A megbeszélés végén a kocsiig szinte futva mentem. Kezdtem megbékélni a kialakult helyzettel, erre betoppan az életembe, hogy megint felforgassa. Nem akarok vele dolgozni, nem akarok egy helyen tartózkodni vele. De a testvéreivel sem. Számomra ők nem többek, mint pár gyerek aki a kiskorom részei voltak. De bár ilyen egyszerű lenne. Egyáltalán nem így érzem, és mai napig fáj, hogy se Ross se Riker nem keresett miután eljöttem. Rydel próbált hívogatni, de letiltottam a számát, és ez abba is maradt. Egyedül Rocky az akivel nagyon ritkán még beszélgetünk. Ha nagy dolog történik velem, akkor felhívom, vagy ha tanácsra van szükségem és tudom hogy Ő tud segíteni, akkor is beszélünk. De nem visszük túlzásba. Mondta, hogy a srácok nem tudják hogy ő vitt el engem. Ahogy azt sem hogy szoktunk beszélni. Ez így jól is volt. Egyetlen pici rész velem volt a gyerekkoromból, ami a kedves gyermeki énemhez tartozott. De nyomatékosan megkértem Rockyt hogy ne engedje a közelembe Őket. Mindig hívjon fel ha valahol megjelennek, nagyobb eseményen, hogy esélyt se tudjak adni arra, hogy találkozzunk. Nem tudnék a szemébe nézni azok után, hogy elmentem és összejött azzal a fekete hajú lánnyal, és csak nemrég szakítottak. Az 3 évet jelent. Megalázottnak érzem magam. Nem akarok arra gondolni, hogy mi volt köztünk. Nem akarok Rá gondolni. Egyszerűen el akarom felejteni és tovább lépni. De nem egyszerű. Vele nőttem fel. Mindig ott volt velem. Elkísért a legelső meghallgatásomra, mellettem volt amikor idegroncs voltam a szüleim miatt. Megvigasztalt amikor az anyám részegen nekem esett. Mindenki végig kisért és nem tudom mi lett velük. De nem is akarom tudni. Csak ne kelljen vele dolgoznom. Csak ne kelljen elviselnem azt a gyönyörű barna szemeit, ami akkor és ott, úgy nézett rám, hogy örökre a fejembe vésődött. Ne kényszerítsenek arra, hogy minden egyes nap a szívem újra és újra összetörjön.
A kocsinál megálltam és hallottam hogy valaki fut utánam. Nagy levegőt véve rángattam a kocsit, hátha kinyílik.
-Addig nem tudod kinyitni, míg nem jön Tom. -mondta az ismerős hang és nekitámaszkodott a kocsinak. Megnyugodva fújtam ki a levegőt. Csak Cameron. Egyik percről a másikra az ölébe húzott és puszilgatni kezdte a fejem. Én a kocsi felé voltam fordulva, így nem láttam az indokot amiért ezt csinálja. De tudtam. Átkaroltam izmos derekát és simogattam a hátát. Amikor hallottam hogy a kocsi kinyílt, a leggyorsabban szálltam be, utánam Cam szállt be, majd becsapta a kocsiajtót és Tom kikanyarodott a parkolóból. Oldalra néztem a lépcső felé, mivel előtte mentünk el. Ott állt, és a kocsit nézte. Elkaptam a tekintetét, de a sötétített ablak miatt nem láthatott engem. Még azt a pillanatot is láttam, ahogy Riker felé lépdel. A szívem hirtelen 600 km/h sebességgel kezdett verni, és a sírás szélén álltam. Cameron ölébe ejtettem a fejem és utat engedtem a könnyeknek. Csendes sírásba kezdtem. A barnaság a hátam és a fejem egyaránt simogatta. Kicsit megnyugodtam. Az út második felében Cameront hallgattam aki mindenféle hülyeségről mesélt nekem. Jólesett hogy megpróbált feldobni.
-Tom, nálam dobj ki minket. -szólalt meg Cam. Tom bólintott egyet. Én pedig némán értettem egyet ezzel. Cam tipikusan olyan srác, akire mindenki vágyik mert kurva jól néz ki, de ha nagyon közelről ismerik meg, mellette is akarnak maradni, annyira egy érzelmes, kedves, figyelmes srác. Gina valami eszméletlen jó munkát végzett vele és Sierrával is. Még néha én is úgy érzem engem is jó irányba terelget, úgy hogy nem is veszem észre. Szeretem őket. Kevesebb mint egy óra után megérkeztünk a jól ismert házhoz. Gina házához. Kiszálltunk, elköszöntünk Tomtól, és besétáltunk a házba. Gina a nappaliba ült és tévézett. Mikor meglátott minket felpattant és szorosan megölelt minket egyszerre.
