Ghost || l.mh + h.js //fordítás!! ✔

;3

"Mikor...haltál meg?" Kérdezte minho óvatosan jisungot, nem volt benne biztos hogy ilyen kérdést kellen feltennie. A fiúk a folyópartnál telepedtek le , mindkettőjüknek a lábaik a víz fellet lógótt.

Miután Minhonak sikerült meggyőznie magát hogy ez nem egy tréfa, a fiúk újrabemutatkoztak egymásnak és beszélgetni kezdtek. Jisung meglepődött hogy minho mostanra nem futott el. Elvégre ő egy szellem volt.

"5 évvel ezelött? 18 éves voltam mikor meghaltam, szóval maradok 18 ameddig itt élek" mondta jisung miközbe fáradt sóhajt enged ki. 18 évesnek lenni szórakoztató volt, de ő már 5 éve az és már 23 nak kellene lennie, persze még mindig ugyan olyan magas a hangja és éretlen.

"Várj, én is 18 vagyok" kiáltja minho , mire jisung egy kicsit elmosolyodik. A furcsa helyzet ellenére amiben mind a ketten voltak, jisung továbbra sem tudott nem mosolyogni amikor Minhora nézett, ha el tudna pirulni az arca màr valószinüleg piros lenne mint a paradicsom. Hála istennek hogy nem tudott elpirulni.

"Találkoztál már valakivel aki szintén tud látni?" Kérdezte minho kiváncsian. Jisung megrázta a fejét "te vagy az első aki látott engem eddig, ezért ijedtem meg korábban annyira" minho lassan bólint a fejével, és rosszul érezte magát jisung miatt.

"Bizonyàra nagyon magányos voltál,mi? 5 év egyedül. Sajnálom hogy ezen kellet keresztül menned." Mondta minho miközben jisungra nézett. Jisung fel néz az égre és mosolyog "valójában, nem volt annyira rossz , de biztosan van oka annak miért ragadtam ebben a világban, igaz?"

Minho bólintott "pontosan, olvastam màr ilyen könyveket hogy hogyan ragadnak itt eggyes lelkek a földön. Van valami ötleted hogy miért ragadtál itt? Történt valami a halálod elött?"

Jisung kissé összeráncolta a szemöldökét miközben próbálta felidézni a múltját. "Nem, nem hiszem" mondta jisung miközben megrázta a fejét. Minho csalódottan felsóhajtott "jól van, mi majd találunk egy utat"

Mi....
Jisungnak most elöször van mellete valaki , már nincs egyedül, vele van Minho

"Gyerünk, megmutatom a titkos helyemet" mondta jisung miközben felállt. Minho felpillantott jisungra mielött fellökné magát a földröl, lesöpörve a fűszálakat a nadrágjától. "Hová megyünk?" Kérdezi miközben követi jisungot aki esétált a folyópartról.

"Majd meglátod , ez egy titkos hely , amit senki sem ismer rajtam kívül"

A fiuk sétáltak néhány percet, és minho azon kapta magát hogy távolodnak a falutól. "Várj..ugye nem tervezel meg ölni vagy ilyesmi? Ugye?" Kérdi, gúnyt keresve jisungtól. "Kérem, akkor sem tudnám megtenni ha akarnám"

Jisung megáll egy magas betonfal elött amelyet olyan vastagon borítottak a függő szőllők hogy hogy alig lehetett látni a falat. "Mi ez?" Kérdezti zavartan minho.

Jisung nem válaszolt, ehelyett kinyújtja mindkét kezét és elrántja a szőlőt az útból mint egy függönyt. Miután a szőlö nem voltátható , minho meglát egy kisseb faajtót.

"Úristen, ez pontosan olyan az a film emit néztem" mondja minho miközbe tátott szájához emeli kezét. Jisung nevetett majd kinyitotta a faajtót és bement, minho csodálkozva követi őt.

Egy titkos kert volt az, amely tele volt mindenféle növény és állatvilággal, még egy kis tó is volt amely tele volt a legszebb halakkal. Fény áramlott be az üvegtáblákból és a levegő meleg és frissnek tünt. "Szent szar" morogta magában minho miközbe körül nézett.

Jisung leült egy padra és mosolyogva csendben figyelte minho reakcióját. Nem sokkal azelött találta meg ezt a helyet, amikor ide érkezett.
Fogalma sem volt hogy hogy senki nem tud erről a helyről de örült hogy ez egy titkos hely.

Most volt valaki akivel megoszthatja, bàr alig ismeri Minhot ,de az hogy megosztotta ezt s titkos helyet vele mosolyt csalt rá.

"Gyakran jársz ide?" Kérdete minho

"Igen általában akkor jövök ha unatkozom, az emberek a faluban olyan unalmasak tudnak lenni." Nyögi jisung, amivel Minhot megnevetteti.

"Várj, miért költöztél ide egyáltalán ebbe a faluba? Ez a legrosszab hely ahová jöhetsz" kérdezi jisung minhot aki szemét forgatja.

"A szüleim nyilvánvalóan, azt gondolják hogy túl sok időt töltök a telefonomon és játékokon, azért azt gondolták hogy maradnom kéne a nagyszüleimnél rövid ideig ,míg méregtelenítem az agyam"

Jisung nevetett "akkor ez tökéletes hely neked, itt pont semmilyen wifi sincs" amitől minho még jobban nyög "akkor meddig maradsz??" "Nem vagyok benne még biztos, még a szüleimnek dönteniük kell"

Jisung bólogat némán. Persze tudta hogy minho nem örökké marad. Nem volt biztos mit várt el minhotól, de valamiért szomorú volt mert nem akarta hogy elmenjen.

"Szóval mit csináltàl az elmúlt 5 évben?" Kérdezi minho kiváncsiságból, miközben jisung megpaskolja a padon lévő üres helyet , és int minhonak hogy üljön le mellé.

Ezzel a kétfiu egymással beszélgetve töltötte el a délután hátra levő részét. Jisung arról mesélt milyen szellemként az élete , minho pedig az ez elötti városáról beszélt. A kétfiú két különböző világból érkezett, de valahogy mégis olyan szépen passzoltak egymáshoz.
Mint egy puzzle darab.

Hiányzó puzzle darabok voltak egymásnak, amiről soha nem vették észre hogy hiányzik.