A még tiszta vérem

10. Fejezet- A saját nevem

A szemei a rettegés által okozott könnycseppektől csillogott. Halálfélelme miatt egész teste remegett, lábain csordogált lefele a vére, és a benne vibráló játék élvezettel töltötte el. Kiéhezve néztem rá csodás teremtményemre. Fájdalom, szenvedés, és élvezet, mind igazi érzelem volt a pillanat hevében. Minden ami abban a kis pincében történ a hazugságok nélküli világot tükrözte.

- S..segíts!- suttogta már alig hallható hangon a középső.

- Na, látom végre megjött az eszed, és beláttad, hogy most csak én tudok neked segíteni, és a hőn szeretett Istened most nincs itt, hogy megmentsen.- Megragadtam az arcát, erősen összenyomtam, hogy ajkai csókosan álljanak. - Olyan szánalmas! Haha! Még mindig van egy lehetőséged. Vagy elmondod most magadtól a neved, vagy pedig  mindjárt rákényszerítelek.- A mondat végén elengedtem az arcát, majd a lábai közül kiálló horog végét megragadtam, majd lassú mozdulattal elcsavartam az egyik irányba. Nem válasz érkezett, csak egy hangos ordítás. - Ahh, a legszebb hang a világon! Mond csak, zavarna, ha még egy kicsit hallani szeretném ezt a csodás hangot?- vicsorogva ránéztem, majd elnevettem magam. Olyan komoly arckifejezést mutatott, amitől ha nem nálam lenne az irányítás, akkor biztosan megrémülnék.

-Oh Istenem, kérlek vegyél magadhoz! Kérlek, bocsásd meg bűneimet, miképpen...- Nem engedtem neki végig mondani, ugyanis egy közelemben lévő baseball ütővel fejen vágtam, figyelve rá, hogy az ütésem ne vezessen ájuláshoz. Az ütés miatt kissé megszédült, és fejét erőtlenül előre döntötte, és hagyta had lógjon.

- Te neked aztán van bőr a pofádon! Hahaha! Látom még mindig nem érted, hogy milyen helyzetben vagy te kis falusi kurva! Huuu rég csesztek már fel ennyire!- Az ütővel egy hatalmas ütést mértem a lábfejeire, és utána a térdkalácsaira is. Az első ütést még hangos muzsika kísérte, ám a végén hangja elgyengült, és már csak nyöszörgés volt hallható.- MI történt?- kérdeztem teljesen értetlenül.- Hova tűnt a hangod? Miért csak erőtlen énekkel jutalmazod az én erőfeszítéseimet?! Válaszolj már, ha egyszer hozzád beszélek?!- ordítottam el a végét. Megint megragadtam a fejét a hajánál fogva, majd tekintetemet az övébe fúrtam. Azt hittem ezzel már tényleg sikeresen megtörtem, ám még mindig szótlanul nézett farkasszemet a halállal. Kis idő eltelte után szemöldökét összehúzta, majd egy nem várt mozdulattal megfejelt, amitől én egyből a földre terültem.

- Hogy lehet ennyi erőd azok után amiket veled tettem?- A földön feküdve fejemet hátra hajtva, kérdő tekintettel rámeredtem Louisra, aki csak szótlanul nézett vissza rám. Nem szólt, és arca sem tükrözött semmilyen érzelmet. Nem tudtam most rá támaszkodni, csakis magamra voltam hagyva.- Ez tetszik!- Sebesen feltápázkodtam, de már felállás közben egyre csak közelebb mentem a középsőhöz. Úgy kaptam a horog vége felé mintha csak az életem múlna rajta. Élvezettel, nevetéssel, és vágyakkal teltem meg. Csak azon járt az agyam, hogy először sikerült úgy egy kínzás, hogy végre nem dőlt ki az áldozatom egy-két percen belül. Hajtott a kíváncsiság, hogy vajon még milyen messzire mehetek el, és még mi mindent próbálhatok ki. Míg én a középsővel foglalkoztam a kicsi, és az idős, néhol vetettek ránk egy-egy pillantást, de inkább a félelemtől reszketve elfordultak. Minden nő sírt a teremben. Volt aki a fájdalomtól, és volt aki csak rettegett. Megragadtam a horgot, és egy gyors mozdulattal direkt belülről a húsába akasztottam. Erőteljes ordítással telt meg a kis elhanyagolt poros pince. Ordítást, sikoly követett, majd halk nyögés, halálhörgés. Talán most értük el a végét? Felnéztem a lány arcára, de nem azt láttam amit szerettem volna. Küzdő arckifejezést öltött magára.

- De miért? Miért küzdesz? Miért nem árulod csak el a neved, hogy ne kelljen szenvedned? Csak egy szóval megválthatnád magad, de nem teszed. De miért?- A sírás és a nevetés határán voltam. Lassan kezdett eluralkodni felettem a kétségbeesés afelől, hogy nem tudom majd megtörni ezt a csitrit. Vértől áztatott kezeimmel beletúrtam a hajamba, és eltakartam az arcomat.

