Bo(y)ss bitch /Yoonmin ff/

♕11. Fᴇᴊᴇᴢᴇᴛ♕

'Pain changes people,
Some become rude.
And some become silent.'

———————————————————————

-Biztosan megleszel? – nézett Yoongi aggódva Jiminre, ő viszont nem viszonozta a pillantást. Nem akart Yoongira nézni. Félt, hogy akkor elbizonytalanodna, és ijedtében úgy döntene, mégis inkább Yoongival marad éjszakára.
-Persze, minden rendben lesz – válaszolta ridegen, szigorúan ölében pihenő táskáját nézve. – Köszönöm, hogy hazahoztál! – tette hozzá, majd a kilincs után nyúlva kinyitotta az autó ajtaját és kiszállt a járműből. – Jó éjszakát! – mondta és már csapta is volna be az autóajtót, amikor Yoongi utána szólt.
-Jimin! – szólította, mire a fiú őszinte értetlenséggel vezette végre rá a pillantását. – Nagyon vigyázz magadra, oké? És bármi baj van, keress meg! – mondta, aggodalmas pillantással nézve társát, mire a másik csak bólintott.

Min Yoongi még maradni akart. Úgy érezte, képtelen ott és akkor elengedni Jimint. Ostoba és felelőtlen döntésnek tartotta ezt.
-Umm... izé... – kezdte, elvesztve minden magabiztosságát, melyet általában véve tartott. – Ne maradjak? Talán... jobban éreznéd magad, ha nem lennél ismét egyedül – ajánlotta félve, azonban erre csak heves fejrázást kapott válaszul.
-Megleszek. Tényleg – felelte Jimin töretlenül, majd befelé lendítette a kocsiajtót. – Jó éjt, Yoongi!
-Jó éjt! – motyogta tehetetlenül a másik, majd csak nézte és nézte, amint a fiú befelé indul a házba és belépve az ajtón, lassan eltűnik a szemei elől.

Hirtelen úgy érezte magát, mintha abban a percben elvesztett volna valakit. Valakit, aki igazán fontos volt számára. Pedig ez botorság! Hiszen még csak nem is ismerte!
     ...Mégis aggódott. Negatív érzések és gondolatok kezdték uralni elméjét, és fogalma sem volt, mit kezdhetne azokkal. Még csak értelmezni sem tudta őket, hiszen egy nagy kavalkád volt az egész. Annyit tudott csupán levonni abból, hogy igazán félti Jimint.

Képzelete sorra játszotta le előtte a képeket. Rosszabbnál rosszabbakat; Egy leplet, melyet apró vércseppek borítanak, egy kést, mely okozója azoknak. Egy kádat, melynek vizét bepiszkítja a vöröslő vér és egy embert. Meredt szemekkel, vérben ázva... holtan. És az egyetlen, amit tehetett, nem más volt, mint a reménykedés és bizalom: abban, hogy ez nem Jimin valós jövője, csupán a túlgondolás és túlzottan erős vizualitás szüleménye Min Yoongi saját fejében.

Yoongi még egy darabig csak nézett a házra, majd sóhajtott egyet és elhajtott.

𓆙𓆙𓆙

Egy zokogó férfi ült az ajtó belső oldalán. Jimin nem jutott messzire, hiszen amint belépett házába, elkapta őt a zokogás, mely kénytelenné tette leülni őt ott és azonnal. Nem azért sírt ő már, mert szomorú lett volna; össze volt zavarodva.
Fogalma sem volt, mitévő legyen.

Szeretett volna Yoongival maradni. Igazán szeretett volna, mégis úgy érezte, nem teheti. Yoongi nem olyan ember volt, mint a többiek. Ő nem akarta őt kihasználni, nem akart vele lefeküdni, sem pedig semmi más. Egyszerűen csak szeretetteljes volt. Ezt pedig Jimin nem igazán tudta hova tenni.
Tényleg igazán régen voltak már vele kedvesek az emberek. Pontosabban a valóság az, hogy igazán kedvesek voltak ők, csupán nem önzetlenül. Mindenki elvárt valamit cserébe, ami bár sokszor kedvezőnek tűnt a fiú számára, csak egyre inkább lehozta őt az életről.

Olyan érzés volt, mintha a fiú aznap egy igazi angyallal találkozott volna. Persze már hamarabb is eszébe jutott ez a fajta gondolat, azonban ott, a bejárati ajtóban zokogva érezte csak Jimin igazán azt, hogy egy igazi angyalt engedett el ő az imént. Valakit, aki talán végre segíthetett volna neki abban, hogy kiegyensúlyozottabb, teljesebb életet élhessen. Ez persze nem csak Yoongi kedvességéből fakadó érzés volt: Külsőre is egy angyalra hasonlított, főként fehér bőre és aggodalmas tekintete miatt. Na, meg ha már itt tartunk: Yoongi őszinte féltése, szeretete egyértelműen éreztette vele angyali mivoltát. Egyszerűen olyan érzést keltett benne, vele kellene maradnia. Szinte vonzotta őt a Yoongiból áradó védelem érzete.