Bo(y)ss bitch /Yoonmin ff/

♕4. Fᴇᴊᴇᴢᴇᴛ♕

'𝙅𝙪𝙨𝙩 𝙗𝙚𝙘𝙖𝙪𝙨𝙚 𝙄 𝙙𝙤𝙣'𝙩 𝙨𝙝𝙤𝙬 𝙞𝙩, 𝙙𝙤𝙚𝙨𝙣'𝙩 𝙢𝙚𝙖𝙣 𝙩𝙝𝙖𝙩 𝙄 𝙙𝙤𝙣'𝙩 𝙛𝙚𝙚𝙡 𝙞𝙩.'

———————————————————

Mrs. Park egy utolsó ijedt pillantást vetett Jiminre, majd kisietett a szobából, le a lépcsőn, egészen a földszintig. Jimin mindeközben erőteljesen reménykedett, hogy valamit félrehallott és nem az édesapja ért haza az imént.

      -Szervusz, drágám! Hogyhogy ilyen hamar hazaértél? – töltötte be Mrs. Park hangja a ház csendjét, amint leért az emeletről, mire Jimin idegesen hunyta le szemeit. Kétségtelen, hogy az apja ért haza, bármennyire is reménykedett ennek ellenkezőjében.
     -Jöttek valami egyetemisták, így a fele munkást hazaküldték, hogy az egyetemisták gyakorlatozzanak a helyünkben. A másik fele maradt segíteni nekik – közölte a férfi, Jimin pedig körbenézett a szobában, keresve, hová bújhatna. Az apja mogorva stílusa talán csak még rosszabb lett az évek alatt...

     Hallotta, hogy szülei még lent beszélgetnek a földszinten, de hamarosan egyre közelebbről hallotta ezt a beszédet. Nem fogta fel, miről lehet szó, túlságosan eluralkodott rajta a pánik.

     -Drágám, figyelj csak! Az igazság az, hogy... – kezdte Mrs. Park, tervei szerint beavatva férjét abba, hogy fiuk a házban tartózkodik, de már késő volt.
     -Te mégis mit keresel itt? – hallatszott a férfi ideges hangja, miközben sokkoltan nézett végig a rózsaszín hajú fiún. Jimin már szóra nyitotta volna a száját, de a férfinek esze ágában sem volt végighallgatni őt. Nem akarta hallani a magyarázkodását, sőt valójában látni sem akarta a fiát. Szégyellte, ami a fiából lett, úgy gondolta, ezzel elrontja a család jó hírnevét. Illetve nyilván haragos is volt, amiért a fia nem volt képes megbecsülni azt, amit a szüleitől kapott, hanem inkább azt az utat választotta, hogy a testével keres magának pénzt. Persze édesapja még csak meg sem próbálta megérteni őt, végig sem hallgatta fiát, amikor az megpróbálta elmagyarázni, miért csinálja ezt az egészet.

     Jimin valószínűleg soha nem felejti el azt a napot, amikor a szülei megtudták, hogyan keres pénzt. 17 éves volt akkor és éppen Jungkookéknál töltött el egy hétvégét, amikor a szülei beléptek Jeonék házába és dühösen hazarángatták fiukat, aki akkor még semmit sem értett. Otthon pedig kezdődhetett az ordibálás mindhármójuk álláspontjáról. A veszekedést követően Jimin zokogva vonult el a szobájába, ahová hamarosan édesanyja is követte őt. Persze a fiú alig győzött bocsánatért esedezni. Az volt a szerencséje, hogy édesanyja egy csodálatos nőként és még annál is csodálatosabb édesanyaként próbálta megérteni a fiát. Éppen ezért, mint már sokszor említettem, Jimin természetesen korántsem az édesanyja miatt költözött el és szakított meg a szüleivel mindenféle kapcsolatot. Ha az apja nem lett volna, az anyjával mindent megbeszélt volna, hiszen igazán szerették egymást. A probléma inkább azzal volt, hogy az édesapa gyakorlatilag eltiltotta őket egymástól. Jimin pedig nem merte volna megszegni azt, amit a férfi kért tőle. Nem voltak túl kellemes emlékei vele kapcsolatban...

