Tánc a csillagok között

Nyolcadik adás 3.2

Boka összerezzent, mikor hétfőn Nemecsek belökte a táncterem ajtaját. Előző este előadása volt, részt vett az afterpartin is, úgy fojtotta alkoholba a bánatát, mint valami ostoba tinédzser. Ideje sem jutott, hogy beszéljen Nemecsekkel a szombati szerencsétlen fellépésük után.

A produkció olyan volt, mintha nem is a hetedik adásban lettek volna, Boka ügyetlen és tétova, Nemecsek türelmetlen, de tapintatos, amivel persze nem mentek semmire. Cselének a végén igaza volt: ha Nemecseket megérinteni nem is volt kínos, Nemecsek érintése igenis az volt, legalábbis Boka nem tudta nem észrevenni, milyen ostobán feldobogott a szíve, mikor Nemecsek végigfuttatta a kezét a mellkasán. Remélte, hogy Nemecsek a nyolcadik adásra kevésbé zavarbaejtő koreográfiát talál ki, de arra nem számított, hogy Nemecsek majd egy táblát vonszol be a terembe, rajta a még játékban maradt táncosok neveivel.

– Tudnál... Tudnál kicsit segíteni? – szuszogta, miközben a küszöbön próbálta áttuszkolni a táblát.

Boka felrezzent másnapos döbbenetéből.

– Persze! Persze, de... Miért...?

– Elegem van a szarakodásból. – Nemecsek hangja olyan határozottan csendült, hogy Boka vére riadtan az ölébe szökött tőle. Megköszörülte a torkát.

– Ezt hogy érted?

– Eddig kedves voltam, de most már tudom, hogy nyerni jöttem ide. Úgyhogy nyerni is fogok.

– Mármint... fogunk? – kockáztatta meg Boka.

– Nem. Fogok.

– Ó. Oké. – Boka maga is érezte, hogy ez most nem róla szólt. Ő csak arra kellett, hogy megtegye, amire Nemecsek kérte, és próbálja nem elárulni, mennyire szűknek érzi éppen a nadrágját. Elengedni a gyeplőt, rábízni magát Nemecsekre... Boka nehezen szedte a levegőt. Le kellett hunynia a szemét egy pillanatra, úgy próbálta kontrollálni. – Mi a terved?

– Akit ki kell ejtenünk, az Áts Feri. Figyelsz rám?

– Mhm.

– Áts Feri és a Pásztor hogyishívják...

– Ádám.

– Tessék?

– Pásztor Ádám a bokszoló – magyarázta Boka, hátha ez megnyugtatja felajzott idegeit. – Pásztor Sanyi meg a testvére, azt hiszem, vállalkozó. – Ha jól emlékezett Pásztor Ádám Wikipédia lapjára.

– A lényeg – hangsúlyozta Nemecsek megkocogtatva a táblát, amin már csak öt versenyző neve állt –, hogy Áts és Pásztor ugyanabban a súlycsoportban vannak, ezért egyikük sem tudja felemelni a másikat, pedig a nézők imádják a látványos emeléseket. Én viszont kisebb vagyok nálad, és könnyebb is. Annyiszor emelsz fel, ahányszor én azt mondom.

Boka köhintett, hogy meglazítsa a torkában rekedt nyögést. Az, hogy egy emelés mennyire veszélyes, csak másodpercekkel később kezdett derengeni neki.

– De... de mi lesz, ha elejtelek?

– Nem fogsz elejteni.

– De Csónakos is...

– Te nem a Csónakos vagy.

– De... Nem kellene ennyire megbíznod bennem, Ernő.

Nemecsek türelmetlenül felcsattant:

– Ez tánc, Boka, nem magánélet! Egy tánc sikere csak azon múlik, mennyit gyakoroltál és mennyire figyelsz oda, nem azon, mennyire... – Itt elhallgatott, a füle hegye kipirult. – Hagyjuk ezt. A tánc és a magánélet két külön dolog.