Már egy ideje itthon vagyok. Lassan be is sötétedik. Eddig annyit csináltam, hogy beálltam a hátsó udvarra, ha véletlenül ellenőrzik hogy itt van e a kocsi, akkor senki ne lássa. Meg elszívtam egy cigit, miközben kávéztam egyet. Nem tudom hogy mikor, meg hogy ki hozott ide kávét, de csináltam egyet belőle. Max fosok egyet. Legalább tisztul a bélrendszerem. Minden rosszban van valami jó. Most itt ülök a kanapén és nézem a tvt. Bezártam minden ajtót a lehető legjobban. Az összes helyiségben megnéztem hogy az ablakok be vannak e rendesen zárva. Nem azért, mert ennyire ki akarom zárni Tomékat. Mert őket nem. De a többi idegen embert igen, őket nagyon ki akarom zárni innen. Valami bugyuta film ment a tévében. Fogalmam sincs mi a neve. Ahogy bekapcsoltam ez az adó jött be, én meg itt hagytam. Igazából csak háttérzajnak kapcsoltam be. Teljesen el voltam merülve a gondolataimban. Hogy tudnám ebből a helyzetből kihozni a legjobbat? Én alázkodjak meg? Megint? Ő miért nem tud idejönni és azt mondani, "látom hogy szarul vagy a közelemben, eltűnök, ha nagyon szeretnéd, csak te legyél boldog". Miért akar a közelembe maradni minden áron? Régen mindig az volt a fontos, hogy a másiknak jó legyen. Került amibe került. Csak túl akarok lenni ezen. De nem tudom elfelejteni a történteket. A szüzességemet vette el. Teljesen odaadtam magam neki. Mindenemet. Kívül belül. Ő pedig nem is sokára mindezt eldobva egy vadidegen csajszihoz rohant, aztán jön ide hozzám, azok után, hogy kibaszottul nem is keresett és összejött azzal a szukával, hogy bocsi kicsim ne haragudj, béke? Hát normális az ilyen ember? Van egy cseppnyi esze az ilyennek? Mert szerintem nincs. Megbántott. Nagyon. De ez nem olyan megbántás hogy "nem tetszik a cipőd, nem vagyunk barik", vagy tudom is én. Ez annál sokkal összetettebb. Legszívesebben addig ütném amíg mozog. Még annyi a szerencse hogy a tesói nem jelentkeztek. Akkor biztos hogy bekerülnék a diliházba. Ők se kerestek. Senki le sem szart egészen mostanáig. Miért most? Miért nem hamarabb? Vagy Rossnak csaj hiánya van, és eszébe jutottam? Riker miért nem keresett? Miért egyedül csak Rydel keresett? Mert ő tényleg próbált elérni. De ő egyedül. Rocky pedig egy külön történet. Vele az évek alatt sokszor beszéltem. De ő nem is bántott engem.
Szomorú vagyok, hogy nem tudom megoldani. Mindent mindig olyan jól kezelek. Ez pedig kifogott rajtam. Egyszerűen semmi ötletem nincs ami mind kettőnknek jó lenne. Nem tudok közeledni Rosshoz, de nem tudom elengedni se. Most hogy itt van, kell lennie egy pillanatnak, amikor azt mondom, oké, készen állok megbocsájtani. De ahhoz nem elég az a két szó amit váltunk egymással. Azt is köteleségből. De ha közeledni próbál, akkor meg nem tudok hozzá ugyan így állni. Most nem csak ő a hibás a kialakult helyzetért. Én is az vagyok.
Gondolataimba hirtelen kapcsolódott be, hogy itt van fagyi. Mivel ide általában akkor jövök, amikor nem érzem jól magam lelkileg és el akarok vonulni mindentől és mindenkitől. Lényegében ez a rejtekhelyem. Bár az egész világ tudja hogy ide szoktam elvonulni, de általában itt nem szoktak zaklatni. Tiszteletben tartják hogy egyedül akarok lenni.
Felpattantam, és a konyhába szaladtam. Elővettem egy kanalat, és kinyitottam a fagyasztót. Kihúztam a legelső pakkot. Jól gondoltam. Volt vagy 4 féle fagyi, ilyen kisebb dobozos. Én csak egyszemélyes fagyinak hívom. Volt csokiskekszes, citromos, erdei gyümölcsös, és sajttorta. Kivettem a csokiskekszeset. A citromos fagyit nem szeretem. Azt valszeg Cam hozta ide. Mert ő viszont nagyon szereti.
Fagyival a kezembe sétáltam a nagy barna kanapéhoz. Mikor Tomékhoz költöztem, akkor vettük ezt a házat nekem. Nem volt lelakva, de én ragaszkodtam a ház teljes felújításához. Konyhabútort kicserélni és a fürdőkben a kádat, vécét és ezeken kívül minden beépített dolgot. Emlékszem, hogy talán fél éve ismertem Cameront és bemutatott Sierrának meg Ginanak, mert ők is követték a munkásságom és szerették amit csinálok. Lényegében a rajongóim voltak. Elvitt magukhoz. Sierra egy csomó sikítozás után kijelentette, hogy mindenképp kell egy csajos napot tartanunk. Én pedig poénból megjegyeztem, hogy segíthet berendezni a házam. És ez így is történt. Si és én rendeztük be az egészet. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy mi tologattuk, meg barkácsoltuk össze a bútorokat. Nem. Csak elmentünk vásárolni, megvettük, és az erre szakosodott, erős férfiak pedig jöttek és oda tették a dolgokat, ahová mi mondtuk. Ekkor kerültem igazán közel a Dallas családhoz. Gina drága pedig jött és takarított. Tökre élveztem a velük töltött időt. És azóta eltelt 4 és fél év. Fél év alatt újították fel, én pedig Cameront legelső Tomék töltött, egész éjszakát végig bőgés után ismertem meg. Mintha valaki fentről küldte volna őket nekem. Érdekesek ezek a véletlenek. De a sors is érdekes. Ha nem jövök el Lynchéktől talán meg sem ismerem Dallasékat. Lehet, hogy nem egyeztem volna bele a meglepetésbe, ha otthon maradok. Ezért gondolom úgy, hogy mindennek úgy kell történnie ahogy történt. De akkor mi a büdös faszomért nem tudok normálisan hozzáállni Rosshoz? Mert a sors kibaszott igazságtalan. És attól hogy valamit adott, attól még valamit elvett. És nem kis dolgot vett el tőlem. Nem arról van szó, hogy haragszom a sorsra, mert az nehéz lenne. De akkor sem tartom ezt a hülyeséget fernek.
