Miraculous novellák

Téli holdfény (Ladrien S1)

A hideg januári napokon mintha minden letargiába fagyott volna - csak az bátorkodott kimenni a mínusz tíz-tizenöt fokos hidegbe, akinek nem volt más választása. Mind Halálfej támadásai, mind az egyéb szuperhős-beavatkozást igénylő események megritkultak, így Katica és Fekete Macska nem tartotta szükségesnek, hogy mindennap együtt járőrözzenek; felváltva mentek rövid ellenőrző körutakra minden második napon.

Ezen az estén Katicán volt a sor. Marinette megmondta szüleinek, hogy ne zavarják, mert korán lefekszik, hátha másnap időben fel tud kelni az iskolához; utána egy forró teával felment a szobájába és gondosan becsukta maga után az ajtót. A gőzölgő csészét az éjjeliszekrényre tette, majd leheveredett az ágyára és behunyta a szemét.

- Ugye nem felejtetted el a ma esti őrjáratot? - hallott egy idő múlva egy félénk hangot valahonnan az íróasztal felől.

- Nem, Tikki, dehogyis - sóhajtotta Marinette, pedig az álom már majdnem karjaiba zárta. - Csak egy kicsit pihenek. Még tíz perc. Vagy legyen tizenöt, de az a legtöbb. - Hivatás ide vagy oda, nem volt nagy kedve otthagyni az ágy puhaságát és a szoba levendulatea-illatú melegét, hogy kimerészkedjen a fókaordító januári estébe.

- Nem muszáj menjünk, ha nincs kedved - mondta vigasztalóan a kwami. - Én elrepülök Macskához, és megkérem, hogy vegye át a mai őrjáratot.

- Mii? - ült fel Marinette. - Szó se róla! Mit fog gondolni rólam?

- Szerintem megtiszteltetés lesz neki, hogy áldozatot hozhat a szíve választottjáért. Aludj nyugodtan, már itt sem vagyok.

- Tikki, pöttyöket fel!

A csapóajtóra rakódott vékony jégréteg rövid úton megadta magát, és Katica óvatosan kimászott a tetőre. Tiszta téli éjszaka volt, a telihold nemrég kelt fel az északkeleti horizonton. Bár még csak esti kilenc körül járt, Párizs már nagyjából nyugovóra tért; csak a hó távoli ropogása hallatszott ahogy néhány kutyasétáltató rótta az utcákat a csípős hidegben.

Kivetette a jojóját és keleti irányba indult; a hold ezüst fénye úgy vonzotta, mint egy bogarat. Úgy döntött, hogy először a belvárosra vet egy pillantást, majd folytatja a körúton túli résszel, azonban rövidesen megszakította útját, amikor a terebélyes Agreste-kúria kertjében egy magányos alakot és egy fénypontot látott. Kíváncsian lendült közelebb.

A kertben nagy meglepetésére - vagy tán nem is olyan nagy, tekintve hogy az ő otthona - Adrient pillantotta meg. A fiú fehér kabátban, fedetlen fővel állt valamilyen kisebb építmény előtt, melyen néhány gyertya volt. Katica lennebb ugrott egy párkányra, de megcsúszott a sima, jeges kövön és zuhanni kezdett a föld felé. Rémülten sikoltott fel - nem a becsapódástól félt, hanem attól, hogy levitézlik szerelme előtt.

Adrien felnézett a zajra, majd oldalra vetődött és biztonságosan elkapta a lányt. - Bog... Katicabogár? Mi történt? - Aggódva fürkészte a ház homlokzatát, majd az eget. - Megtámadtak?

Katica talpraállt és néhány lépést tett hátrafelé. - Nem, semmi gond, csak őrjáratoztam és... és...

- Minden rendben? Segíthetek valamiben?

- Igen... vagyis nem... vagyis minden rendben, igen. Ami azt illeti, én akartam megkérdezni, hogy segíthetek-e. Megláttalak kinn, és... szóval... - Uhh, ez a beszélgetés nehezen fog menni. Pont olyan megilletődötten viselkedik hercege mellett, mint Marinette-ként.

- Nincs semmi gond. - Adrien zavartan megigazította kék sálját. - Csak kijöttem kiszellőztetni a fejem.

A lány a kis építményre nézett. Valamiféle síremlék volt, egy nő szobrával egy fülkében. - Az édesanyád, nem?