- T..te t..talán nem í..így t..tennél? N..nem állnál k..ki a ssaját b..becsületedért? Nekem cs..csak ez van. Cs..csak a t..tulajdon nevem. Ha v..valamit nem adok f..fel, az akkor a n..nevem lesz.  Isten, m..majd...

-Nem vagyok hajlandó tovább hallgatni ezt a faszságot!- ordítottam torkom szakadtából. A nők körülöttem megpróbálták összehúzni magukat, kisebb nagyobb sikerekkel.- Most nem fogod megúszni!- vadul rángatni kezdtem a horgot, és egészen addig csináltam ezt, míg ki nem szakítottam a beakadt pozíciójából. Amint kiszakadt és kint volt a kampó, újból felhelyeztem, beakasztottam majd nem rángatni kezdtem, hanem csavargatni. Ezt jó párszor megismételtem, ám sajnos a móka nem tarthatott örökké. A hang kezdett halkulni, a középső lányból pedig lassan csak egy test maradt. Valamiért csak az jutott eszembe, hogy még nem akarom itt befejezni, hisz még oly sok mindent ki lehetne próbálni. Az utolsó rántásnál, már letettem a földre a horgot, és újból az asztalt kezdtem el kémlelni. Sok eszköz volt ott, de nekem a legjobb kellett. Rövid keresgélés után meg is találtam azt amit kerestem. A választásom három húsz cm hosszú szögre, és egy kalapácsra esett. Közel hajoltam a lányhoz, majd csak ennyit suttogtam a fülébe:

- Ha ennyire oda vagy Istenért, hát halj ugyan olyan halált! De csak hogy tudd, ha elárultad volna a neved, akkor megmenthetted volna a melletted lévő személyeket,de a te önzőségednek köszönhetően, veled együtt enyésznek majd el.- amint befejeztem, elhátráltam, hogy láthassam a reakcióját. Ha eddig azt hittem, hogy valós könnyeket hullat, akkor nagyban tévedtem. Olyan mélyről törő sírás lett úrrá rajta, amilyet még életemben nem láttam. A könnyei szinte már engem fojtogattak. Éreztem a fájdalmát, a keservét, és a végső remény kimúlását.

- K..kérlek, h...hagyd őket!A n..nevem- És ezzel a lendülettel a két lábát össze fogva belevertem az egyik szöget. Nem ordított, és nem is sikongatott, már csak a halk szipogását lehetett hallani. Felálltam, és míg a két másik szöget is megfelelő helyére ütöttem, lágy, és nyugtató hangon kezdtem el beszélni.

- Shhhh, azt mondtam, hogy csak egy esélyt kapsz, és mint sajnos azt te is jól tudod, azt a lehetőségedet eljátszottad.- halkan dudorásztam, és közben gyönyörködtem a vörösen csordogáló vérében, ami lábait már teljesen, felső testét pedig csak patakocskákban áztatta el. Hamarosan itt a vég.

-Hamarosan meg fogsz halni. Lehet, hogy már ezt sem hallod, vagy nem tudod felfogni, de... Nehéz kimondani, de igazán hálás vagyok neked, hogy eddig bírtad. Még sosem sikerült ilyen valódi érzéseket kiváltanom egy emberből sem. És most, a várva várt pillanat!- megragadtam az asztalról egy kést, majd szép lassan a lányhoz sétáltam. Véres kezemmel hajába túrtam, majd hirtelen mozdulattal lendítettem egyet a késemen, és véget vetettem a játéknak. A földre ültem le törökülésbe, pontosabban, a vértócsa közepébe. A vére bőn áztatta a kezemet. Valahogy ez az emberi nedv drogként hatott rám. Kár, hogy erre csak nem rég jöttem rá. Az általa áztatott kezemet az orromhoz emeltem, majd mély lélegzeteket vettem. Az illata, az állaga, az íze... Mindezeknek rabjukká váltam. A mámorból egy hang zökkentett ki.

- Maga teljesen megőrült!- egy erőtlen öreg rekedt hang csapta meg a fülemet.- Hogy tudott ilyet csinálni egy fiatal, csinos hölggyel? Hát nem szégyenli magát?!-  A földön ülve értetlenül pillantottam fel az idős hölgyre. Először meglepett, hogy egy normális ember ezeket látván még képes beszélni, de minél jobban gondoltam ebbe bele, annál inkább csak viccesnek találtam az egészet. Az arcomra vigyor ült ki, amire a vén reakciója csak egy undorodó arckifejezés volt. - Hogy van bőr a pofáján, hogy ezek után még így mosolyog? Hát maga tényleg nem érti, hogy milyen súlyos dolgot követett el?

- Megvan, hogy ki lesz a következő!-halkan nevettem, és élveztem, hogy frászt hozhattam a következő játékszeremre.

Folytatjuk....