Nem tudtam sokat aludni, mert Sire rátörtek a görcsök, és kiküldtek minket. Igaz hogy már fényes nappal van, illetve fényes hajnal, de fáradt vagyok.
-Te nem akarsz hazamenni? -kérdeztem Rosstól. Megrázta a fejét. Kedves tőle hogy itt van velem. Pedig igazából Cameront is csak látásból ismerte. Örülök neki hogy nem hagy egyedül.
-Sophi, nem megyünk ki cigizni? -állt mögém valaki. Megfordultam. Brent volt az. Bólogattam. Néha cigizik velem. Igaz ritka, de megesik. Most biztos ideges, és jól esne neki. Rossra néztem, ő megrázta a fejét. Cam pont akkor ült le és kezdeményezett Ross felé egy beszélgetést. Mosolyogva indultam le Brentel. Megláttam egy automatát, és intettem a magas izomtömegnek, hogy pillanat, csak hozok kávét. Gimibe mi mennyit jártunk ilyen automatákhoz. Jézusom. Minden egyes nap. Milyen régen volt. Ahogy kész lett a két kávé, ami vagy összesen 2 - 2,5 perc lehetett, megfogtam és kimentem Si férje után. Elővett egy doboz cigit, egy cigit felém nyújtott, én pedig felé a kávét. Bólintva köszöntük meg egymásnak. Meggyújtottuk és egy ideig csendben szívtuk.
-Nagyon aggódsz? -kérdeztem a mellettem ülő férfitől.
-Eléggé. Félek hogy fáj neki. -válaszolt. Nevettem.
-Egy nőnek nem okoz nagyobb örömöt, mint az hogy megszületik az első gyereke. Szerintem nem is foglalkozik a fájdalommal. -mosolyogtam rá. Rám nézett, és ő is elmosolyodott. Bírom őket együtt. Teljesen Sierrához illik.
-Mizu ezzel a gyerekkel? -kérdezte két slukk között. Elhúztam a szám, ás megráztam a fejem.
-Igazából nem tudom Brent. Fogalmam sincs. -rántottam vállat.
-De ő az nem? -tette fel másik kérdését. Bólogatva válaszoltam. -Szerintem nagyon aranyosak vagytok együtt. -folytatta. Mosolyra húztam a szám. Ez kedves tőle. De fogalmam sincs mihez kezdjek a helyzettel. Egyszer szét csókolgatnám, és szétszedném a szeretettemmel, másszor pedig pánikban török ki. Nem hagy nyugodni az, hogy egyszer valamikor megint pofára eshetek. Ettől nagyon félek. Aztán ott vannak a többiek. Hát, én nem tudok még oda haza menni. Oké, Rossal kibékültünk (mondjuk így), de nem csak miatta jöttem el. A többiek is hozzájárultak, elég nagy részben.
-Ha engem kérdeznél meg arról, hogy mit csinálj, akkor elmondanám neked, hogy a férfiak hülyék. Főleg a felnőtté válás küszöbén. Ez a dolog köztetek pedig akkor történt. De ha egyszer nagyon megszeretünk valakit, nekünk is nehéz elfelejteni, nem csak a nőknek. Ráadásul pedig érzéseink is vannak. Hihetetlen, de vannak. -nevetett.- De mi nem úgy fogjuk fel a dolgokat, hogy elment, jaj szegény, hanem a faszt érdekli, menjen akkor. Ti pedig szét gondolkozzátok az agyatokat. Mi nem. Neked is kellett idő, és neki is. De úgy látom rajta, akarom mondani a mozdulatain, hogy védeni próbál. És a helyedben, akármi történt, azzal foglalkoznék, hogy újra itt van, és adnék neki még egy lehetőséget. Mert ő még nem kapott második esélyt. -fejezte be a nagy monológját. Ilyen sem történt még velem meg Brentel. Mindenről beszélgettünk már, de pasi ügyben soha nem kérdeztem tőle, és ő sem tőlem. Mármint azt nem kérdezte, hogy mizu a pasikkal.
-Igazad van. -mosolyogtam rá, teljesen őszintén. Megnyugodtam egy kicsit. Ő még tényleg nem kapott második esélyt. És teljesen egyetértek azokkal a dolgokkal amiket mondott. A fiúk tényleg nem úgy viselkednek mint a lányok. Ezt pedig nem vettem még figyelembe.
-Csak nem hagy nyugodni az, hogy megint pofára eshetek. -suttogtam. Megszorította a vállam. Ez nála amolyan "semmi baj, minden oké" dolog.
-De mivan akkor, ha nem esel, de nem próbáljátok meg? Két oldalú dolog. Lehet igen, lehet nem. De soha nem fogod megtudni, ha elmenekülsz.-válaszolt.
