Tánc a csillagok között

Hetedik adás 3.3

– Nem mondod!

Barabás Kolnay telefonjának hátlapjához szorította a fülét, hátha így hall is valamit, de Csele vartyogása továbbra is kivehetetlen volt, csak Kolnay vörösödött el egyre jobban.

– Én mindjárt gondoltam, hogy el sem ment otthonról...

Csele félbeszakította Kolnayt, mondott valamit, aminek Kolnay szemmel láthatólag nem örült, bár már az is felhúzhatta, hogy félbeszakították. Közben megpróbálta lerázni Barabás markát a csuklójáról, de Barabás nem engedett. Mikor Kolnay elkezdett sétálni a téren, akkor is követte, belekapaszkodott a karjába, és a telefonnak szorította a fülét. A háta kezdett begörcsölni az erőltetett testhelyzetről.

– Azért örülünk, hogy megvan – préselte ki magából Kolnay, miközben igyekezett oldalba könyökölni Barabást, de nem talált. – Máskor is... Még mindig várok arra a bocsánatkérésre, mondjuk...

Csele felemelte a hangját a telefonban, és Barabás arra gondolt, na, most összevesznek, de Kolnay szája széle megrándult, lassan tenyérbemászó vigyorba húzódott, és Barabás akkor megértett Kolnayról valami nagyon fontosat.

– Neked is, Csabi – fuvolázta a telefonba, azzal letette. Barabás végre kiegyenesedhetett.

– Te imádod, ha felbaszhatod az embert, nem? – pillantott le Kolnayra vigyorogva.

– Én? – Kolnay sikertelenül küzdött a mosolyával. – Soha! Aljas vád, de mire is számíthatna az ember egy Barabástól? – Sötét szeme ragyogott, ahogy felnézett Barabásra, és Barabás úgy érezte, mintha szálka akadt volna el a torkában, fulladt tőle. Ha ő egyszer meghal, az is a Kolnay hibája lesz.

– Dehogynem – mondta, és érezte, hogy az arcizmai fájnak a vigyorgástól. – Mindent csak azért csinálsz, hogy felbaszhass másokat. De mi lesz veled, ha egyszer téged basznak...? – Kolnay köhögni kezdett. – Fel, úgy értem – tette hozzá Barabás vigyorogva.

– Még beszélni sem tudsz rendesen! – mordult rá Kolnay. – Nemhogy táncolni, beszélni sem!

– Most miért? Tényleg el kell beszélgessünk róla, hogyan születnek a gyerekek? – Barabás, amint kimondta, a legszívesebben visszaszívta volna a szavakat. Hiszen ez akkor merült fel, mikor Brbs89-ként és kingklny-ként beszélgettek, és Barabás szorongva leste Kolnay arcán, vajon leesik-e neki, mennyire elszólta magát.

Kolnay azonban, mintha észre sem vette volna, még mindig Barabás lehagyott igekötőjén dühöngött, miközben a buszmegálló felé masírozott.

– Különben engem nem basznak – csattant fel, olyan hangosan, hogy páran feléjük fordultak –, én baszok másokat, világos?!

Barabás úgy röhögött, hogy csak a hüvelykujját tudta felmutatni, hogy igenis, megértette, kristálytiszta. Az éjszakai buszon azért inkább úgy tett, mintha nem ismerné Kolnayt, bár nehéz volt tőle elhúzódni a tömegben. Hiába volt lassan december, odabent az emberek testhője megemelte a hőmérsékletet, és Barabás izzadni kezdett a kabátja alatt.

– Mit csinálsz? – meredt rá Kolnay, miközben Barabás igyekezett minél nagyobb távolságot tenni maguk közé.

– Nem hagyhatom, hogy az emberek tudják, hogy olyanokkal barátkozom, akik üvöltve tárgyalják a szexuális életüket – mondta Barabás.

– Én nem is... – Kolnay előbb elsápadt, majd elvörösödött. – Az egészet amúgy is te találtad ki, ne akarj belőle kibújni most! – Kinyúlt, hogy a kabátjánál fogva magához rántsa Barabást, de a kanyarban a busz megrándult, és Barabás már jött magától, nekicsapódott Kolnaynak, a falnak préselte őt. Kolnay felnyögött.