Hard boy [bkdk]

• 0 •

Midoriya Izuku

Egy évvel korábban

Idegesen próbáltam megkötni az iskola által küldött uniformisom piros nyakkendőjét, de szerintem hiba csúszott a programba, mivel furcsán rövid volt, így mikor azt sikeresen megkötöttem, nagyjából a mellkasom közepéig ért. Anya érdeklődve fordult felém mikor a nappaliba léptem.

-Szerintem ennek nem teljesen így kéne kinéznie...- motyogtam zavartan, még kócos hajamba túrva. Anya halkan felnevetve lépett elém, majd kissé igazított nyakkendőmön, így hosszabbítva rajta két centit.

-Lehet, hogy mindenkinek ilyen.- mosolygott rám bíztatóan, ám látva bizonytalan arcom szorosan átölelt.- Büszke vagyok rád, Izuku!

-Szeretlek anya.- öleltem őt meg, hátát simogatva. Eléggé érzékeny vagyok a velem egyidős fiúkhoz képest, de anya szerintem mindenkit überel.- Mennem kell lassan és a hajam még nem csináltam meg...- motyogtam zavartan, mire gyorsan elengedett engem, én pedig a fürdőszobába siettem. Sokáig gondolkodtam azon mit kezdhetnék rakoncátlan, sötétzöldre festett tincseimmel, végül csak átfésültem, majd kissé összeborzolva hagytam, hogy a világ minden égtája felé álljanak.

Mikor már mindennel kész voltam, felvéve piros cipőmet a bejáratnál elhelyezett egészalakos tükörben még utoljára ellenőriztem kinézetem. Kissé furán éreztem magam az uniformisomban, de szerencsére csak évnyitón és évzárón kell ezt az öltözéket hordani.

Vállamra kapva sárga táskám egy gyorst puszit nyomtam anya arcára, majd elindultam újdonsült iskolám felé, a UA gimnáziumba. Nagyon sokat tanultam, hogy bejuthassak ebbe az iskolába, és a tandíj sem éppen kevés pénz, így az utóbbi négy évben minden nyáron diákmunkákat vállalva segítettem be anyának, ezáltal kevésbé mardos a bűntudat.

Húsz percet gyalogolhattam, ami nem sok, de mivel én köszönőviszonyban sem vagyok a kondi szóval, eléggé megviselt. Melegem volt és izzadtam, így megtörölve homlokom igyekeztem természetes arcot vágva elindulni, mivel az iskola már csak egy utcányira volt jelenlegi helyzetemtől.

Erőt véve magamon indultam el ismét és mikor átléptem a UA magángimnázium hatalmas kapuját, azt hittem ott helyben kidobom a taccsot az idegességtől, de szerintem senki sem volt kíváncsi arra, hogy mit ettem reggelire. Egyébként melegszendvicset.

Látva a sok vidám és élénk tanulót igyekeztem határozottabban lépdelni, viszont észrevettem, hogy rohadtul csak nekem van ilyen nyomi nyakkendőm, szóval ez nem segített a helyzeten. Persze nem is én lennék, ha nem botlanék meg a saját lábamban már az első nap. Már láttam magam előtt, amint taknyolok egyet az iskola előtt, mindenki megáll és elkezd bámulni... kínos. Szorosan behunyva szemeim fordítottam el fejem, hogy ha csapódok, akkor ne az orrom verjem szét, de szerencsére egy erős kéz megragadva felkarom visszarántott, ezáltal megmenekítve engem a szégyentől.

Pihegve és döbbentem fordultam az illető felé, majd zavartan felpillantottam rá. Egy egy fejjel magasabb srác nézett vissza rám, haja egyik fele pirosra, a másik pedig fehérre festve. Tincsei a homlokába voltak fésülve, de még így is kivehetőek voltak szemei. Jobb szeme barnán csillogott, míg a bal kék színével tűnt ki piros tincsei alól. Egészen helyes srác volt, de amint észrevettem, hogy kissé értetlenül figyel rám, eszembe jutott, hogy mondanom is kéne valamit.

- Ööö...- nyöszörögtem, mire lejjebb hajolva szemeimbe pillantott.

-Jól vagy?- kérdezte bársonyos hangján.

-Igen.- feleltem zavartan, majd kissé meghajoltam előtte, ahogyan azt illik. Lehet, hogy felsőbbéves.- Köszönöm.

-Ugyan.- vont vállat, majd elengedve felkarom felegyenesedett.- Legalább nem estél pofára.