BLACKPINK (lányxlány)

Mindenki Együtt

Másnap a kórházban ébredtem. Minden honnan csövek lógtak ki belőlem. A hasam rettenetesen fájt. Még lélegeztető gépen is voltam és képtelen voltam megmozdulni. Mikor látta a nővér hogy fent vagyok behívta Roset és Lisat is. Nagyon fájt mindenem beszélni se tudtam vagy csak nagyon halkan és gyengén.

- Képzeld átmentem a vizsgákon. Mind a kettőn, érted. Kérlek ne halj meg. Küzdj.- sírta végig mondatát olyannyira hogy alig értettem mit mond. 
- Veled szeretnék lenni, veled maradni és szeretni egész életen át. Ha ezt elveszi az apám én magam fogom megölni saját kezemmel.- Váltott hirtelen komor és bosszú szomjas hangnemre.

Nem nagyon akartam beszélni hisz még létezni is fájt abban az állapotban. Megszorítottam kezét tudatva hogy itt vagyok. Rose is a vállára tette a kezét támogatás képpen. 

-Tudod nagyon bátor voltál, te vagy a legjobb emberem még így is és mindig is az leszel. Sok mindent átéltünk együtt. Veled nőttem fel te vagy a családom. Nem hagyom hogy megússza az a barom, ne aggódj megadom neki amit érdemel. - Sírta el magát már ő is a végére. 

Éreztem hogy nincs sok időm egyre fáradtabbnak éreztem magam és alig bírtam nyitva tartani a szemem. 

- Mindent nagyon köszönök nektek, vigyázok rátok onnan fentről.- Mosolyodtam el a fájdalmaim mellett. 

- Lisa te voltál az egyetlen akit szerettem, és fogok is. Várok majd rád ott fent. Viszont szeretném ha boldog lennél és találnál magadnak valakit akit ugyanígy szeretsz és megbecsülsz. Boldogan távozom hisz itt vagytok nekem és legalább nem rákban halok meg.- hangom elcsuklott és szemem lecsukódott. Küszködve erőmmel levettem a maszkot és egy utolsó csókot húztam szájára. Az ajka még mindig finom és puha................................................................................................. 

Lisa szemszöge:

Sírásba fakadtam ki.  Mindent elvesztettem, ő volt a mindenem. Rose elsétált, látni sem akarta a testét ahogy az ágyon fekszik és a gépek sípolnak.

Vége van, a napok telnek. Magamba roskadva fekszem egész nap már lassan izomelgyengülésem lesz. Hiányzik minden nap csak rá gondolok és semmi másra nem tudok, Nem bírom ezt az életet, vele kell lennem, bármibe is kerül. Csak egy ugrás lefelé és vége.  

Kimentem a hídra és felálltam rá, vártam és csak néztem az alját. Rose mögém ment és megszólalt.

- Ennyire hiányzik?- Kérdezte.

- Nem tudok nélküle élni.- Sírtam el magam megint. 

Felállt mellém és rám nézett. Megfogta a kezem és így szólt:

Össze tartozunk mindhárman az élet nem jó nélküle mintha semmik lennénk,  a másvilágnak adjuk magunkat és vele lehetünk végleg. 

Majd leugrottunk a mélybe. 

Ennyi lett volna a történet. Mindenkinek köszönöm a megtekintést és a Votekat. Remélem tetszett. Ha szeretnétek új történetet írok ebben a témában, csak jelezzetek.  

Jisoo élte az életét, megbukott a vizsga 2. részén és szégyenében el is ment elutazott valamerre jár a világban és azóta se tudják hogy merre jár.