Hard boy [bkdk]

• 7 •

Bakugou Katsuki

Nem tudom, hogy ez a nyomi Deku még is mi a francot képzelt amikor nekiállt lesúgni a válaszokat. Mármint oké, baromira jól jött, de ezzel nagyon megsértette a büszkeségem, és én ezt utálom a legjobban. Aztán azt hiszi, hogy azért mentegetem őt, hogy legyen mivel zsarolnom, és bármit számon kérhessek rajta! Na még mit nem. Arra volt dolgom, egy rohadt kenyeret akartam venni az öreganyámnak, és mivel megláttam amint behurcolták őt a sikátorba és nem vagyok tapló, így segítettem. Bárkivel megtettem volna, nem értem mit problémázott rajta. Az már egy másik dolog, hogy tetszett, amint nekem simult és belém kapaszkodott... Biztosan az adrenalin miatt. Minden megmentő így érezne, nem? Ez azt jelenti, hogy az áldozat megbízik benne. Vagy mi.

Aztán persze nem büntet engem a sors eléggé, még a nyakamba is sózzák ezt a szerencsétlent egy projektfeladatra.

Óra után nagyot sóhajtva álltam fel, majd megcélozva Dekut a padja elé állva csaptam a falapra. Összerezzenve pillantott fel rám.

-Órák után húzzál haza, szedj össze pár cuccot és gyere át. Elküldöm a címem.- morogtam, mert semmi kedvem nem volt ehhez a hülyeséghez.

-Már ma?- pislogott rám nagy szemekkel. Rohadtul édes volt, mégis felidegesített. Ne pislogjon már!

-Attól, hogy van rá egy hónapunk, minnél hamarabb túl akarok rajta lenni. Semmi kedvem veled lógni. Tch.- pillantottam el róla.

-Ó.. oké.- felelte zavartan. Nem vártam meg amíg még kitalálja mi a fenét mondjon, hátat fordítva indultam vissza a helyemre. Az utolsó óra vége felé közeledve még annyi kedvem sem volt élni, mint reggel, egyrészt mert ma nincs kosáredzés, másrészt zuhogott az eső, szóval Kirishimáékkal sem játszhattunk a pályán, a harmadik ok pedig, hogy ehelyett ülhetek a szobámban Dekuval édeskettesben, miközben kémiaprojektet gyártunk. Annyira izgalmas!

-Okés, majd akkor ütközünk.- pacsizott le velem Sero, majd Minával az oldalán elindultak, ugyanis megérkezett a rendelt taxijuk, na meg egy utcában laktak. Kirishimával és Denkivel az oldalamon álltam a bejáratnál lévő tető alatt a mi taxinkra, közben kapucnyim a fejemre húzva, hogyha megérkezik a sárga jármű, ne ázzon szét a hajam. Az út másik oldalán valaki az esernyőjével értetlenkedett, majd egy erősebb széllöket elrepítette az eső elleni védőeszközt.

-Basszus, ki lehet ekkora szerencsétlen?- biccentettem fejemmel az alak felé, mire két jóbarátom is felkapta fejét, mivel eddig telefonjukat nyomogatták.

-Halljátok, az nem Midoriya?- kérdezte furahaj, és abban a pillanatban fordult meg a fiú, ezzel láthatóvá téve félreismerhetetlen, undorítóan sárga táskáját.

-Tényleg ő az! Hé, jöhetne velünk, hogy ne ázzon meg.- vetette fel Pikachu, én pedig már éppen rászóltam volna, mikor ez az idióta elordította magát.- Hé, Midoriya!- integetett, az említett pedig felénk kapta fejét, majd alaposan szétnézve átsietett az úttesten. Igaz, így is majdnem elcsapta egy autó. Rohanva – már amennyire tudott – ért hozzánk, majd megtámaszkodva térdein felsóhajtott.

-Ne már, totál eláztam...- motyogta szomorúan. Mérgesen néztem Denkire, aki behúzott nyakkal mosolygott rám, majd Deku felé fordult.

-Hé, nem jössz velünk taxival?- kérdezte furahaj és kedvesen mosolyogva felé fordult.

-Az az igazság, hogy nem igazán szeretek taxizni...- vakarta meg tarkóját, zavartan nevetgélve. Ez hülye? Mit nevet?

-De nem kell aggódnod, mi is ott leszünk. És akkor téged teszünk ki elsőnek. Majd mi fizetünk.- magyarázta Denki is, mire Deku vonakodva bár, de végül beleegyezett.