Prológus.

98 1 0
                                    

Reggel valami eszméletlen hangos zajra keltem fel. Nyűgösen fordultam át a másik oldalamra. Már majdnem elaludtam amikor valaki bebaszta az ajtóm. Idegesen ültem fel. Félálomba lévén még nem kezdtem el kiabálni, de forrtam a dühtől.

-Álomszuszék. Ideje felkelni. -mondta a már ismert hang.

-Cameron Alexander Dallas. Két kibaszott másodperced van kitakarodni a szobámból. -mondtam kimérten. Látván, hogy kifordult az ajtón és azt bezárva maga mögött, egy halk kiáltással visszadőltem az ágyba és a fejemre húztam a takarót. Egy újabb nap. Levettem a párnát a fejemről és ismét felültem. Nyöszörögve nyitottam ki az ajtót. Hunyorogva az erős fénytől lépkedtem le a lépcsőn. Ahogy leértem, a konyha felé sétáltam. Oda belépve megpillantottam a menedzseremet Tomot, a tánc- és ének tanáromat Tinat (aki amúgy a menedzserem felesége) és Cameront meg Ginat. Cameron felé lépdelve a kezembe adott egy gőzölgő bögrét. A kávémat. Tom pedig egy dobozt nyújtott felém. A cigim. A hatalmas nappali felé vettem az irányomat. Tina előttem haladva kihúzta a terasz ajtót, és kiléptem a meleg reggeli időbe a kedvenc mamuszomba. Ledobtam magam a teraszon lévő ülőbútor egyik fotelébe. Kihúztam egy cigit, meggyújtottam és belekortyoltam a kávémba.

Híresnek lenni nem könnyű, főleg ha keresett színésznő vagy. Sophia Hope Johnson vagyok. Színész- énekes nő. 1995. December 29-én születtem Coloradoban. Már pici korom óta színészkedek és éneklek. Hál' istennek hamar közkedvelté váltam és befutottam. A menedzserem Tom Graham az egyik sulis fellépésen látott meg, és látta mire lennék még képes. Pár napra rá felkereste Stormiékat és leszerződtetett a Hollywood Recordshoz. Azóta a híresek életét élem. Nem, nem könnyű, sőt néha egyenesen nehéz is. Mindig a legjobb formádat kell hogy mutasd a közönség és a külvilág felé. Ez rettentő nehéz. Az Interjúk sem úgy néznek ki, mint ahogy egy szimpla ember megnézi a tévében. Mindig tudnod kell hogy mire hogy válaszolsz, milyen hangnembe. Ha pedig egy kellemetlen kérdést tesznek fel, nem borulhatsz ki és nem igazán mondhatod azt hogy ez nem tartozik senkire. Mert ezek nem erről szólnak. Ha véletlenül olyat mondasz, akkor a sajtó és a nép azon fog csámcsogni egy ideig. Ott vannak még a paparazzik. A világ legidegesítőbb emberei. Mindenhol ott vannak és mindent tudni akarnak. Még azt is hogy milyen fehérneműt viselsz. Bárkivel látnak, ha csak egy hosszú megbeszélés után beülsz egy sráccal, aki a munkatársad lesz egyből az van hogy randiztok, meg titkos kapcsolatban éltek. Ezek a világ leghülyébb emberei. Én értem hogy nekik ez a dolguk, meg így szereznek nézettséget egy két hírlapnak, de abba nem gondolnak bele hogy az adott híresség akiről ál-pletykákat terjesztenek hogy érzi magát és ez milyen hatással van rájuk, vagy a munkásságukra. De ez van. Ezen kívül nagyon élvezem ezt az egészet. Az állandó rohanást, a forgatásokat, és sok új hírességgel ismerkedhetek meg. Néha ezek fárasztóak, de akkor pihizek egy kicsit, összeszedem a lelkem és csinálom tovább.

-Felkeltél már annyira, hogy elmondjam a mai menetrendet. -huppant le mellém Tom. Megráztam egy kicsit a fejem, hogy kiszakadjak a gondolataimból és bólintottam. -Szóval. 12-től lesz egy interjúd, Azt úgy saccoltuk be, hogy 1-ig tart. Aztán 2-től az új filmed megbeszélésen kell lennünk. Onnan kajálunk egyet és mehetsz a stúdióba énekelni meg táncolni, mert új számot kell lassan kidobni, egy ütős klippel. Szóval megint rohanós napunk lesz. -fejezte be egy sóhajtással a monológját. Erről beszéltem. Némán felé nyújtottam a bögrém. Vette a lapot és elindult be. Ehhez a naphoz kell még egy kávé és még egy cigi. 

What happened to us?Where stories live. Discover now