Bo(y)ss bitch /Yoonmin ff/

♕12. Fᴇᴊᴇᴢᴇᴛ♕

'I act strong, I act like I can face the world alone, all by myself but to be honest I'm fragile easy to break... I just don't show it... until I'm alone at the end of the day.'

——————————————————————

    Amikor Jimin legközelebb felébredt, először nem érzékelt semmit. Az első és egyetlen dolog, ami agyába férkőzött, egy bizonyos gépiesen pittyegő hang volt, semmi más.
Csak mereven hallgatta néhány másodpercig tovább fekve egyhelyben, majd amint felfogta ennek a bizonyos hangnak a súlyát és jelentését, szemei olyan hirtelen pattantak ki, hogy az már szinte fájdalmasan hatott. Fel is ült volna ő akkor az ágyban, egy lendülettel szemei kinyitásával, azonban valahogy képtelennek érezte magát erre. Teljesen el volt erőtlenedve és alig-alig fogta csak fel, mi történik jelenleg körülötte. Annyi persze feltűnt neki, hogy egy kórházi szoba az, ami ébredése helyszínéül szolgált aznap reggel. Ez pedig, azt hiszem, egy nemigen meglepő tény azok után, amit az előző éjszaka művelt ő magával... És amiből természetesen ő nem sok mindenre emlékezett. Az összes emléke ugyanis az éjjel történtekről annyi volt, hogy zokog, majd a konyhába megy és valamit... csinál. De hogy mit, az már rögtön nem is volt tiszta számára. Persze sejtette ő, mi lehetett az a valami, hogy is ne sejtette volna. Hiszen rendre ébredt fel a fiú reggelente kínzó fejfájással a konyhakövön és hasonlók és persze tisztában volt ennek a fejfájásnak az okozóival, azonban arra még sosem került sor, hogy kórházba jusson egy alkohollal zárt nap okán. Talán... túl sok gyógyszert vett volna be az alkohol hatásának megsegítéseként?

    Jimin lassan megemelte a kezét, hogy azt arcához emelve megdörzsölhesse szemeit, azonban erre valami képtelenné tette őt. Mi a frász? Ezek kikötöztek engem? - realizálta idegesen, miközben hirtelen visszanyerve addig elveszettnek hitt erejét, rángatni kezdte csuklóit az ágyon, fémes csörgést vonva ezzel maga után.

    -Igen, Jimin, ki vagy kötözve. Nem fogsz tudni felkelni, ne is próbálkozz vele, mert csak fájni fognak a kezeid, mást úgysem érsz el ezzel a tombolással - szólalt meg egy nyugodt hang, mire Jimin meglepetten kapta fejét annak irányába.

    Min Yoongi lassú léptekkel közeledett hozzá, majd foglalt helyet a Jimin ágya mellett addig üresen álló széken.

    -Mit keresel itt? És mégis miért vagyok kikötözve? Mi vagyok én, kutya? - kérdezte a rózsaszín hajú, idegesen nézve a mellette helyet foglaló sötétbarnára.

    -Mert öngyilkossági kísérlettel lettél bejegyezve - ismertette a tényeket Yoongi, továbbra is tartva azt a hangszínét, amivel általában csupán az időjárást ismerteti az ember, nem is foglalkozva társa ideges, erélyes szavaival.

    Jimin persze értetlenül ráncolta szemöldökét, ahogy mellette ülőt kémlelte.
Öngyilkosság? De hát én nem is... Én nem... - kezdte mentegetni magát fejben, azonban Min Yoongi hamarabb adott választ kérdéseire, minthogy neki azokat kimondania kellett volna.

    -Mindenki tisztában van a ténnyel, hogy ha nyugtatóra alkoholt fogyaszt, azzal az életét teszi kockára, te mégis megtetted. Ezzel, azt hiszem, eleget is mondtam - közölte, Jimin pedig, saját magát is meglepve, azonnal elszégyellte magát. Tudta, hogy Yoonginak igaza van. És amint mindezt a férfi leközölte vele, azt is tudta, hogy Yoongi tud mindenről. Ő maga sem értette, miért, de őszinte szégyenérzet uralkodott el rajta, amint realizálta, hogy ez a férfi milyen állapotban látta őt az éjjel.

    Min Yoongi megjátszott nyugalma ellenére természetesen borzasztóan feszengett az apró, elkülönített kórházi szobában, ahogy rózsaszín hajú társa mellett ült a fehér kórházi széken. Szíve szerint csak nézte volna a másikat, újra és újra konstatálva, hogy bizony ő megmentette ezt az életet a minap, egymás után méghozzá kétszer is, azonban abban a szituációban képtelen volt Jiminre vezetni a tekintetét. Akárhányszor ránézett ugyanis, újra, s újra eszébe jutottak a múlt éjszaka emlékei, melyeket azonban nem szeretett volna úgy felidézni, hogy a mellette lévő, kórházi ágyon kikötözve fekvő ébren van. Akkor nagy eséllyel nem bírta volna tartani magát és könnyei a fiú szeme láttára buktak volna ki belőle. Ezt pedig semmiképpen sem szerette volna.