-Bocsi anya hogy ilyen hirtelen állítottunk be, de kell egy kis lélek tanácsadás Johnsonnak. -mondta és rám nézett. Tudhattam volna, hogy ezért hozott ide, mindig ezt csinálja. Addig hurcol, míg segíteni nem tud. Gina mindent tudó arccal a nappaliba terelt a kanapéhoz. Szófogadóan leültem, és néztem ahogy Cam felmegy a szobájába, Gina meg eltűnik a konyha ajtó mögött. Kényelembe helyeztem magam és pár perc múlva Dallas mami vissza is jött. Két bögre volt nála, ami gőzölgött. Leült elém és a kezembe adta az egyik bögrét. Beleszagoltam, és rájöttem hogy a kedvenc kávém főzte. Ehhez már csak egy cigi kéne.
-Gyere üljünk ki a teraszra, ott rá is tudsz gyújtani. -mondta, de választ nem is várva felállt. Magamba mosolyogva álltam fel és mentem utána. Kinyitotta a terasz ajtót, és kiléptünk a gyönyörű időbe. Ott a kirakott kertibútorok egyikére leültem és letettem a kávém. Elém rakott egy cigit és meglepődve néztem rá. -Mindig van itt neked egy cigi, ha jössz és kéne. -mosolygott. Visszamosolyogva kihúztam belőle egy szálat. Meggyújtottam és bele kortyoltam a meleg kávéba. -Na mesélj kicsim, mi történt? -kérdezte a csendet megtörve. Lassan nyeltem le a számban lévő kortyot.
-Itt van, vele kell forgatnom. -mondtam megint a könnyeimmel küszködve. -Újra és újra lejátszódik bennem az a rengeteg minden, míg kicsik voltunk, amikor nagyobbak lettünk, amikor sírtam és ott volt, és amikor elsőnek aludtunk együtt nagyobb korunkban a kiskifli-nagy kifli póz. Már kezdtem megszokni ezt a helyzetet. -adtam ki egyszerre mindent magamból.
-Nem gondoltál még arra hogy leülsz vele vagy velük beszélni? Csak egy normális viszonyt kialakítani, nem is beszélő, meg nem örökre, de legalább míg a forgatás tart. Itt voltál amikor a forgatókönyvet olvastad és oda meg vissza voltál érte. Ne lépj vissza belőle. Már csak Tom miatt sem. -mondta. Utálom néha, hogy mindig igaza van. De nem úgy megy az hogy "Héj, Ross történt ami történt köztünk, igaz megaláztál, igaz összetörted a szívem, igaz hogy kihasználva éreztem magam egy csomó ideig, de borítsunk fátylat a múltra, és forgassunk úgy, mintha mindez meg se történt volna." Hát persze. Mert ez ilyen egyszerűen megy.
-Meg akarom mutatni nekik hogy kurvára nem törtek össze. És ez így is lesz. -válaszoltam határozottan.
-De hiszen összetörték a szíved. -nézett rám szomorúsággal a szemében.
-Tudom Gina. Tudom, de nekik ezt nem kell tudniuk. És nem is fogják megtudni ha rajtam múlik. -majd kifújtam a füstöt és elnyomtam a cigit. Megittam az utolsó kortyot és felálltam. -Ideje hazamennem. -mondtam neki és bementem a házba. Pont amikor Gina is belépett akkor érkeztek meg Sierraék. Úgy döntöttem nem árt egy kis kikapcsolódás és maradok Dallasék társaságában még egy kicsit.
-Sophi -visította az idősebbik Dallas. -Jó hogy itt vagy, régen találkoztunk. -mondatát be sem fejezve ölelt meg.
-Mizu kismama?-nevettem rá. Elengedett, majd sóhajtott egyet.
-A terhesség rohadt nehéz, de alig várom már hogy a kezembe tarthassam. -mosolygott. Bólintottam mosolyogva. Cam lépdelt le a lépcsőn. Féloldalas mosolyt villantott rám, majd ő is végig ölelt mindenkit és letelepedtünk a kanapéra, és mindenki nagy mesélésbe kezdett. Úgy döntöttem kicsit elvonatkoztatok a mai nap történéseitől és átadom magam a jó dolgoknak. Cam mellém telepedett le, előkerültek a teák és egy két sör a srácoknak, nekünk pedig nőknek bor. Sierra pedig gyümölcsteát ivott. El is mondta az este folyamán többször hogy rohadjunk meg azért mert a kedvenc borát isszuk. Erre mindenki nevetett. Capri. Milyen szép név. Már nincs sok hátra és szülni fog. Kicsit izgulok én is.
Egyre később lett, azóta már beszéltem Tommal hogy ma este itt maradok. Kicsit szédelegve és kacskaringózva álltam fel, és indultam ki rágyújtani, de előtte még nekimentem egy két tárgynak. A többiek persze röhögtek, de még én is. Megálltam a korlátnak támaszkodva és lassan elkezdtem az én kis cigim szívni. Eljutott a tudatomig hogy csengettek, de nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget neki. Elvoltam a magam világában jelenleg.
Már a második cigim gyújtottam meg és kortyoltam a nagy pohár boromat amikor hallottam hogy kihúzzák a teraszajtót. Valamelyik jött ellenőrizni élek e még. Jól is teszik, mert fáradt vagyok és ott tartok, hogy lefekszek itt a földre és álomba helyezem magam. Vagy mi.
-Szia Soph.
