Hard boy [bkdk]

• 10 •

Bakugou Katsuki

Pénztárcám és telefonom a táskámba dobva intettem nyámnak, majd kilépve az ajtón egy éppen felém igyekvő Kirishimába botlottam.

-Oi, nézz magad elé.- kaptam el karját, mert éppen készült visszagurulni a bejáratunkhoz vezető három lépcsőfokon.

-Tesó, szólhattál volna, hogy nyitod az ajtót.- grimaszolt, majd megtalálva egyensúlyát lepacsizott velem.

-Miért, te szólsz, mielőtt bármelyik ajtót is kinyitnád?- vontam fel szemöldököm, majd miután lefagyott, hogy átgondolja mit is mondott, kikerülve őt elindultam. A kapunkban Mina, Jirou, Kaminari és Sero vártak.

-Mi a fenét kerestek itt?- morogtam, rántva egyet hátizsákomon. Erre persze egyszerre kezdtek dumálni, szóval végül nem értettem meg miért itt vártak rám és miért nem a nyamvadt iskolabusznál.

A suli elé érve azonnal kiszúrtam Deku zöld loboncát meg az idióta fanklubját. Igazából az elmúlt egy hétben, a vásárlás óta, egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz. Nekem edzéseim voltak, ő pedig a nyomikkal lógott, szóval erre esély sem volt. Mondjuk, nem mintha hiányzott volna.

Negyed órába telt mire mindenki megérkezett, majd miután lökdösődve buszra szálltunk, végre elindultunk. Ahogyan az minden buszos kiránduláson kőbe van vésve, a népszerűbbek most is a hátrébb lévő üléseket foglalták el, a többiek előbbre kaptak helyet. Kivéve Dekut meg a felemás haverját, mert azok valamiért az utolsó előtti sorban ültek, közvetlenül előttem.

-Midoriya, te is az ablaknál szeretsz ülni?- hajolt előre Denki, Deku ülésének fejtámlájába kapaszkodva.

-Uh, igen, nekem így sokkal komfortosabb.- nevetgélt zavartan. Már megint miért nevet? Tök gáz, hogy ilyen dilije van. Morogva és zötykölődve kaptam táskám után, hogy előhalászva belőle a fülhallgatóm dugjam azt fülembe. Végigpörgettem vagy négy lejátszási listát, végül a videók között találtam meg azt, amit kerestem. Benyomva a folyamatos lejátszást fordítottam telefonom képernyővel lefelé, hogy ne látszódjon a rajta lévő kócos, zöldhajú, szeplős fiú és a kezében tartott gitár.

Kirishima keltett fel. Már csak mi voltunk a buszon, na meg a sofőr.

-Tesó, öt perce keltegetlek, mi van veled?- rázogatott furahaj, majd felhúzott az ülésről.- Siess, mindenki ránk vár!

-Nem leszarom? Nélkülem nem bírnak létezni, vagy mi?- morogtam, majd táskám felkapva zsebre vágtam kezeim, úgy indultam kifelé. A Planetárium felirat debilen villogott az épület tetején, a bejárat előtt pedig az osztály várakozott.

-Mit bámultok, extrák?- forgattam szemet, majd belökve a bejárati ajtót elindultam. Azt nem tudom hova, de hülyén éreztem volna magam, ha visszafordulok. A fal mellett megállva támaszkodtam neki, közben az ajtón belépő embereket figyelve. Azonnal észrevettem Dekut, amint hátrafele magyaráz valamit, közben majdnem nekiment az osztályfőnöknek. Halkan felnevetve figyeltem, amint zavartan hajába túr, majd megcsavarja szemébe lógó hajtincsét. Mindig ezt csinálja. Ilyenkor általában teljesen elpirul, ezáltal látszódnak cuki szeplői, vagy bambán bámul maga elé, mert nem tudja megoldani a táblára írt matekpéldát.

Most fennakadnék azon, hogy miért tudok róla ennyi mindent, de az a helyzet, hogy kicseszett jó megfigyelő vagyok, szóval ezen meg sem lepődöm.

-II.A, sorakozzatok és induljunk!- hallottam az ofő hangját, mire morogva Kirishima mellé csapódtam és csigatempóban a kiállítás szárnyas ajtaja felé indultunk. Legelől azok mentek, akik minden szarra odafigyeltek, meg nyaltak az idegenvezetőnek a tudásukkal, aztán a normálisak, akik nézelődtek, mögöttük a mi csoportunk, mert mi rá se bagóztunk az egészre, a legvégén pedig Deku és felemás. Ezek ketten állandóan lemaradnak és fotóznak meg elkolbászolnak, így mindig valakinek figyelnie kell rájuk. Hátrapillantva Dekura majdnem felröhögtem, amint gyerekes lelkesedéssel forgott körbe-körbe, egyik kivetített bolygótól a másikig, csillagképtől csillagképig.