― 𝒎á𝒔 𝒓𝒊𝒕𝒎𝒖𝒔𝒓𝒂
❝ I don't really know a lot about love ❞.
↣ Amelyben egy bizalmatlan lány megtanulja, hogyan győzze le minden félelmét, amikor találkozik a szöges ellentétével.
❝ Think about the time it took for our paths to cross ❞.
...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
────────NAGY LÉLEKERŐRE VOLT SZÜKSÉGEM, hogy megőrizzem a hidegvérem, miközben újra és újra eltáncoltuk a keringőt. Fáradt voltam, ideges és elegem volt mindenből. Maja hirtelen felbukkanása volt az utolsó csepp abban a képzeletbeli pohárban, ami már így is csordultig volt, kezdtem feladni a reményt, hogy ma végre lehet egy nyugodt napom.
A keringő a régi idők nagy báljainak fénypontja volt, olyan klasszikus tánc, amely egyébként ránézésre szépséget és harmóniát árasztott magából, de persze ezt csak akkor tudtam elmondani, amikor épp nem én voltam az, aki táncolta. Szinte kötelező elemként szerepelt a szalagavatók és az esküvők programjában, így Gábor minden igyekezetével azon volt, hogy az alapokat minél jobban megtanulhassuk. Azonban mint mindig, a szerencsétlenségem közbeszólt, újra és újra elbuktam a saját lábamban, főleg ebben a magassarkúban, amit otthonról szedtem valamelyik fiókból. Nem volt még fehér magassarkúm a tánchoz, viszont mára kértek egyet, úgyhogy valamit meg találnom kellett.
— Amikor én lépek előre, te a bal lábaddal hátra, közben helyezd rá a testsúlyod — vezérelt Milu halkan, összeráncolt szemöldökkel pillantottam fel rá. — A testedet mozgasd úgy, mintha kissé a föld felé mozdulnál el.
Most is felálltunk egymással szemben az újabb kísérlethez, Milu a bal kezével a jobbomat tartotta fejmagasságban, ezáltal képes volt a megfelelő irányba fordítani, amikor kellett. A másik tenyerét a lapockámra rakta, vízszintesen tartott karján pedig ott pihent az én kezem. Annak ellenére, hogy már hetek óta így táncoltunk, most is bennem rekedt a levegő, amilyen közel kellett mennem hozzá és engedni, hogy megérintsen.
— Én is tudom, mit kell csinálnom! — fújtattam nehezen. — Nem kell segítened!
— Ha vissza akarsz menni táncolni a többiekhez, kérlek, hadd segítsek. Gondolom, nem akarsz örökké ebben a kis sarokban keringőzni — győzködött, szavai pedig megtették a hatásukat, mert kénytelen voltam belátni: igaza volt. Nem táncolhattunk örökké félrevonva mindenkitől.
Visszapillantottam mélykék szemeibe, biccentettem egyet, majd azt tettem, amit mondott. Amikor ő a jobb lábával lépett előre, én a ballal hátra, úgy vittem hátra a másik lábamat is, az apró szorítására a kezemen, áthelyeztem a testsúlyomat. A mozdulat végére pedig hagytam, hogy a testem picit felemelkedjen, könnyedén és légiesen.
— Mondtam, hogy nincs szükségem a tanácsaidra, hogy tudjam, mit csinálok — szegtem fel az állam, miközben bal lábamat felemeltem egy aprónyit, újra átbillentettem a testsúlyom, mintha csak helyben jártam volna, legalábbis Gábor azt mondta, ennek kívülről úgy kéne kinéznie.
