A még tiszta vérem

11. Fejezet-Hazug

Elgyengült, és riadt légvételekkel telt meg az aprócska helyiség. Mindenki, aki még az élők sorában volt, figyelemmel követték azt, ahogyan nagy nehezen talpra kászálódok, majd lassú léptekkel megközelítem az idős hölgyet.

- Mire g..gondolt az imént?- váltott át a nyanya mézes-mázas hangra. Olyan benyomást keltett, mintha a nagymamám beszélt volna hozzám, vagyis, csak a nagymamámnak hitt személy, aki semmiben nem különbözött ettől az előttem lévő asszonytól. Ugyan olyan idegen volt számomra, mint akiről elhitették velem, hogy rokoni kapcsolatban állok. Semmilyen érzelmet nem kell hozzájuk kapcsolnom. Nem kell, hogy sajnálkozzak, vagy hogy megessen a szívem rajtuk, és elengedjem őket. Csupán csak élő lények, akiknek megvan a maga kis eltitkolt világa, semmi több. Egyszerű hústömbök akikben nincs tisztelet. Csak megalázzák aki próbálkozik, lehordják a szerencsétlent, és elítélik a bűntelent. Egymás ellen fordítják összes eszközüket, csak hogy saját világuk épp maradjon. Mindenkinek van egyetlen egy apró dolga, emléke, szerette, akiért még embert is ölne. Ez alól még a legkisebb gyerek sincs felmentve, egyszerűen, még csak nem eszmélt rá. 

- Hát nem egyértelmű?Ön következik!- A mondta közben nem néztem rá, sokkal inkább az asztalon fekvő eszközökkel voltam elfoglalva. Egy-kettőt kézbe vettem, a késeknek az élét leellenőriztem, a kalapácsok súlyát próbáltam megbecsülni, és az egyéb tárgyakat, csak szemmel kémleltem. Amint épp vizsgáltam egy kalapácsot, a szemem sarkából megpillantottam egy harapófogót, és egy hajszálvékony, ám hosszú tűt a végén egy lógó pamaccsal. Amint kiötlöttem következő tervemet egy halk kuncogást meg kellett ejtenem.

- Magának teljesen elment az esze. Nem tudom mire készül, de engem nem fog tudni megtörni. Lehet rosszabb dolgok várnak rám, mint az iménti hölgyre, de tűrni fogom minden áron, csak a kislányt engedje el. Ő még túl fiatal, nem halhat meg korán, hisz még előtte az élet!!- könnycseppek csorogtak le ráncos arcán, s néhány megült  a mély barázdákban. Hangja próbált keménynek hatni, ám félelmét nem volt képes elrejteni, így néha megremegett, mind a teste, mind a hangja.  

-Tudja, azon gondolkoztam, hogy hogyan van mersze ennyit beszélni. Nem látja, hogy semmi értelme? Fölöslegesen erőlködik. Bármit mond, nem fog meghatni.- Egy kicsit várnom kellett, ahhoz, hogy a saját tervem tökéletesen összeálljon a fejemben, de végül megszületett a döntésem.- Önhöz is lesz egy kérdésem, csakúgy mint az imént, rendben? Nem kell aggódnia, nem lesz nehéz kérdés.- A nyanyának tükröződött a szemében a halálfélelem, és szinte hallani lehetett a fogaskerekeket csikorogni a fejében, ahogy próbálja kitalálni a kérdést.- Ne agyaljon túl sokat! Már mondom is a kérdést. Mi a neve?- Ha tehetném, az egész világnak megmutatnám azt a megdöbbent és kérdő tekintetet amit a nő abban a helyzetben mutatott. Szemöldöke lassan már a haját érte, ráncai hol kisimultak, hol úgy összegyűrődtek, mint amikor egy gyerek mérges a dolgozatára, és idegességében összegyűri, majd kidobja a papírgalacsint. Ezt viszont az én elképedt arcom követte, ugyanis a nő hangos nevetésbe tört ki. Szeme alatt szarkalábak barázdázták az arcát, mosolya pedig teljesen láthatóvá tette a fogait. Nem tudtam eldönteni, hogy nevet-e ,vagy csak rám akart ijeszteni, és egyszerűen csak vicsorog.

- Ohh! Ez biztosan csak egy vicc akar lenni. Ha nem láttam volna az iménti cselekedetét, akkor igazán kedvelném magát. Megnyugtat, hogy legalább én megvédhetem magam, és eme szerencsétlen kis kölyköt csak azzal, hogy becsúfolom a nevem. Azt hittem félnem kell, ám maga csak egy elmebajos mókamester. Árulja el, mi a trükkje, hogy egy ilyen helyzetben is komoly tud maradni. Valójában nem is ölte meg a mellettem lévő hölgyet igaz? Biztos csak egy robot volt, amit megtöltöttek művérrel igaz? Huuu, ha tudná mennyire megnyugodtam.  - Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy az imént látottak alapján, hogy képes ez a nő nevetni, és ilyen nyugodt maradni. Talán elrontottam valamit? Miért van az, hogy nem fél, és könyörög az életéért ez az idős hölgy? Ezek a gondolatok egyre jobban fojtogattak, és úgy éreztem, hogy szorul a hurok a nyakam körül. Ahogy jobban belegondoltam három magyarázat jutott eszembe. Vagy túlságosan biztos benne, hogy majd a neve hallatán elengedem, nem a valódi nevét használja majd, és így éppen és tisztán marad a neve, vagy pedig túlságosan megrémült, és ezért az agya védekező reakciója nem más, minthogy azt hiszi, nem a valóságot látta. Utolsó eshetőségként az is előfordulhatott, hogy csak a kislányt akarta megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj. Mindegyik lehetőség valósnak tűnt, tehát szűkítenem kellett egy kicsit a kört, hogy egy hozzá illő halált találjak neki.