Tánc a csillagok között

Kilencedik adás 2.2

Boka még sosem volt szaunában, és ha belegondolt, abban sem volt biztos, hogy így akarta tölteni a hétfő délutánját. Szívesebben próbált volna Nemecsekkel, de Nemecsek a nyolcadik adás után beteget jelentett, és nem válaszolt az üzeneteire, Boka pedig próba helyett éppen a haragját próbálta elnyomni sötét, rothadó szíve legmélyebb zugába. Kezdett nagyon elege lenni belőle, hogy Nemecsek minden kudarc után elzárta magát, de mit tehetett volna? Nemecsek a világ többi részével együtt őt sem akarta látni.

Eduárd éppen ilyen és ehhez hasonló témákon fortyogva találta a büfében, ahol Boka a sokadik kávéját kortyolgatta. Bokának semmi kedve nem volt beszélgetni, de Eduárd idősebb és tapasztaltabb nála, azt pedig azért mégsem illett, elutasítani egy ilyen kollégát. Váltottak néhány szót, Boka udvariasan érdeklődött Eduárd kedves feleségének hogyléte felől, majd remélte, hogy ezzel vége is van a megpróbáltatásainak, de Eduárd ekkor megkérdezte:

– Te nem jössz, Jani? Elviszem a Geréb gyereket szaunába, hátha segít az idegein, neked sem ártana, olyan nyúzottnak tűnsz.

Boka még senkit sem gyűlölt annyira, mint Eduárdot abban a pillanatban, és már nyitotta a száját, hogy udvariasan elutasítsa az ajánlatot, mikor Eduárd megveregette a vállát.

– Na, gyere! Jót fog tenni neked egy kis gőz.

Boka ekkor elgondolkozott rajta, túlzás lenne-e lelöknie Eduárdot a lépcsőn, de annyira megrémült a gondolattól, hogy semmi ereje nem maradt tiltakozni, és mikor legközelebb felocsúdott, már a parkolóban jártak, Eduárddal, Gerébbel és az időközben hozzájuk csapódott Áts Ferivel és Pásztorral.

Eduárdot régi ismerősként üdvözölték a szaunában, és néhány perc múlva már mind a négyen elmerültek a gőzben, derekuk körül egy törülközővel. Eduárd fellélegzett, mintha ugyan lehetett volna lélegezni abban a fullasztó melegben. Boka csüggedten gubbasztott a forró padon, a hátán viszketett a lecsorgó izzadtság, és a másodperceket számolta, amíg végre szabadulhat.

– Mi van veled, Jani fiam, úgy ülsz ott, mint egy ázott veréb – szólt oda neki Eduárd. Boka feszesen elmosolyodott.

– Nem szeretem a meleget.

Geréb felhorkant, mire Boka vetett rá egy szúrós pillantást. Geréb megköszörülte a torkát.

Eduárd elbámult.

– Hát miért nem mondtad eddig? Vagy húsz percig jöttünk ide, igazán szólhattál volna.

Áts Feri és a Pásztor összenevettek. Boka összeszorította a fogát. Mit lehetett erre mondani? Szólt volna ő, de ezek szerint Nemecsek folytonos bujkálhatnékja neki is elvette az eszét.

– Ez a te bajod, Jani – szólalt meg az Áts Feri, mintha ismerte volna Bokát. Mintha olyan viszonyban lettek volna, hogy ilyeneket ki lehessen mondani. – Nem küzdesz semmiért, csak teszed, amit mondanak.

Boka rámeredt.

– Még nem hallottam olyat, hogy a tapintat és a kötelességtudat jellemhiba lenne. Az, hogy így gondolod, talán többet elárul rólad, mint rólam.

– Na, fiúk, ne veszekedjetek – szólt közbe Eduárd. – Nem azért vagyunk itt, hogy veszekedjünk.

– Szerintem a Ferinek igaza van – szólalt meg Geréb halkan Boka mellett. Boka szerette volna rávágni, hogy Geréb csak azért gondolja így, mert szeretne az Áts Feri nadrágjába jutni, de Eduárdra pillantva meggondolta magát. Ki tudja, hova jut el ez a beszélgetés.

– Miben van igaza, szeretném tudni – mondta inkább élesen, mert ha ő nem küzdött, akkor a világon senki sem küzdött. A karrierje, a szakmai elismerés, a díjak, Pál őrmester, az talán mind semmi volt? Az talán könnyen jött, az ölébe hullott mind?!