Hard boy [bkdk]

• 8 •

Midoriya Izuku

Szerencsére a tegnapi rossz időjárás mára már csak nyomokban volt jelen, azaz minden vizes volt és az út tele volt pocsolyákkal, de szerencsére kisütött a nap és a tegnapi esőzés miatt a levegő is frissebb volt. Todoroki reggel elmesélte, hogy lábra edzettek és, hogy izomláza van, én pedig beszámoltam neki arról, hogy tegnaptól Kacchannak hívom Bakugout, na meg, hogy nagyon helyes és szexi volt az otthoni szettjében. Persze azt is megemlítettem, hogy taxiznom kellett, de még így is jól megáztam és hajat is kellett mosnom, na meg beszárítanom később, hogy ne göndörödjön be. Olyankor kábé úgy nézek ki, mint Szimba soványan, zöldre festett sörénnyel. Shoto igazából annak örült a legjobban, hogy Kacchan nem volt velem annyira tapló, mint szokott. Szünetben aztán a szőkeség elkapott pár percre, hogy módosítsunk a délutánon, ugyanis meg lesz tartva a kosáredzés, így négy helyett ötre menjek csak hozzájuk. Természetesen ez nekem nem okozott gondot, nem mintha amúgy annyira tele lennék programokkal. Na meg Todoroki is kosáredzésen lesz.

Órák után elköszönve a többiektől nem haza, hanem a belvárosba indultam, szóval felszállva a buszra helyet is foglaltam. A közeli plázába mentem, elsősorban esernyőt kellett vennem, mert a múltkorit elfújta a szél – pedig nagyon szerettem – na meg persze a papírboltot is meg kellett látogatnom, mert Kacchan rám bízta a projektpapír beszerzését. Még most is elpirulok, ahányszor így hívom őt, de eszem ágában sincs ezen változtatni. Ma például többen is furán néztek rám, amikor így neveztem a fiút és Kirishima is megjegyezte, hogy csak az anyjának engedi, másnak nem. Kivágtam magam egy „engem Dekunak hív, ennyi igazán belefér" mondattal, így aztán nem firtatták tovább a témát. Néha olyan, mintha egy pár lennénk, cuki becenevekkel, pedig ez közel sincs így... Sajnos.

A papírboltban végül nem csak a tervezett lapot vettem, hanem színes filceket, ollót, ragasztót és fehérítőt is. Persze nem is én lennék, ha nem vettem volna észre az egyik kirakatban egy sötétzöld-fekete csíkos hosszúujjút, aminek fehér gallérja volt, szóval végül azt is megvettem és felpakolva indultam haza. Anya hamar végzett és katsudonnal várt, ami köztudottan a kedvenc ételem, így jóllakottan álltam neki házit írni és csak utána indultam Kacchanhoz. A környezetbarát vászontáskámba raktam a vásárolt dolgokat és a befőttesgumival összefogott kemény rajzlapot. Igazából nem is volt vészes, a táska illett a szettemhez, úgy néztem ki a rajzcuccokkal, mintha egy portréfestéshez készülnék. Oké, tény, hogy nem vagyok egy Picassó, de nem festek rosszul és szeretek színeket keverni, szerintem nagyon érdekes. Na ja, valószínűleg ezért (is) vagyok ennyire nyomi. Szóval a piros cipőmben, fekete csőnadrágomban, a fehér ujjakkal rendelkező zöld pólómban és a fekete vászonkabátomban siettem a Bakugou-ház felé. Nagy levegőt véve gyorsan összeszedve magam hunytam le szemeim, majd ajkamba harapva csengettem. Kacchan anyukája nyitott ajtót és jól megölelgetett. Akkor ezek szerint már visszaértek.

-Szia Deku! Örülök, hogy itt vagy, készítettem kókuszgolyót.- szorongatott, hangosan beszélve. Egyenesen a fülembe.

-Örvendek.- motyogtam és a válla felett segítségkérően néztem az éppen megjelenő Kacchanra. Aki, megjegyzem, félmeztelen volt.

-Anya, engedd már el Dekut.- forgatott szemet a fiú és miután a nő elengedett zavartan elmosolyodva kibújtam kabátomból és a cipőim is levettem, gondosan egymás mellé rakva őket.

-De Deku olyan édes és ölelgetnivaló, nem mint a többi kigyúrt barátod! Kivéve Denkit, de ő mindig kibújik az ölelések alól.- felelte merengve, majd az eddig kezében tartott törölgetővel tarkón vágta fiát.- Te meg öltözz már fel, senki nem kíváncsi a pucér felsőtestedre.- teremtette le egy pillanat alatt, aztán Kacchan kezdett óbégatni, miszerint neki „így jó", szóval erről elvitáztak egy darabig. Mondjuk én nem bántam, csak a fejem fájdult meg egy kicsit. Azért magamban megjegyeztem, hogy én például igenis kíváncsi vagyok Kacchan pucér felsőtestére, de ezt persze nem adhattam a tudtukra.