     -Azonnal takarodj a házamból! – szűrte a szavakat a férfi fogain keresztül.
     -Miért tenném ezt? Itt születtem, itt nőttem fel, itt élnek a szüleim... – kezdte sorolni Jimin, kissé felbátorodva, amint megtalálta hangját, de édesapja szavába vágott.
-Csak az édesanyád él itt, apád nincs! Ez a ház pedig az enyém, én döntök arról, ki tartózkodhat itt, a döntésem pedig az, hogy te azonnal eltakarodsz innét, mert nem tartozol ehhez a házhoz! – emelte fel a hangját a férfi, Jiminben pedig eltörött valami. Minden egyes alkalommal, amikor édesapja ilyen ocsmány hangnemben beszélt vele, letörött a szívéből egy darab. Egyre több darab.
     -Ez nem így működik. Anya engedett be, ő pedig itt lakik, azt enged be, akit ő jónak lát – emelte fel a hangját kissé a fiú is. Persze valójában nem ideges volt. Inkább csak csalódott. Rettenetesen fájtak neki az apja szavai. Valójában azzal, hogy ő is egyre jobban belement a veszekedésbe, csak megpróbálta megakadályozni, hogy szemeiből a könnyek távozni akarjanak. Tudta, hogy ha nem adhatná ki magából kiabálással a fájdalmát, hamarosan zokogásba torkollana részéről ez az egész.
     -Rendben, anyád beengedett, én pedig azt mondom, hogy takarodj! Ha ő beengedhet bárkit, akkor én ki is rakhatom azt az embert, főleg, ha egy olyan kis mocskos szemétről van szó, mint te – köpte a szavakat teljes undorral hangjában.
     -Drágám, kérlek – próbálta nyugtatni a férfit Mrs. Park, de ő csak megemelte kezét, ezzel fenyítve az asszonyt, aki azonnal némán összébb húzta magát.
     -Ne merészelj kezet emelni rá! – szólt rá apjára azonnal, gondolkodás nélkül Jimin, mire a férfi idegesen ráemelte tekintetét. Jimin azonnal megbánta, amit mondott.

     A férfi haragosan indult el a vékony fiú felé. Magasságra és szélességre is sokkal nagyobb darab ember volt Jiminnél, így amint a fiú meglátta, milyen idegesen lépdel felé az apja, kissé hátrálni kezdett. Azonnal megbánta, hogy egyáltalán szóra nyitotta a száját.

     -Mit mondtál? – kérdezte tőle fenyegetőn, majd a fiú elé érve megragadta annak haját és kissé megrángatta őt. Jimin ekkor már megszólalni sem mert, szemeiből pedig önkénytelenül is folyni kezdtek a könnyek. Ez részben a fájdalom, részben pedig a félelem miatt volt. – Bele mertél szólni abba, hogy hogyan bánok a feleségemmel? Pont te? Egy huszonéves kis kurva, aki férfiaknak adja oda a testét, ahelyett, hogy egy dolgozó felnőttként viselkedjen és családot alapítson? Én a helyedben elsüllyednék szégyenemben és soha többé nem kerülnék a szüleim szeme elé – mondta fenyegető nyugodtsággal, majd elengedte a fiú haját, aki összehúzva magát néma zokogásba kezdett. Kezeit összefonta maga körül és ujjaival mélyen felkarja bőrébe mart. Gyűlölte önmagát abban a helyzetben, hiszen tudta, ő a hibás azért, hogy az apja megőrült. Legszívesebben ott, abban a pillanatban meghalt volna...

     Szerette volna rendbe hozni a családját, főleg a szülei kapcsolatát. Tudta, hogy az apja fokozatosan beleőrült abba, amit a fia tett, ezért jutott el arra a szintre, hogy még a saját feleségére is kezet emeljen. Egyszerűen csak megbolondult.

     -Negyed órát kapsz, hogy megtehesd, amiért jöttél, bármi is legyen az. És csak hogy tudd, ezt sem miattad teszem, hanem az anyád miatt, hogy ne tedd még nagyobb lelki ronccsá őt – mondta a férfi, majd kilépett a szobából.

Néhány másodperc múlva Jimin eszméletét vesztve a földre zuhant.

Sziasztook!
Ez a rész őszintén nekem kicsit hiányosnak tűnik, de remélem, azért olvasható volt:( majd a napokban mégegyszer átolvasom, hátha akkor eszembe jut, hogyan tudnék rajta javítani.
Hamarosan jövök a következő résszel <33

2022년1월10일 오후 10:01