Hard boy [bkdk]

• 2 •

Bakugou Katsuki

-Ezt jól megcsináltad, Bakugou!- szólt rám bosszankodva Sero és Mina is egyetértően bólogatott. Ez a két extra még tavaly évközben csapódott hírhedt hármasunkhoz, és azóta nem koptak le, szóval mára már őket is barátaimnak tekinthetem. Persze ezt sosem mondanám a szemükbe... Sero nagyon barátságos és tipikus jófiú, hosszabbra hagyott, egyenes fekete haja kissé idétlenül áll rajta és szintúgy mint Denki, ő is eléggé nyurga. A másik oldalon Mina rövid, égnek álló rózsaszín haja csak úgy vonzza a tekinteteket, nem beszélve idomairól. Sok srácot kellett megfenyegetnünk, hogy csapatunk egyetlen női tagja nyugodtan élhessen. Persze őt sem kell félteni, ez a lány tökösebb jópár fiúnál, de azért mégiscsak mi vagyunk a férfiak, evidens, hogy védjük lánybarátunkat.

-Nem én tehetek róla, hogy lyukaskezű! Kivétel nélkül mindenki elkapta volna a labdát, csak az a szerencsétlen Deku ilyen bamba!- kiabáltam idegesen, ugyanis eléggé felidegesített, hogy valaki ennyire béna.- A labda nem harap, nem értem miért parázik ennyire!

-Midoriya egyáltalán nem sportos, ezt figyelembe vehetted volna.- szólalt meg a felemás hajú, nekem pedig kedvem támadt őt is arcon dobni. Jót tett volna a lelkemnek.

-Deku igyekezhetne jobban, mert csak rontja a levegőt.- forgattam szemet és morogva arrébb álltam. A tesitanár új embert küldött a pályára, így miután mindenki visszaállt a helyére, folytathattuk a játékot. Végül az én csapatom nyert – ez mondjuk nem is volt kérdéses – szóval miután megvártuk, hogy Kirishimáék befejezzék a vesztes csapat számára kijelölt büntetést, elpakolva a dolgokat az öltözőbe siettünk. Már mindannyian készen voltunk, éppen a kulcsot akasztottam fel a helyére, amikor a tanár az öltözőbe lépve felhívta magára a figyelmet.

-Bakugou, Kirishima, Iida, Todoroki és Shoji gyertek az irodámba.- mondta és már el is tűnt. Nem lehettünk bajban, ugyanis az osztályelnököt és az áldott jó Shojit is hívatta, akit mindenki szeretett az osztályban. Csendes volt, átlagos tanuló és jó volt kosárban. Engem sem zavart különösképpen, egyetlen bajom volt vele, mégpedig az, hogy nagyon magas volt, így nehéz volt őt kosárban fogni. Simán zsákolt, míg nekem nagyot kellett ugranom és erőlködnöm, hogy elérjem a gyűrűt.

-Hívatott tanár úr.- nyitott be Iida, miután kopogott, én pedig látványosan szemet forgattam túlzott udvariassága miatt. Én csak simán berúgtam volna az ajtót.

-Igen, gyertek beljebb.- intett, mi pedig a kis kabinba tódultunk.- A kosárversenyről lenne szó. A tavalyi csapat nagy része már kijárta az iskolát, így új tagokat szeretnék toborozni. Az első év alatt kiismertelek benneteket és úgy gondolom, van bennetek potenciál. Nem is terelem tovább a szót, lenne kedvetek csatlakozni? Rengeteg verseny és gyakorlás vár.- mosolyodott el végignézve rajtunk.

-Sajnálom, de csak abban az esetben, ha az edzések nem ütköznek az atlétikaedzésekkel.- hajolt meg Iida és felemás is.

-Ez megoldható, tekintve, hogy a konditermes edzéseiteket én vezetem. Az atlétika egyébként is komolyabban van véve az iskolában, ez csak amolyan plusz lenne.- magyarázta a tanár és elővett egy lapot az asztalra helyezett mappából, majd felmutatta.- Csak ezt kéne aláírnotok és benne vagytok a csapatban.

-Ebben az esetben elvállalom.- bólintott felemás azzal az unott képével, mellette pedig a túlpörgött osztályelnök bólogatott. Természetesen mind elvállaltuk, nekünk nem volt más délutáni elfoglaltságunk, na meg furahajjal amúgy is kijárunk kosarazni. Miután aláírtuk a jelentkezési lapot, már mehettünk is.

Kilépve a szűkös helyiségből azonnal szemet szúrt Denki szőke haja és Sero unott képe. Mellettük Deku ült és már csak pusztán a jelenlétével is felidegesített. Miért ott ül? Miért úgy ül? Miért van itt???

-Tch.- fordultam inkább Denki idióta feje felé és rántva egyet táskámon követtem őket ki.

