macskafülek pedig felkeltették ámulat. A finom ívű vonások lenyűgözték, titokzatosságuk pedig még inkább fokozta az éjszaka varázsát. Gyakran elgondolkodott: vajon csak a szuperhős jelmez díszei voltak, vagy esetleg valami több?

Kíváncsisága felülkerekedett rajta. - Cicus - szólította meg, hangját pedig őszinte érdeklődés töltötte el. - Mindig is érdekelt... azok a fülek valódiak? Úgy értem, tényleg működnek?

A fiú kissé zavartan mozdult meg. Megvakarta a tarkóját, ajkán játékos mosoly játszott. - Hát, nem csak a látszat kedvéért vannak, az biztos.

Katica szemei még kíváncsibban csillogtak. - Komoly? Szóval ezek olyanok, mint a... valódi macskafülek?

- Persze - bólintott Macska, és a hangjában nyilvánvaló volt a büszkeség. - Tudnak mozogni, elfordulni, vagy akár felállni és lelapulni. Pont mint a macskáké.

Katicabogár elbűvöltsége egyre nőtt, és nem tudott tovább ellenállni a késztetésnek. Lassan, tétován felemelte a kezét, és megérintette az egyik fület, ujjbegyei a puha hegyét súrolták. Macska lélegzete elakadt, szemei kitágultak a váratlan érzés hatására.

- Hé, várj! Katica, ez... - dadogott, meglepődve a hirtelen érintéstől.

De a lány nem tántorodott el. Érintése pihekönnyű volt, ahogy tovább simogatta a cicafül finom ívét. - Hű, de puha - csodálkozott. - És tényleg mozog!

Macska füle önkéntelenül megrándult, és az apró mozdulat még jobban kiemelte macskaszerűségét. - Elég érzékenyek - ismerte be, hangjában nyugtalanság és vidámság keveredett.

- Szuperhallást is adnak neked?

A fiú ránézett. - Igen. Különösen a bókjaid számára, bogár.

Katicabogár halkan kuncogott, miközben jóleső melegség öntötte el mellkasát. Ujjai óvatosan, gyengéden simították végig a fül hátsó részét. A fiú kezdeti feszélyezettsége alábbhagyott, teste ellazult, ahogy átadta magát az érintésnek.

- Mindig is kíváncsi voltam, milyen érzés lehet - elmélkedett a lány.

- És... mit gondolsz?

- Épp olyan lenyűgözőek, mint amilyennek látszanak. Mint az igazi cicafülek.

Macska szeme játékosan csillogott. - Ez azt jelenti, hogy mostantól úgy fogsz bánni velem, mint egy igazi cicával?

A lány kuncogott. - Ígérem, nem fogok macskamentát venni neked.

Társa elmosolyodott. - Nos, örülök, hogy lenyűgözőnek találod őket.

Katica ujjai folytatták gyengéd felfedezőútjukat, a cicafül után rátérve a szőke hajfürtök simogatására; egyszerű, ártatlan gesztus volt, amely a legutóbbi csatájuk okozta kócosságot próbálta megszelídíteni. Macska vállai még jobban elernyedtek, légzése elmélyült, szinte ritmikussá vált, aztán mindkettőjük meglepetésére halk, alig hallható dorombolás tört elő a mellkasából. A hang egyszerre volt váratlan és aranyos, Katicabogár szíve pedig megdobbant.

- Hé! Te tudsz dorombolni?!

- Micsoda? - Macska fülei lelapultak. - Nem, dehogyis. Hogy is gondolod?

- Óóó, megtennéd még egyszer? - Katicabogár megsimogatta a cicafüleket, majd a selymes hajfürtöket. Akarata ellenére Macska újra dorombolni kezdett.

- Ne csináld! - A fiú megmozdult, próbálva elnyomni a hangot. - Kérlek. Ez nem illik egy szuperhőshöz. Nekem keménynek és félelmetesnek kell lennem.

- Nyugi, cicus. Ígérem, nem fogom elárulni senkinek ezt az imádnivaló titkos tehetséget.

A zöld szemek az övébe néztek, zavar és őszinte vonzalom keveredett bennük. Még mindig el akart húzódni, de volt valami meglepően kellemes érzés a lány kezének gyengéd érintésében. - Imádnivalónak találod?

Katica incselkedő vigyorral hajolt közelebb. - Abszolút. És ha nem akarod, hogy imádnivaló cicának nevezzenek, talán nem kellene úgy dorombolnod, mint egy macska.

A fiú elkeseredetten nyögött fel. - Túlságosan is élvezed ezt.

- Így van - ismerte el Katica. - De őszintén szólva, igazán aranyos. Hozzátartozik az egyéniségedhez, akárcsak a cicafülek.

Az említett fülek megrándultak, Macska pedig sóhajtott, ráébredve, hogy hiábavaló az ellenállása Katica elszántságával szemben. - Nos, ha ennyire rabul ejtettek a macskás tulajdonságaim, akkor nem szeretném megtagadni tőled az élményt.

- Látod? Fogadd el az aranyos macskás oldaladat - ugratta társa ragyogó mosollyal.

A fiú megadta magát és lágy dorombolással simult a lány érintésébe. Meghitt és bensőséges pillanat volt, mintha egy titkos köteléken osztoznának, amely túlmutatott a szuperhős személyiségükön.

Katica látta, hogy Macska kezdeti nyugtalansága megkönnyebbülésnek adta át a helyét, félig lehunyt smaragdzöld szemei pedig elégedettséget tükröztek. - Így akarod elmondani, hogy boldog vagy? - tűnődött, miközben ujjai továbbra is gyengéden simogatták az arany hajat.

A dorombolás kissé hangosabb lett, és ez a gyengéd megerősítés megdobogtatta a lány szívét. - Talán így akarom elmondani, hogy tökéletes érzés itt ülni veled a csillagok alatt.