Miraculous novellák

Bizalom (Ladynoir S4)

Igen, ez egy olyan fanfic, amelyben Adrien mellőzve érzi magát és lemond a macskagyűrűről, aztán végül visszakapja. Tudom, hogy már ezernyi ilyen fanficet írtak, de a most leadott Kuro Neko olyan fájdalmas volt, hogy én is meg akartam írni a magam verzióját. Elég nagy utat bejárt a Ladynoir dinamika a korábbi évadok "Cicus, számomra mindig te leszel a legfontosabb, ne hagyj el soha, nélküled nem tudok létezni" és a 4. évad "sicc innen, nem akarlak látni, keresek helyetted egy normális macskát" hozzáállása között. És a végén még Macska kér elnézést. Nem is ragozom tovább, gondolom mindenki azt gondolja, amit én.

---

- Csodálatos katicabogár! - dobta fel a hősnő utolsó erejével a szerencsetalizmánt, de az ezernyi pillangó rajzását már nem látta. Forgott körülötte a világ, szeme előtt minden összefolyt, jobb karját nem érezte; ha Páncélos nem kapta volna el, biztosan leszédült volna a Trocadéro tetejéről.

Kellett néhány másodperc, hogy összeszedje magát és körülnézzen, de még mindig nem volt ereje felállni. Azonban tudta, hogy még ilyen állapotban is össze kell tartsa a csapatot. - Szép volt - nyújtotta öklét, és mindenki pacsizott vele, azonban nem tudták elrejteni az aggodalmat a szemükből. Még sohasem voltak ilyen közel az elbukáshoz, és mindegyiküknek ugyanaz járt a fejében: vajon legközelebb is sikerül visszaverni Árnyszárny támadását, vagy ez lesz a kaland vége számukra - és a világ számára?

A hősök visszaadták talizmánjaikat és útnak indultak, csak Rena Rouge maradt Katica mellett. - Megcsináltuk - próbált lelket önteni pöttyös ruhás társába.

- Macska... - sóhajtotta a hősnő, felhúzott térdén nyugtatva állát. Akkor kezdődtek a gondok, mikor úgy egy héttel ezelőtt Fekete Macska otthagyta a csapatot. Az első napokban a feszült, elfoglalt Katica még megkönnyebbültséget is érzett, hogy a fiú hülye viccei és baromkodásai nem vonják el a figyelmét a fontos feladatokról, azonban hamarosan marcangolni kezdte a hiányérzet hűséges társa iránt. És azóta minden rosszabbul és rosszabbul ment; alig tudtak megbirkózni az egykoron könnyűnek tetsző küldetésekkel. - Macska, gyere vissza.

Többször is azt kívánta, bárcsak máshogy alakultak volna a dolgok. Többször is megpróbálta kifaggatni Plagget a fiú hollétéről, vagy megkérni hogy vigye vissza a talizmánt, de a kwami mindannyiszor csak valami olyant morgott, hogy egy macskának is van önérzete.

Fülbevalója harmadszorra jelzett. - Gyere, hazaviszlek - mondta Rena Rouge. - Ebben az állapotban jobb, ha nem indulsz el egyedül.

Katica csak bólintott és engedte, hogy a rókalány felnyalábolja és gyors szökkenésekkel az otthona felé induljon vele. A ház tetejére érve Rena Rouge óvatosan felnyitotta a csapóajtót és lenézett, majd mikor látta hogy üres a szoba, lemászott a létrán és lesegítette Katicát is. Visszaváltoztak civil formájukba, Marinette pedig lerogyott a kanapéra. - Nem tudom, meddig tudjuk ezt így folytatni - nyögte. Jobb karja és oldala tele volt zúzódásokkal; nem ez volt az első eset a héten, mikor a szuperhős-ruha ellenére sebeket szerzett.

- Badarság. Eddig mindig sikerült, ezután is fog. Számíthatsz rám, és Páncélosra, és mindenki másra. Mi mindig segíteni fogunk neked - bátorította Alya, miközben körülnézett barátnője szobájában. A falat Adrien divatfotói mellett Fekete Macskás képek és poszterek foglalták el. A megszeppent kwamik egyenként merészkedtek elő. Tikki fáradtan ült le Plagg mellé a dolgozóasztal egyik napsütötte fényfoltjára, a fekete kwami pedig gyengéden átölelte.

- Nem - rázta meg a fejét Marinette. - Nélküle nem tudok Katica lenni, és ez sosem volt nyilvánvalóbb, mint most. Ő nem egy segítő volt, hanem egy társ. Aki mindig lelket öntött belém, aki mindig felvidított, aki bármit megtett volna értem. Aki az egyetlen stabil pont volt a szuperhős-életemben.