Miraculous novellák

Csillagok, csillagok (Adrinette S1)

Ez a szerda délután különösen zsúfolt volt a pékségben. A szokásos munka és rendelések mellett egy cég félszáz szendvicsre adott le rendelést egy csapatépítéshez, egy másik ünnepélyre pedig több tál sós péksüteményt kellett készíteni. A segédek megállás nélkül dolgoztak, és Marinette is besegített, hogy időben elkészüljenek. Az ajtó fölötti időmérő még fél órát mutatott zárásig.

A telefon ismét szólt, Sabine pedig rövid beszélgetést folytatott a hívóval. - Egy kisebb rendelés - mondta, miután letette a készüléket. - Monsieur Duhamel volt az, egy doboz croissantot és tizenkét nagy macaront rendelt. Rögtön összeállítom, aztán hívok egy futárt, hogy elvigye.

- El tudom én is vinni - szólt közbe Marinette, aki már levetette kötényét. - Csak öt percre lakik, közel a Saint-Sulpice-hez.

- Hmm. - Sabine szúrósan végigmérte, mintha azt fontolgatná, hogy a kétbalkezes lány vajon túléli-e az öt perces utat. Végül bólintott, majd pár perc múlva a kezébe nyomott egy dobozt. - Köszönöm, Marinette.

Dieudonné Duhamel a Palais Garnier zongoristája volt, és szabadnapjain magánórákat adott a tehetősebb párizsiaknak. A zongoraóra zárásaként pedig stílusosan meg is vendégelte őket néhány finomsággal, melyeket nem egyszer a Tom & Sabine pékségből rendelt. Bár közel lakott, beletelt egy időbe, amíg Marinette megtalálta a bérházat egy fákkal szegélyezett, kis mellékutcában. A zenész a második emeleten lakott, lakása elfoglalta a szint nagy részét; barokk motívumokkal díszített bejáratán zongorajáték szűrődött ki.

Duhamel úr saját maga nyitott neki ajtót. - Jó estét... öö...

- Marinette - mondta a lány, átnyújtva a csomagot.

- Marinette. Köszönöm. A tanítvány mindjárt befejezi. - A dobozzal együtt egy folyosó irányába indult.

A lány egyedül maradt a hallban. Bepillantott a szobába, ahonnan a zene hallatszott, és legnagyobb meglepetésére Adrient pillantotta meg, amint a hangszeren játszik.

- Adrien? - kerekedtek el a szemei, ahogy megállt az ajtóban. - Ide jársz órára?

- Szia, Marinette - mosolyodott el zavartan a srác. - Nem... otthon szoktak lenni az óráim, de a tanárom elutazott két hétre, és addig apám elintézte, hogy Monsieur Duhamelhez járjak.

- Aha - bólintott a lány, egyik lábáról a másikra állva. - Akkor nem is zavarok...

Ekkor jelent meg Monsieur Duhamel, két tálcán hozva a süteményeket. - Nocsak, Marinette, ismered a fiatalurat?

- Igen, ő... szóval... az osztálytársam.

- És ahogy látom, nem is közömbös a számodra - jegyezte meg a férfi. - Adrien, miért nem játszol valamit a hölgynek?

A fiú elpirult a tanár megjegyzésére. - Igen, legjobb barátok vagyunk - sietett leszögezni, majd a billentyűkre helyezte ujjait és játszani kezdett.

A zene egyszerű volt, talán valami népdal vagy gyermekdal, Adrien mégis annyi érzelmet sűrített az előadásba, hogy Marinettet elfogta a melankólia. Mintha valamilyen bánatról, veszteségről szólt volna a darab, és a srácnak teljességgel sikerült átadnia ezt az érzést a rövid, alig két perces játékkal.

- Tudtam, hogy ezt fogod választani, Adrien - mondta Monsieur Duhamel, miután a fiú a végére ért. - Egy népdal feldolgozása egy Bartók nevű magyar zeneszerzőtől, a címe az, hogy Csillagok, csillagok - magyarázta Marinette-hez fordulva. - Nem hiszem, hogy ismerik nálunk ezt a darabot. Szerelmi bánatról szól, és a fiatalúr mondta, hogy nagyon át tudja érezni a hangulatát, ugyanis ő is reménytelenül szerelmes valakibe, és nem tud lemondani róla.