Miraculous novellák

Karácsonyi őrjárat (Ladynoir S1)

Marinette számára december 24-e volt talán az év legzsúfoltabb napja. A pékségbe rengeteg megrendelés érkezett, és hajnaltól késő délutánig kellett segédkezzen; ezen felül pedig időt szakítson olyan dolgokra, mint például szobájának rendbeszedése, a Macskának szánt ajándék befejezése, vagy éppen egy akumatizált legyőzése, aki mézeskalács-emberekké változtatta a párizsiakat (komolyan, Halálfejtől még ma sem kapott szabadnapot). Este következett a karácsonyfa feldíszítése, családi programok, vacsora, majd az ajándékok kibontása; utána pedig nagyapjával együtt elment a Saint Xavier templomba az éjféli misére (Marinette nem volt olyan vallásos, mint öregapja, aki például minden reggel elment a rorátéra, de azért a karácsonyi éjféli misét nem hagyta ki). Közben havazni kezdett, és a délután még sáros, latyakos várost estére már fehér hótakaró borította.

A lány éjjel fél kettőkor ért vissza a szobájába, alvásról azonban szó sem lehetett, ugyanis kettőre beszélt meg egy rövid őrjáratot Fekete Macskával, ami után majd átadják egymásnak ajándékaikat. Izgatottan várta a pillanatot; a szenteste nem lenne teljes anélkül, hogy ne találkozna bajtársával, akivel élete elválaszthatatlanul összefonódott az utóbbi több, mint egy évben.

Sokat morfondírozott, hogy milyen ajándékot adjon neki, hiszen fogalma sem volt arról, hogy civil énje miket kedvel. Minek örülnek a kamasz srácok? Autómodellek és hasonlók... nem, nem úgy képzelte el az álarc mögötti fiút, mint aki maketteket gyűjt. Sporteszköz... passz. Könyv... passz (szoktak egyáltalán a fiúk olvasni?) Plüssállat... uhh, az már igazán nem illik hozzá (Adrient tökéletesen el tudta képzelni, ahogy egy óriás plüssoroszlánnal alszik az ágyában, de Macskáról nem hitte, hogy értékelni fogja). Végül úgy döntött, hogy biztosra megy, és egy meleg kötött pulcsit készített, fehér-szürke alapon fekete cicamancsokkal (valahogy az volt a megérzése, hogy civilben a fiú a világos színeket részesíti előnyben).

Most kivette a pulcsit a ládából, betette vízhatlan Umbro hátizsákjába, majd felmászott a létrán és megpróbálta kinyitni a tetőajtót, de a rárakódott hótól és jégtől meg sem bírta mozdítani. Rövid kínlódás után feladta, majd visszaereszkedve átváltozott Katicává, a fagyott hótakaró pedig már képtelen volt ellenállni a szupererőnek és nagy recsegéssel felnyílt. A piros ruhás hősnő magára kapta a hátizsákot, majd kilépett a háztetőre és gondosan visszacsukta maga mögött az ajtót. A friss hótakaró alatt pihenő éjjeli Párizs csendes és kihalt volt, csak a szél süvített néhány eltévedt hópelyhet kergetve.

Elővette jojóját, hogy megnézze, hol van társa. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy megpillantsa a térképen a cicamancsot, a Place Vendôme közepén. Katica elmosolyodott. Stílusos. A Place Vendôme volt ilyenkor Párizs legszebb tere, két nagy karácsonyfával, égőfüzérekkel, vásárfiát kínáló bódékkal (bár azok ilyen későn nyilván már bezártak), hamisítatlan ünnepi hangulattal.

Hangtalanul elrugaszkodott és a tér felé vette az irányt. Alatta némán pihent a fények városa fehér sugárútjaival és kivilágított fenyőivel. Számos ablakban látott színes égőket, néhány helyen még ezen a késői órán is világosság volt, és Katica elképzelte, ahogy az emberek ajándékaiknak örvendenek családjaik körében, és legalább egy éjszakára elfeledhetik a rémisztő, heti szintű akuma-támadások ostromait.

Egy kecses szaltóval érkezett le a Place Vendôme-ra; lábai a hóba süppedtek. Hosszasan gyönyörködött a karácsonyfákban és a feldíszített Napóleon-oszlopban, majd megindult a tér közepe felé, közben fürkésző szemeivel Macskát kereste. Társa nem volt sehol, és a hóban sem voltak friss nyomok. Talán már odébb is állt?

Elő akarta venni jojó-telefonját, de ebben a pillanatban egy hógolyó találta el, ő pedig zsibbadt arccal tántorodott hátra. - Mi a... - kiáltott fel. Alaposan körülnézett, de egy lelket sem látott a téren, sem a bérházak ablakaiban vagy tetőin.