Bo(y)ss bitch /Yoonmin ff/

♕10. Fᴇᴊᴇᴢᴇᴛ♕

'𝙎𝙤𝙢𝙚𝙩𝙞𝙢𝗲𝘀 𝘁𝗵𝗲 𝘄𝗼𝗿𝘀𝘁 𝗽𝗹𝗮𝗰𝗲 𝘆𝗼𝘂 𝗰𝗮𝗻 𝗯𝗲 𝗶𝘀 𝗶𝗻 𝘆𝗼𝘂𝗿 𝗼𝘄𝗻 𝗵𝗲𝗮𝗱.'

—————————————————————

     Jimin hamarosan felébredt. Furcsállva tekintett körbe az idegen szobában; Barackszínű, díszes falak ölelték körbe a helyiséget. A plafonról csillár ereszkedett alá, mely hatalmas volt és olyan díszes, hogy azt már-már túlzottan is csicsásnak lehetett nevezni. A szoba nagy volt, kényelmesen elfért volna ott néhány táncos is, hogy ott gyakorolják ki újabb koreográfiáikat. Bútorok nemigen voltak, leginkább csak néhány polc, egy asztal és két kisebb szekrény, így arra lehetett következtetni, hogy a szobából nyíló három ajtó közül az egyik egy gardróbba vezet. Ahogy pedig felült az ágyban és azt is jobban szemügyre vehette, egy elég nagy, puha bútoron találhatta magát. Feje fölött baldachin húzódott, a takaró piros, díszes mintájú, drága minőségű anyagból készült, a matracok pedig talán a világ legkényelmesebb matracainak voltak mondhatóak. Fogalma sem volt, hova kerülhetett, de annyi bizonyos volt, hogy jómódú az épület lakója... Nem is kicsit.
     Mondanom sem kell, Jimin sok jómódú helyen megfordult már. Volt ő luxusépületekben, mindenféle cicomás, cifra szobákban, kényelmes ágyakban. Mégsem látott még hasonlót.

     Az első gondolata az volt, hogy egy palotában van. Hamarosan belép majd a király a szobába, ahol elszállásolta, és kijelenti, hogy mától csak és kizárólag az ő szajhája lesz majd. Nem mehet sehová, ide lesz bezárva élete végéig és az egyetlen ember, akinek kielégítheti a vágyait, a király lesz.

     Persze gyorsan elhessegette a gondolatot, amint realizálta, hogy bizony a 21. században járunk. Ebben az időszakban pedig nem túl valószínű, hogy mindenféle király járkálna az utcákon és szajhákat gyűjtene magának. El is mosolyodott a gondolaton és saját butaságán, majd ismét gondolkodóba esett. Hiszen talán nem egy királyról van szó, de gondolatmenete további része könnyedén megeshet. Az emberek szeretik kisajátítani a dolgokat. És sokszor a hozzá hasonló 'munkásokat' is csupán 'dolgoknak' tekintik. Hiszen ő olyan, mint egy tárgy. Egy tárgy, ami kielégíti mások szexuális, sokszor beteges vágyait és igényeit. Senki sem tekinti őt embernek, még a saját családja sem, így meglehet, hogy valaki meghallotta hírét és elvitte magához, majd bezárta ebbe a lakosztályba és néhány óra múlva majd kinyitja az ajtót, hogy megnézze, felébredt-e már a fiú.

     Ezekkel a gondolatokkal és kisebb-nagyobb pánikkal lökte le tehát magáról a takarót a fiatal, majd felpattanva az ágyból, sietett az ajtóhoz. Hirtelen nyomta le a szoba kilincsét, miközben levegőt venni is elfelejtett olyasfajta reményei közepette, miszerint az ajtó kitárul és kiléphet azon.

     Fel volt készülve a csalódásra. Arra, hogy az ajtót zárva találja majd és órákra, sőt talán örök életére bent ragadt ebben a luxusbörtönben. Az ajtó azonban, legnagyobb meglepetésére kinyílt és utat engedett neki.

     Jimin hosszú másodpercekig csak állt és nézte a lassan kitáruló eszközt. Egyszerűen nem hitt a szemének. Úgy érezte magát, mintha most szabadult volna egy földalatti laboratóriumból, ahol ajtók nélküli életet élt és éppen akkor fedezte volna fel, mire is jó egy ajtókilincs. Hihetetlen csodának vélte azt.

     Amikor végre összeszedte magát, lassan kilépett az ajtón, egyenesen a folyosóra. Lépett egyet, azonban az az apró, óvatos mozdulat is úgy hatott a hatalmas, kihalt folyosón, mintha egy bombát robbantott volna fel azon. A hang hatására még ő is összerezzent, annak ellenére, hogy tisztában volt azzal, csupán a lépése adta a tompa hangot. Persze közel sem volt az olyan hangos, de az ijedt fiút megijesztette a tény, hogy bárki meghallhatja őt. Hiszen fogalma sem volt arról, hol van és milyen emberek tartózkodhatnak még az épületben rajta kívül. Még csak arra sem emlékezett, vajon hogyan kerülhetett ide.