    Fogalma sincs, miért fordult vissza aznap éjjel a hazafelé vezető úton. Valami egyszerűen nem hagyta nyugodni őt és egyre-egyre előtört benne az érzés, a gondolat, hogy Jimint valami érni fogja az éjszaka folyamán: valami, amitől kötelessége megóvni őt. Azóta sem sikerült rájönnie, mi vonzotta vissza őt ahhoz a házhoz: talán egy védangyal, vagy éppen ennek ellentéteként az a bizonyos dolog, amit a Halálnak nevezünk, azonban Min Yoongi visszavezetett arra a pontra, ahol legutóbb látta a rózsaszín hajú férfit, majd gondolkodás nélkül, szinte futva nyitott be annak házába. Szerencsére abban a szituációban kikopott belőle az a cseppnyi uralkodói tisztelet is, ami szorult másodszülött énjébe, és mindenféle kérdés nélkül kezdte el keresni Jimint.

    Yoongi a konyhakövön fekve talált rá a férfire: Szája habzott, a levegő után zihálva kapkodott, szemeit mereven a plafonra függesztette. Nem látott ő már azokkal, mindkettő teljesen üveges volt, olyan tágra nyílt pupillákkal, hogy sötétbarna szemszínéből szinte egyetlen milliméter sem volt látható. Pánikolva próbálta ébresztgetni őt, Jimin azonban semmire nem reagált. Csak feküdt tovább zihálva, pislogás nélkül bámulva a semmit.

Ezek után Min Yoongi természetesen mentőt hívott.

    -Egész éjjel itt voltál? - kérdezte Jimin a mellette ülőtől, megtörve a kialakult kínos csendet, mire Yoongi, visszatérve gondolataiból a jelenbe, csupán némán bólintott egyet. - Mégis miért? - tette fel a következő kérdést a férfi, hevességével pedig még saját magát is meglepte. Erre persze már Yoongi sem tudta tartani magát, értetlenül vezette a másikra tekintetét.

    -Mert mondjuk nem akarom, hogy meghalj - válaszolt egyértelműen, tartva komoly stílusát és mégis valahol furcsálló hanglejtést vetve bele mondatába.
Min Yoongi azelőtt még soha nem találkozott depresszióval küzdő emberrel. Nem értette, hogyan élhet valaki ilyen instabilan, ennyire bizonytalan gondolatokkal, mégis hirtelen elé került a példa, annak ellenére, hogy szíve szerint sosem látta volna, milyen is a valósága ennek az egésznek.

    Park Jimin csak nézett a másikra. Igazából fogalma sem volt róla, hogyan reagálhatna. Hiszen továbbra is oly' furcsa volt számára, hogy Yoongi ismeretlenül is ennyire vigyáz rá, hogy egyszerűen nem tudott mit kezdeni a szituációval.

    -Khm - köszörülte meg a torkát végül, elkapva tekintetét a másikról. - Ne haragudj, de... nekem nincs szükségem arra, hogy aggódj értem. Én... nem vagyok olyan ember, aki aggodalmat érdemelne másoktól - mondta, majd egy hatalmasat nyelt ennek kíséreteképp, így tartva vissza általa oly' gyengének tartott énjét. Egyszerűen nem engedhette közelebb magához Yoongit. Nem hagyhatta, hogy a férfi igazán megismerje őt.
    -Mégis miért- - kezdett bele az idősebb, Jimin azonban idegesen pillantva rá, szavába vágott.
    -Mindkettőnknek jobb lenne, ha többé nem keresnél, Yoongi. Az egyetlen dolog, amit tenni tudok veled, az, hogy összetörlek és tönkreteszlek, erre pedig, úgy gondolom, semmi szükséged. Szóval most egyszerűen csak menj haza, és hagyd, hogy én döntsek, mi a jó nekem! Felnőtt férfi vagyok, felesleges aggodalmakkal traktálnod magad az irányomba - magyarázta a rózsaszín hajú, kimondva minden gondolatát, ami egyszeriben kibukott csodaszép ajkain. Természetesen nem szívéből szóltak ezek a szavak, esze és negatív tapasztalatai mind szíve ellen dolgoztak. Valójában akkor, abban a percben szíve egy része saját szavai hatására repedt meg.

    Majd ahogy a feldühödött Min Yoongi hirtelen felindulásból felpattan a fehér székről és elhagyta a kórtermet, egy kósza könnycseppel kísérve ez a darab szívéből nem másként járt, le is tört.

Sziasztok!
Többen is érdeklődtetek, mikor hozom a folytatást. Nos, elég gyenge rész lett ez, illetve rövidecske is a többihez képest, de sajnos ennyit tudtam ebből kihozni, mint átvezető:(
Remélem, a következőeket jobban össze tudom majd szedni gondolatban és élvezhetőbbek lesznek 🥹
Szép estét mindenkinek, Detti💗

2023년3월28일 오후 11:21