-Nagyon ügyes vagy! Bárcsak én is jó lennék tesiből...- hallottam a brokkolifejű kissé vékony hangját, majd a folyosóra lépve becsaptam magam mögött az ajtót. Hogy lehet valaki ekkora nyomi?

Lassan baktattam végig az öltözők előtt, követve a hangos társaságot.

-Hé Bakugou, a hétvégén bulit tartok, ajánlom, hogy ott legyél.- fordult hátra hozzám Kirishima, majd kissé lemaradva mellém szegődött.

-Ez nem kérdés, furahaj. Minden bulidon ott vagyok, mégha bénák is.- morogtam kedvetlenül, majd rá pillantottam.- Megint én menjek a bátyáddal piáért?

-Ha nincs kedved takarítani, kénytelen leszel.- húzta el a száját. Szemet forgatva fordultam előre, ezzel egyetemben kilépve a suli főbéjáratán. Szeles idő volt ahhoz képest, hogy reggel még sütött a nap és meleg is volt.

Otthon egy gyors ebéd után azonnal átöltöztem valami kényelmesebbe és pénztárcám a zsebembe csúsztatva köszönés nélkül hagytam el a házat. A már megszokott közeli kisboltba indultam, ahova a találkozót szerveztem le furahaj bátyjával. Sosem kérdeztem meg a nevét, na meg amúgy sem érdekel, így nem igazán törtem magam, úgyis mindenki tesózza vagy valami hasonló. A srác ugyan olyan mint Kirishima, csak ő nem festette idegesítő vörösre a haját. Sokat beszél, mindenkivel jóban van és egy igazi partiarc. Annak ellenére, hogy már egyetemista, öccse összes házibuliján jelen van. Szerencsére nem kellett sok időt vele töltenem, amint megvettük az előre felírt alkoholokat, már indultunk is furahajékhoz, hogy lepakoljunk. Mivel barátom még behívott videójátékozni, így ott maradtam estig, de aztán rongyoltam is haza.

A pénteki és a szombati nap is hamar elrepült. A tanárok a hét eleji hajtás után hagytak minket egy kicsit szusszanni, így kihasználva a lehetőséget, egész péntek délután kosaraztunk, este pedig filmmaratont tartottunk Denkiéknél. A szombat délelőttöt sikeresen átaludtam, így mikor felkeltem, egy jó nagy adag spagetti után nekiálltam készülődni, ugyanis Kiriék földszintjét egy kicsit át kellett rendezni.

-Segíts a kanapéval, tesó!- állt elém furahaj, amint a házukba léptem.

-Neked is szia.- feleltem bosszúsan és dzsekimet a konyhapultukra dobva indultam a nappaliba, bakancsom magamon hagyva. Úgyis mindenki koszosan jön majd be, semmi értelme mezítláb mászkálnom. Miután segítettem áttolni a kanapét a szoba másik felébe és a tévét is biztonságba helyeztük, kipakoltuk a piák felét és a poharakat a pultra, míg az alkohol másik fele a hűtőben maradt. Alig volt időnk kifújni magunkat, hamar megérkeztek az első vendégek és szépen sorban mindenki más is, szóval este kilencre már zsúfoltságig volt az alsó szint.

-Nézd, Urarakáék is itt vannak.- mutatott az éppen belépő két lányra, viszont ami szemet szúrt azok nem ők voltak, hanem a mögöttük tehetetlenül ácsorgó két idióta. Brokkoli és felemás. Mi a szart keresnek itt? Tch, biztos vagyok benne, hogy az a buborékfejű Uraraka hívta el őket. Remélem tanult a forrócsokis incidensből és nem akar megint leönteni valamivel...

Felemás unott arcát egy pillanatig sem akartam látni, nyomi Dekuét pedig végképp nem, ám tekintetem valamiért mégis az alacsony fiún kötött ki. Vékony, mégis formás combjait fekete csőnadrág fedte, lábain pedig az az idegesítő és szembetűnő piros cipő volt. Feljebb vezetve pillantásom mértem végig oversized zöld pulcsijába bújtatott lényét, amihez illett az orrára ragasztott, édes szeplőit takaró, szintén zöld ragtapasz. Arca kissé kipirult, szemei pedig csillogtak, nem beszélve kusza hajáról. Ebben a pillanatban fordította felém fejét, én pedig bosszúsan pillantva rá a konyhába mentem a többiekhez.

-Méghogyaz édes szeplői...- motyogtam bajszom alatt és a pulthoz lépve töltöttem magamnak piát. Hosszú éjszaka lesz ez...

Sziasztok kedveseim! Itt is lenne az új rész, remélem tetszett és kíváncsiak vagytok Deku és Katsuki kapcsolatának alakulására :33 További szép estét, pihenjetek sokat!
-Shoya