A még tiszta vérem

6. Fejezet- Az ott alvós buli

- Mi van Jerry csak nem látsz valamit?- kérdezte egy rekedt hang.

- Olyan különös ez a nádas nem gondolod?- felelt a másik.

- Jaj, jössz itt a hülyeségeiddel. Rendőrök vagyunk nem természettudósok, hogy azt figyelgessük, hogy milyen a nád. Rendben?

- Rendben, biztos csak a fáradtság miatt képzeltem be az egészet.- ezzel a hangok megint távolodni kezdtek. Az engem világító fény eltűnt. Csend volt egészen addig amíg meg nem találták a hullát.

- Erősítést kérünk! Ismétlem erősítésre van szükségünk. A feneketlen mélység tavánál vagyunk, egy lány van itt teljesen szétmarcangolva!- mondta egy adóvevőbe az egyik. Távolról szirénákat hallottam. Mivel a zsernyákok elkezdtek kutakodni, és össze vissza járkálni, lépnem kellett valamit. Halkan, de gyorsan kimásztam a tóból.  Elővettem kettő dobó csillagot, amiket a két közalkalmazott irányába dobtam. Mivel jól tudok célozni, megfelelő helyen találta el őket. A fejükből ömleni kezdett a vér. Kihasználtam a tehetetlenségüket. Hátulról átkaroltam az egyik alkalmazottat és egy határozott mozdulattal elvágtam a torkát. A másik rémülten nézte a jelenetet aztán sarkon fordult, és elkezdett az ellenkező irányba botorkálni. Nevetve követtem őt lassú léptekkel. Ő sem úszta meg, ugyan olyan sorsra jutott, mint a másik. Nem volt sok időm, ezért kicsit kapkodnom kellett. Kirántottam fejükből az eszközeimet, majd vad loholásba kezdtem. Az erdőn keresztül futottam egészen addig, amíg már nem hallottam a szirénák eszméletlen hangos zaját. Ziháltam, tüdőm éget a megerőltetéstől. Egyedül voltam ami egy tökéletes alkalmat nyújtott arra, hogy átgondoljam, hogy mit hogyan csináltam. Végiggondoltam, követhettem-e el hibát, nem hagytam-e valami nyomot, nem követett-e senki sem. Miután a légzésem újra a normális tempójában működött, elkezdtem sétálni. Nem volt valami nagy erdő, de épp elég nagy ahhoz, hogy el lehessen rejtőzni. A házunk a város közepén volt, tehát kénytelen voltam eldugott kis utcákat, sikátorokat keresnem a feltűnésmentes közlekedéshez. Az út közben olyan érzés kerített hatalmába, mintha valaki követne engem. Nagyon alaposan néztem körül mindig mikor másik utcába kellett tévednem, sehol senki. Ám az érzés nem múlt el. Mikor már a házunk közelébe tévedtem már csak kettő kicsiny sikátor választott el a melengető biztonságos otthonomtól. Amikor az első szűk útra léptem, észre vettem egy fekete kapucnis férfit. A csukja a fejére volt hajtva. Nem lehetett látni az arcából semmit, de az alakja ismerős volt. Nem mozdult semelyikőnk. Csak meredtünk kegymásra, mikor is ezt megelégeltem, elindultam felé lassú léptekkel. Ő is mozgásba kezdett. Egymástól két méterre álltunk meg.  A bal kezével lerántotta az arcát takaró leplet, és megkönnyebbülve láttam, hogy ő nem más, mint a reggeli ismerős. Nagy kő esett le a szívemről.

- Csak te vagy az? Azt hittem, hogy valami elmebeteggel találkozok.- kaptam az egyik kezemet a szívemhez.

- Nem kellett volna félned, hisz a csajjal is elég szépen végeztél.- monda rekedtes hangon. Eközben elmeredtem a gyönyörű szürke szemeiben.

- Akkor te voltál az aki tapsolt?- érdeklődtem szerényen.

- Igen, és az egészet láttam. Szép munka volt, és amit a rendőrökkel csináltál.. Nem is hittem volna. Gyors és praktikus támadás volt. Nem pazaroltál el egyetlen egy percet sem, ami a menekülés fázisnál nagyon fontos.

- Köszönöm! De miért is vagy itt?- váltottam témát nagyon gyorsan.

- Csak meg akartam nézni a kis születendő ragadozót.- vigyorodott el.

- Oh hát most már világos...

- Akkor én mennék is. Majd még találkozunk.- közölte velem, miközben elhaladt mellettem, és egy csókot küldött a levegőben. De ha ez még nem lenne elég ezt még egy huncut kacsintással fűszerezte meg.