Hard boy [bkdk]

• 12 •

Midoriya Izuku

Őszintén össze voltam zavarodva. Mégis mi a fene történt? Mert oké, hogy most össznépi mekizés van, meg Todoroki jól hátba szúrt a kis malőrjével, de Kacchan miért érezte szükségesnek kifizetni a kajám? Hogy aztán jól összezavarjon? Mert akkor gratulálok, sikerült neki. Pedig lehet, hogy csak nagyon kedves, de az egyszerre elutasító és hiszékeny lelkem most jó nagy kalamajkába keveredett, mert jelenleg nehezen kapok levegőt és fél órája rágom ugyan azt a csirkefalatkát.

-Na, és hogy álltok a projektekkel? Következő órán már prezentálni kell őket. Az igazat megvallva, mi kicsit megcsúsztunk vele, de szerintem kész lesz hamarosan.- nyammogott Uraraka a sültkrumplija felett.

-Mi megvagyunk vele.- vontam vállat, hiszen mi extra hamar végeztünk a projekttel, tekintve, hogy Kacchan olyan erőltetett menetbe csináltatta a projektet, mintha az életünk múlna rajta. Merthogy nem akar velem sok időt tölteni... Mégis mindig a közelemben van. Az egy dolog, hogy csak azért, hogy utálkodjon. De mégis!!

Katsukira pillantottam, velem szemben ült. Nem figyelt ránk, legalábbis éppen az ebédjébe bámult. Lassan rágott, szemét lesütötte, mintha egyáltalán nem érdekelné, hogy mi történik körülötte. Meg akartam szólítani, megköszönni, hogy kisegített. Rosszul éreztem magam a kialakult szituáció miatt, hiszen ismét kimentett a bajból. Nem tudtam mit mondjak, mikor adjam oda az ebédem árát. Talán vehetnék neki a pénzből valamit, de mi van ha kidobja, mert tőlem van? Így inkább csak torkot köszörültem.

Katsuki hirtelen mozdult meg, kinyújtotta az asztal alatt a lábát, ezzel engem sikeresen bokán rúgva. Halkan feljajdultam és megrezzentem, hiszen enyhén üvegcsontú vagyok, nekem még az is fáj, ha nekemjön egy légy. Vagy egy katicabogár.

-Bocs.- nyögte ki, majd tovább evett, én pedig zavartan oldalra pillantva elmotyogtam egy „semmi baj"-t. Fenébe. Talán most kellene megszólítanom? Nem hiszem el, hogy képtelen vagyok hozzászólni az osztálytársamhoz, mert éppen meleg krízisem van.

Végül nem sikerült vele beszélnem. Túlságosan nyuszi vagyok hozzá, én nem vagyok olyan nyugodt, mint Todoroki vagy olyan menő és beszédes, mint Kirishima. Ma pedig prezentálunk, én pedig képtelen vagyok mellette megállni anélkül, hogy vörös fejjel oldalra pillantanék és kínosan csatakossá izzadjam a pulcsim.

-Rendben, kérem készítsétek elő a prezentációkat és sorban kihívom a párokat, hogy adják elő az osztály előtt.- szólt a tanár, én pedig a padra kiterített aranyos, handmade, festett poszterre pillantottam. Nem volt fantasztikus, de nem is volt pocsék. Ha Kacchan megjegyezte a szövegét, akkor közepesnél jobb jegyet is kaphatunk akár. Ami nem lenne rossz, mert ebből a tantárgyból egy kissé sántítok. Zavartan pislogtam fel a tanárra, az pedig szélesen elvigyorodva ki is hívott a táblához. Összeszorítva szemeim sóhajtottam egyet halkan, majd kitolva magam alól a széket, a posztert megragadva megindultam a tábla felé, közben Kacchan is feltápászkodott, persze nem annyira kecsesen és üdén, mint amilyennek látszani akart. Már, ha akart egyáltalán kecsesnek és üdének látszani. Nagyon lazán sétált ki, teljesen magabiztosnak tűnt, el is hittem, hogy bemagolta az egészet és mindent tud. Aha... Szóval nem tudott mindent, mert neki kellett elkezdenie, és szana-széjjel csapongott a mondandójában, én pedig idegességemben teljesen belezavarodtam az én szövegembe is és teljes káosz lett belőle. Végül mindent elmondtunk, amit terveztünk, azonban a sorrend eléggé sántított, és a legrosszabb az egészben az volt, hogy a tanár reakció nélkül nézte végig és még az érdemjegyet sem árulta el. Tanácstalanul pillantottam Kacchanra, és tisztán láttam rajta, hogy ideges. És valamiért rám. Hápogva tártam szét kissé kezeim, miszerint itt nem engem kellen hibáztatnia, de mintha vak embernek mutogatnék, csak elrántotta fejét és visszaindult a helyére. Sajnos nem csak mi, de az egész osztály stresszelt az óra végére, tekintve, hogy egyetlen páros sem tudta meg az eredményét, sőt, még Iida is pánikolt, pedig ő aztán tökéletesen prezentált.