Hard boy [bkdk]

• 1 •

Jelen

Álmosan álltam szekrényem előtt, majd elnyomva egy ásítást vettem elő fekete csőnadrágom és zöld, túlméretezett pulcsim. Komótosan indultam fogat mosni, majd amint ezzel kész lettem, felvettem kedvenc piros cipőm is. Összeborzolva sötétzöld tincseim kaptam vállamra a táskám, majd egy puszit nyomva anya homlokára indultam iskolába. Útközben zsebemből előhalászva nyalókám bontottam azt ki, majd a csomagolását az egyik közeli kukába dobtam.

-Jó reggelt Midoriya!- csapódott mellém Todoroki, arca, mint mindig, most is érzelemmentes. Az utóbbi egy évben vele töltöttem a legtöbb időt, így mára már őt nevezem legjobb barátomnak.

-Neked is.- mosolyodtam el, majd lepacsiztam vele. Ezek után megtárgyaltuk, hogy aznap egy matekdolgozat és egy kemény tesióra vár ránk, ami nem is lenne baj, hiszen mindketten egészen jó tanulók vagyunk, viszont Todorokival ellentétben, én nagyon rossz vagyok tesiből. Szó szerint. Én vagyok az a srác, aki a béna amerikai tinifilmekben fent ragad a kötélen, vagy agyondobálják kidobón, vagy akit fejen talál a labda röpladbázás közben. Aztán még nem is említettem, hogy futni sem tudok, még a lányok is lehagynak. Senkinek sem volt még annyi zúzódása egy év alatt, mint nekem.

-Tesi szerencsére utolsó óra, szóval utána lesz időd haldokolni.- vont vállat kedves barátom, mire szemet forgattam. Már megszokhattam tőle, hogy általában totál nem érdekli őt semmi. Nála életuntabb ember kevés létezik, beleértve osztályfőnököm is, aki nem mellesleg problémás gyereknek hív. Nem csodálkozom, több időt töltött velem a gyengélkedőn, mint bárki más.

-Nagyon remélem, hogy nem válok Bakugou célpontjává.- motyogtam bajszom alatt, homlokomba lógó tincsem csavargatva. Amikor betettem ide először a lábam, nem gondoltam volna, hogy mindjárt a harmadik napon az osztály rosszfiújára borítom a büfében vásárolt forrócsokim. Szerintem említenem sem kell, hogy úgy ordított velem a folyosó közepén, mint valami kutyával, mellesleg azóta Dekunak hív, ami a haszontalan szinonimája.

-Inkább a dolgozatra koncentrálj, Midoriya.- mondta Todoroki, rántva egyet piros, márkás táskáján. Annak ellenére, hogy kőgazdagok, barátom sosem kérkedett vele, igazából nem sokat beszélt. Elvolt a maga kis világában, de én így szerettem őt. Mellettem volt és támogatott, sőt, ő az egyetlen ember aki tudja, hogy nem éppen a nagy mellek jönnek be, sokkal inkább az izmos mellkasok.

-Nem értem miért iratnak már a harmadik héten matekból. Szenvedünk mi eleget, nem kell még ezt is a nyakunkba varrni...- morogtam magamnak, ami rossz szokásommá vált az évek alatt. Todoroki már meg sem szólalt, hozzászokott már a motyogásaimhoz.

Az osztályterembe érve köszöntünk, majd mindketten a padunkhoz sétálva leültünk. Elővéve zöld-ezüst szerencsetollam lassan körbepillantottam a teremben, szőke, kusza hajkorona után kutatva.

-Ne keresd már olyan feltűnően.- huppant padomra Todoroki, majd egy kocka csokit a szájába dobott, a másikat felém nyújtva.

-Nem is keresem...- kaptam el róla tekintetem zavartan, majd elvéve tőle megköszöntem az édességet. Dolgozatok előtt ez a mi kis rituálénk.

-Aha.- küldött felém egy lapos pillantást, majd az ajtón belépő magas, izmos srácra vezette felemás íriszeit. Nagyot nyelve követtem tekintetét, idegességemben végigsimítva fekete, szűk farmeromba bújtatott hosszú combjaimon. Nagy részük így is fedve volt túlméretezett zöld pulcsim miatt. Bakugou mint mindig, büszkén, felszegett állal lépdelt a padjához majd székére vágódott. Csodálkozom, hogy az még nem törött össze alatta.

Utánuk sajnos a tanár is megérkezett, így nagy levegőt véve egymásra mosolyogtunk barátommal – ahogyan az lenni szokott – majd ő helyet foglalt, én pedig előre fordultam.