Ghost || l.mh + h.js //fordítás!! ✔

;4

Ők ketten együtt töltötték a hét hátralevő részét, minden egyes nap, abban a pillanatban mikor Minho felébredt azzonal sietett a  folyópartra mivel tudta hogy jisung ott lessz.

Jisung mindig a folyópart szélén ül, és halk dallamot dúdol magában, miközbe felhőket bámulja.

Jisung eredetileg úgy tervezte hogy elhagyja a falut , de amint minho megérkezett habozás nélkül véget vetett annak a tervnek.

"Tehát embert nem érinthetsz meg, de  tárgyakat igen?" Kérdezte minho miközben szendvicset tömött a szájába, jisung bólintott, felkapott egy kavicsot és vízbe dobta.

Minho dúdolászott és tovább rágta reggelijét, kellemes csend telepedett közéjük, miközben a folyópartot bámulták és érezték , hogy a lágy szellő beboritja testüket.

Jisung nem tud segíteni magán, csak mosolyog miközben minhora néz aki azzal volt elfoglalva hogy lenyelje az ételt. Jisung az elmúlt héten próbálta kideríteni mi ez a vicces érzés a gyomrában.

Valahányszor meglátta minhot , minden féle érzelem ragadta el, szinte úgy érezte hogy újra ember lett, és mindig azon gondolkozott; vajon minho is így érez mikor látja őt?

"Rájöttél már miért ragadtál itt?" Jisung csalódottan rázta a fejét. "Nem is tudom hol kezdjem" Minho szemei felcsillantak ahogy hirtelen eszébe jutott valami.

"Azt hiszem van egy elméletem! Menjunk vissza a házamba és mutatok valamit." Kiáltott fel minho miközben felugrott, és intett jisungnak hogy kövesse őt. Jisungnak fogalma se volt mit szeretne neki mutatni, de minden kérdés nélkül követte őt.

A kétfiu hamar oda ért Minho nagyszüleinek házához. Egy kisseb ház volt egy gyönyörű kerttel. Minho kinyitotta az ajtót, Jisung pedig szorosan mögötte követte. Végül is ez volt az első alkalom, hogy minhonál járt.

A nagyszüleinek ház atmoszférája meleg és meghitt volt, amitől Jisung azzonal jobban érezte magát. "Nagyi visszatértem!" Kiáltotta minho miközben felmegy a lépcsőn ami a hálószobákba vezet.

Jisung követte példáját, és mosollyal az arcán nézett körül a házban. Minho megállt az első ajtó elött, a második emeleten , mielött kinyitotta az ajtót, ami minho szobájába vezet.

A fal világoskékre volt festve, és többnyire fehér bútorok voltak. Jisung meglepetésére a szoba egészen takaros volt, amire nem számitott. Minho a könyvespolcához lép, és könyveit ledobja a földre.

Jisung zavartan ráncolja össze a homlokát "mit csinálsz?" Minho nem válaszol csak tovább keres valamit. "Tudom hogy ide tettem- Megvan!" Kiált fel minho miközben izgatottan vesz elő egy könyvet. Jisung felvonja szemöldökét, nem értve a helyzetet.

Minho asztalára teszi a könyvet és lapozgat. "Ez egy mesekönyv, amit gyerekkoromban mindig olvastam. Egy szellemről szólt, aki képtelen volt a túlvilágra jutni. Ismerősen hangzik, nem igaz?"

Mondja minho miközben felnéz jisungra aki a könyv lapjait bámulja. Talán ebbe meg találják a választ amit annyira kerestek.

Minho megáll egy oldalnál, miközbe a szavakra mutat. "Nézd! Itt azt írja, hogy a szellem rájtött hogy mindig is szeretett volna szivárványt látni, de erre soha nem volt lehetősége"

Minho a következő oldalra lapoz, "utána sikerül egy szivárványt látnia szellemként és át megy a túlvilágra." Jisung szemei elkerekedtek, ahogy végre megértette mit akar mondani Minho.

"Azt mondod, most mennem kell szivárványt keresnem?" Kiált fel izgatottan jisung, amitől minho felnyög frusztráltan. "Nem, te hülye. Azt mondom hogy valószínüleg van valami, amit megakartál tenni amikor még éltél, de nem volt rá lehetőséged. Szóval ha sikerül rá jönnöd, és teljesíted az álmodat, eltudod hagyni ezt a világot."

Jisung szája mosolyra görbült amikor rájött, minho elmélete talán igaz lehet. Mosolya azonban olyan gyorsan hagyja el az arcát, mint amilyen gyorsan megjelent. "Hogyan kéne rájönnöm, hogy mit akartam csinálni amikor még éltem? 5 évvel ezelött volt, alig emlékszem valamire"

Mielött minho bármit mondhatott volna, kinyílik szobája ajtaja, amitől jisung kicsit összerezzent de rájött hogy senki más nem láthajtja.

"Minho, kivel beszélsz?" Kérdezi minho nagymamája miközben minho ott állt és próbált kitalálni valamit, megvakarja a fejét és szégyenlősen mosolyog. "Magamnak olvasom ezt a könyvet"

Szerencsére úgy tünt hogy nagymamája nem gyanított semmit. "Rendben, gyere le majd késöbb ebédelni." Mondta kedvesen, mielött becsukta az ajtót. Jisung és minho megkönnyebülten felsóhajtott. Aztán halkan kuncogtak.

"Elmondhattad volna neki hogy a szellem barátoddal beszélsz, amúgy sem hinné el neked" mondja jisung miközben felpattan minho ágyára.

"Olyan kényelmes az ágyad, hiányzik a ágyon alvás" nyög fel jisung miközbe elterül az ágyban. Minho beugrik közvetlenül jisung mellé.

Mind a ketten a plafont bámulták, miközben kellemes csend telepedett közéjük.

"Akkor szeretnél itt aludni ma este?"